Határon túl segít Szeretetszolgálatunk a Nemzeti Összetartozás Napján

Az akció a trianoni békediktátum 100 éves évfordulójának napján kezdődött, de a határon túl élő magyarság megsegítése, ahogyan korábban is, úgy a jövőben is kiemelt...

Legyen mosoly minden hátizsákban!

A cél másfélmillió forint összegyűjtése, mely 350 rászoruló gyermek táborozását tenné lehetővé.

1357: Eddig 266 millió forint támogatás érkezett

A nemzeti összefogás vonalán befolyt összeget a hat nagy karitatív szervezet között osztják szét.

27 ezer szájmaszkkal segítettük a református gyülekezetek újraindulását

Ismét lehet istentiszteleteket tartani a református templomokban a szükséges óvintézkedések betartása mellett. Szeretetszolgálatunk szájmaszkkal segítette az...

Egyedülálló lehetőség segíti a diákokat a felkészülésben

Általános és középiskolások jelentkezését várjuk az onkentesmentoralas.hu oldalon.

Tízezer arcvédő pajzzsal segít a Magyar Református Szeretetszolgálat

Egészségügyi és szociális intézmények mellett, az öt nagy karitatív szervezet is kap belőlük.

Debrecenben, Szegeden és Nyíregyházán is szájmaszkkal segít az MRSZ

A főváros után több vidéki nagyvárosban is szájmaszkokat oszt a Magyar Református Szeretetszolgálat a tömegközlekedők számára.

Digitális kapaszkodó a tanuláshoz

Az onkentesmentoralas.hu elnevezésű weboldal abban nyújt segítséget, hogy összekapcsolja a tanulni és tanítani vágyókat.

Szájmaszkok a tömegközlekedők számára

A sebészi maszkokat a vasúti pályaudvarokon és forgalmas megállóhelyeken osztják önkénteseink a fővárosban.

Közös felhívás az adó 1% felajánlására

#odaADOm elnevezéssel közös figyelemfelhívó akciót indít a hat nagy karitatív szervezet. Céljuk, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1 százalékáról. 2019-ben több...

Maszkokkal segít az eMAG és az Extreme Digital

A Magyar Református Szeteretszolgálat nyolcezer darabot kapott.

KORONAVÍRUS: Támogasd te is adományoddal krízisalapunkat!

A befolyt összegből a járványhelyzet következtében kialakuló nehéz élethelyzetekben szeretnénk segítséget nyújtani a rászoruló időseknek, családoknak.

35 millió forintos segítség a reformátusok által

Védőeszközök, tartósélelmiszert és fertőtlenítőszert tartalmazó segélycsomagok és adománykártya – ezeket tartalmazza a bejelentett segélyprogram.

Koronarvírus: Több mint ezer rászoruló kapott segítséget a reformátusoktól

Közel hétmillió forint értékben nyújtottunk segítséget, krízisalapunkba már több mint négymillió forint érkezett. A gyűjtés folytatódik.

Segítség két keréken

Kerékpáros önkéntesek is segítenek a Magyar Református Szeretetszolgálatnak Debrecenben.