web2

A vásáron csak saját termelésű, készítésű, előállítású és feldolgozású élelmiszerekkel és tárgyakkal lehetett részt venni, például zöldségekkel, gyümölcsökkel, lekvárokkal, süteményekkel, mézzel tejtermékekkel, kézimunkákkal, dísztárgyakkal. A szervező Hajdú Zoltán Levente lelkipásztortól megtudtuk: a helyieken és a környékbeli érdeklődőkön kívül a Budapest Külső-Kelenföldi Református Egyházközség Szóládon táborozó ifjúsági csoportja is örömmel látogatott el és vásárolt az Egyháztáji piacon. A tavaly indult egyháztáji vásár sorozaton kihelyezett perselybe több, mint 300.000 forint gyűlt össze a gyülekezet induló óvodájának javára. A vásár tovább folytatódik és augusztus 6-án ismét várják az érdeklődőket a szóládi parókia kertjébe. A következő vásár különlegességét az is adja, hogy ekkor tartják a szóládi falunapokat, így az idei és a tavalyi nagy látogatási arány növekedésére számítanak  a szervezők. Nagyon örülünk annak, hogy az Egyháztáji vásár egyre több településen töretlen érdeklődésnek örvend, Debrecenben például kéthetente szervezünk vásárokat a Széchenyi kerti templom udvarán.