Thaly Tünde lelkész igemagyarázata – Zsolt 135

Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek az Úr nevét, dicsérjétek az Urat, akik szolgái vagytok, akik ott álltok az Úr házában, Istenünk házának udvaraiban! Dicsérjétek az Urat, mert jó az Úr, zengjétek nevét, mert az gyönyörűséges! Mert magának választotta Jákóbot az Úr, tulajdonává tette Izráelt. Tudom én, hogy milyen nagy az Úr, nagyobb a mi Urunk minden istennél. Amit csak akar az Úr, megteszi az égen és a földön és a mélységes tengerekben. Felhőket hoz fel a föld széléről, villámokat szór, ha esik az eső, szelet bocsát ki kamráiból. Lesújtott Egyiptom elsőszülötteire, emberre, állatra egyaránt. Jeleket és csodákat vitt véghez Egyiptomban a fáraón és összes szolgáján. Sok népet vert meg, hatalmas királyokat ölt meg: Szíhón emóri királyt, Ógot, Básán királyát és Kánaán összes királyát. Országukat örökségül adta, örökségül népének, Izráelnek. Uram, neved örökkévaló, Uram, téged fognak emlegetni nemzedékről nemzedékre. Mert igazságot szolgáltat népének az Úr, és megkönyörül szolgáin.  A pogányok bálványai ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai. Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak, van fülük, de nem hallanak, lehelet sincs szájukban. Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik és mindazok, akik bennük bíznak. Izráel háza, áldjad az Urat! Áron háza, áldjad az Urat! Lévi háza, áldjad az Urat! Akik csak félitek az Urat, áldjátok az Urat! Áldott az Úr a Sionon, aki Jeruzsálemben lakik. Dicsérjétek az Urat! (Zsolt 135)

Dicsérjétek az Urat! – hív minket a zsoltáros a hallél, hálaadó zsoltárok egyikében. Ezzel kezdi, és ezzel is fejezi be, míg Isten népe közben nagy utat tesz meg a szabadulás útján saját története ívén. Úgy vagyunk vele talán mindannyian, hogy meg kell tapasztaljunk valamit nehézségből, szabadulásból, hogy egyszercsak valóban rálássunk, hogy egyszercsak összeálljon számunkra a kép: És ott Isten volt velem, és itt Isten kísért engem, és amott Isten cselekedett értem.

Ahogy végig járjuk ezeket a köveket, kavicsokat, a rögöket is, az emberben valami gyönyörködő megnyugvássá simul a múlt. Ha kedved, s időd adja, Testvérem, arra hívlak, valóban készíts egy útirajzot az életedről, rátéve/ráírva mérföldköveidet, fájdalmaidat, nehézségeidet, sorsfordulóidat, s ha úgy érzed mindent ráraktál, ami fontos és szükséges volt életutadon, állj meg azoknál a pontoknál, akár mélység volt, akár magasság, s nézd meg, hogy volt ott veled Istened. Kicsit elmélkedj imádkozz felette, s ha hitelesnek érzed, mondd el minden pont felett, miután elmélkedtél: Dicsérjétek az Urat! Mert ebből láthatod Istennek kincs vagy, nekünk is ilyen kincsre van szükségünk Istenben, nem eltárgyiasult célokra, amit a bálványok rejtenek nyers gyakorlatiasságukkal: Szájuk: Nem szól (nincs kinyilatkoztatás, nincs útmutatás belőlük ). Szemük nem lát (nem figyel az ember nyomorúságára). Fülük nem hall (hasztalan hozzá imádkozni).

A bálvány értékes aranyból, ezüstből formált, de belül üres, rideg. Istennél ellenben a szó teremt, a szem látja a szükséget, a fül pedig nyitva áll a szívünk előtt. A valódi dicséret ott kezdődik, amikor felismerjük szavát, meglátjuk, hogy kísért tekintetével, és hogy hallgatott meg, s hallgattuk meg Őt. Isten dicsérete felszabadít, mert Ő az, aki „megtesz mindent, amit akar”, mégis lehajol hozzánk.

Imádság:

Urunk, Mennyei Atyánk!

Hálás szívvel gondolunk minden megpróbáltatásra, amin Veled jutottunk át. Nagyságodhoz, és mindenen át tartó hűségedhez, megoldásaidhoz, bölcsességedhez fel nem érhetünk, hálával áldozunk.  Csodálatos nekünk ez a tudás, ez a tapasztalat. Dicsérünk Téged, Urunk.

Ámen.

 

Thaly Tünde lelkipásztor