Thaly Tünde lelkész igemagyarázata – Róm 10,14-21

De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, hiszen Ézsaiás is ezt mondja: „Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott?” A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. Kérdem: talán nem hallották? Sőt nagyon is! „Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük.” De tovább kérdem: Izráel talán nem értette meg? Először Mózes mondja: „Egy olyan néppel teszlek féltékennyé, amely nem az én népem, értetlen néppel haragítlak meg titeket.” Ézsaiás pedig nyíltan ki is mondja: „Megtaláltak azok, akik nem kerestek, megjelentem azoknak, akik nem kérdezősködtek utánam.” Izráelről viszont így szól: „Egész nap kitártam karjaimat az engedetlen és ellenszegülő nép felé. (Róm 1014-21)

Sokszor gondoljuk azt, hogy a hit egyfajta belső teljesítmény, érzelem, amit magunkban kell „kisajtolnunk”. Egy titokzatos spirituális élmény, amelyre várni kell, vagy olyan hűség, ami mindig azonos hőfokon kell égjen bennünk.

A hit bizalom. Erről vall a Biblia. Isten nem elvárja tőlünk a hitet, hanem felébreszti bennünk. Ehhez nem kell más, mint Krisztus lábainál ülve hallgatni beszédét, ami nem betűk sokasága, vagy szónoki bravúr. Az Ő beszéde, aktuálisan megszólaló, bennünk visszancsengő és visszhangzó Ige, amely a Szentlélek által személyessé válik. Amikor olvassuk a Bibliát vagy hallgatjuk a prédikációt, és azon kapjuk magunkat egy mondat hirtelen „élni” kezd, gondolkodásra indít, szíven talál, foglalkozni szeretnénk vele, nem hagy nyugodni. Hallásból, meghallásból kapcsolódunk az Istennel, s mondhatjuk azt, ez a kapcsolódás, ennek a kötődésnek az erősödése a hitünk. Nem csupán információ, edukáció, inkább Isten megmozdulása felénk, hogy mi is mozduljunk. Isten szavakba lehelt gondoskódó Lelkét adja, ami igazán megszólítottá tesz élközepünkbe találva és oda helyezve minket, ahol valóban dolgunk van.

Talán mondjuk azt is magunknak: Istenem, segíts hitetlenségemen! Pál válasza erre egyszerű: ha kevés a hited, figyelj a Forrásra! Légy vele csendben, hagyd, hogy legyen ideje veled, hagyd hogy legyen időd Vele! És ő előbb-utóbb meg fog szólalni. A hangszer és művésze összehangolódik. A művész tiszteli hangszerét, és megtanul rajta játszani. A zeneszerszámnak pedig megvannak a maga szép tulajdonságai, amivel szintén át tud adni valamit, ami megfoghatatlanul személyes tud lenni, mégis mindenki számára érthető. Milyen gyönyörű zeneművek születtek, s születnek így, amiket mindenki ért fordítás nélkül is bevon és rezdül bennünk!

Imádság:

Uram, csendesíts el, hogy ne csak magamat halljam, hanem hangszer lehessek a Te kezedben. Hangolj magadhoz az Ige által, hogy hitem ne erőlködés, hanem a Te szavadra adott visszhang lehessen. Segíts hűséggel figyelnem Rád hogy életem számára szavaid, tiszta, tápláló forrássá legyenek.

Ámen

 

Thaly Tünde lelkész