Sipos-Kinde Zsófia kórházlelkész igemagyarázata – Jn 18,28-32

Jézust Kajafástól a helytartóságra vitték. Kora reggel volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a páskavacsorát. Pilátus kiment hozzájuk, és megkérdezte: Milyen vádat emeltek ez ellen az ember ellen? Ezt válaszolták: Ha ez nem volna gonosztevő, nem adtuk volna át neked. Pilátus erre ezt mondta nekik: Vegyétek át, és ti ítéljétek el a törvényetek szerint! A zsidók így feleltek: Nekünk senkit sincs jogunk megölni! Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte: milyen halállal kell meghalnia. (Jn 18,28-32)

Nagyon fontos életünk folyamán a látszat. „Mit fognak szólni?” „Milyen látszata lesz ennek?” – kérdezzük sokszor, félve attól, hogy elveszítjük a jó megítélésünket, becsületünket és hitelünket. Meg is teszünk mindent, hogy a szép látszat megmaradjon. Tökéletesnek tűnő család, szépnek kinéző otthon, kifogástalan öltözködés, mindig illedelmes szavak… Minden eszközzel építjük a látszatát annak, hogy mi feddhetetlenek vagyunk.

Ahogy a Jézust elítélő elöljárók, akik az éjszaka leple alatt, illegálisan tárgyalják az ügyét, és hoznak ítéletet. De nagyon sokat adnak a látszatra: Ne mondhassanak tisztátalannak, nem érintkezem a „pogányokkal” – csak éppen kiszolgáltatom nekik, és bemocskolom testvéremet. Ne mondhassanak törvénytelennek, nem önbíráskodom, nem teszek olyat, amire nincs felhatalmazásom – csak éppen követelem a törvényes bírótól, az ítéletem megfelelő alátámasztása nélkül, hogy helyettem hajtsa végre az akaratomat.

Míg a látszat makulátlan, igyekezetünk sokszor súlyos bűnöket leplez el. Éppen azokat a súlyos bűnöket, amelyek miatt Jézus – önként – életét adta a kereszten. Minden áskálódás, minden ravasz látszatkeltés közepette Jézus ura marad az eseményeknek: előre megmondja, mi fog történni vele, és bár a menny minden seregének parancsolhat, engedi, hogy megtörténjen a gyalázat. Ezzel lehetővé teszi, hogy többé ne látszat legyen Isten kegyelmével és áldásaival körülvett életünk, hanem felszabadító valóság. Hogy teljesen szívből kiálthassuk, amit a virágvasárnapi tömeg: „Hozsanna a Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön!”

 

Imádság:

Kegyelmes Atyánk!

Bűnbánattal valljuk meg neked, hogy bár nagy igyekezettel tartjuk fenn az istenfélő, igaz ember látszatát, gyakran súlyos bűneinket: szeretetlenségünket, nyereségvágyunkat, törtetésünket leplezzük vele. Hálát adunk Neked, hogy Fiadat küldted közénk, aki a mindenség Uraként a megszégyeníttetés közepette nem ítélettel sújtott le vádlóira, hanem vállalva a kereszthalált, megszabadított minket ezektől a bűneinktől. Megszabadulva pedig szeretnénk az Ő dicséretét zengeni, és hangosan ujjongva örvendezni a Király érkezésének most, és majd az utolsó napon.

Ámen.