A Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen jártunk
A Magyar Református Szeretetszolgálat meghívást kapott a XXIV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemre, melynek nyitó napján előadást tartottak a kárpátaljai segélyezésről.
A Magyar Református Szeretetszolgálat meghívást kapott a XXIV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemre, melynek nyitó napján előadást tartottak a kárpátaljai segélyezésről.
A Felsőszinevéren tartott kerekasztal-beszélgetésen Kárpátalját segítő karitatív szervezeteket és a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Potápi Árpád János vett részt. A jelenlévők beszámoltak az anyaország és a szervezetek által nyújtott támogatásokról. Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a 2014-es válság óta a Kárpátaljai Cselekvési Terv részeként 350 millió forintnyi támogatást juttattunk el a térség rászorulóinak, folyamatosan jelen vagyunk a térségben és pénz- valamint tárgyi adományokkal segítjük a nehéz körülmények között élőket. A kuratóriumi elnök beszámolt a Kárpátalját közelmúltban ért jégvihar kárfelmérésének eredményéről, valamint arról, hogy a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központjával közösen 7200 lakóház helyreállítását tartják indokoltnak, erre a célra a közelmúltban gyűjtés is indult. Az első céladományok beérkezése előtt gyorssegélyként félmillió forint készpénzt és ugyanekkora értékű tárgyi támogatást adott át a bajba jutott településeken a Magyar Református Szeretetszolgálat. Emellett hatezer kárpátaljai gyermek étkeztetését támogatjuk hittantáborokban, 5 óvodában segítjük az étkeztetést és rendszeresen támogatunk 15 ingyenkonyhát.
A Felsőszinevéri előadás előtt Pál Sándor ellátogatott Ökörmezőre a helyi kórházban, melyet támogatott a Szeretetszolgálat. A látogatás során az intézmény igazgatója további támogatást kért a szervezettől, mert nincsen számítógépük, megfelelő orvosi eszközeik és hiányosak az alapvető felszereléseik. A Szeretetszolgálat fontosnak tartja, hogy ebben a helyzetben is segítséget nyújtson, ezért a támogatók közreműködésével együtt hamarosan adományozói utat szervez a kórházba.
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore informationA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg: