A jelentkezési határidő meghosszabbítva 2022. november 11-ig!
„A tehetség kincs!” – ezzel a jelmondottal hirdeti meg minden évben a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Ösztöndíjprogramját, mellyel tehetséges, ám nehéz anyagi körülmények között élő diákokat támogat a szervezet. Az ösztöndíjprogram idén új elemmel bővül, és a pénzügyi támogatás mellett már szakmai mentorálás is segíti az ösztöndíj nyerteseit.
A nyár végén minden évben tanszeradományokkal segíti országszerte a tanévkezdést a Magyar Református Szeretetszolgálat, majd ősztől a tehetségek támogatása kerül az alapítvány fókuszába. A különböző foglalkozások költségei, az eszközök megvásárlása, valamint a versenyek nevezési díjai ugyanis jelentős költséget jelentenek a családok számára, legyen szó akár a zeneoktatáshoz használt kottákról, a sportoláshoz szükséges felszerelésekről vagy különböző természet- vagy bölcsészettudományi megmérettetésekről.
A Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Ösztöndíjprogramja azoknak az 5-12. évfolyamos diákoknak nyújt támogatást, akiknek nehéz anyagi helyzetük miatt szükségük van anyagi segítségre tehetségük kibontakoztatásához. A program elindulása óta már 517 fiatal részesülhetett a százezer forintos ösztöndíjban, melyet az idei évtől online szakmai mentorálással is kiegészít az alapítvány, valamint a jövő nyári tehetségek tábora a közösségépítést szolgálja. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a legtöbb pályázó zeneművészet, sport, valamint fizika-matematika területről jelentkezik, míg legkevesebben informatika kategóriában adnak be pályázatot. Ezek mellett várják a jelentkezőket a táncművészet, képzőművészet, illetve magyar nyelv-és irodalom területéről is hazai és határon túli oktatási intézményekből, akik közül összesen 50 pályázó nyerheti el az ösztöndíjat.
A 2022/2023-as tanév Nyilas Misi Ösztöndíjprogramjára már lehet jelentkezni a www.jobbadni.hu oldalon keresztül. A pályázatokat október 3-tól november 11-ig várják a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai, melyeket beérkezésüket követően szakmai zsűri bírál el november folyamán.
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore informationA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg: