Perpékné Papp Éva kózházlelkész igemagyarázata – Jób 1,1-5

Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. Hét fia és három leánya született neki. Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz pár ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél. Fiai lakomát szoktak tartani odahaz, mindegyik a maga napján. Ilyenkor üzentek három nőtestvérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek és igyanak. Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fülkelt, és annyi égő áldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott minden alkalommal. (Jób 1,1-5)

Jób könyvét a fájdalom viselésének és Isten igazságos voltának a témakörében szoktuk a leggyakrabban idézni. A „porból lettünk, porrá leszünk” gondolkodásmód alapja, amely egész emberi létünket behatárolja. Szenvedés, igazságkeresés és monológok, időnként párbeszédek végtelen sora. Adott a kegyes és gazdag Jób, aki mindenét elveszítve válik a hit hősévé és válik/marad Isten szemében igaz és hű ember. A kliséktől, megszokástól elrugaszkodva emeljük ki Jóbot a megszokott szerepéből és tekintsünk rá most, mint szülőre. Mint hét gyermekes apára, aki nemcsak földi kincsekben bővelkedett, hanem lelkiekben is igen gazdag.

Jób könyvének már az első pár sorában betekintést nyerünk családi életébe. Gyermekei már felnőttek, de Jób nem hagyta el szülői kötelességét, így minden alkalommal, amikor gyermekei együtt esznek és isznak engesztelő áldozatot mutat be Istennek. Közben jár értük és saját maga viszi gyermekeit Isten elé. „Hátha vétkeztek fiaim…”

A közbenjáró szülő, aki felnőtt gyermekeiről sem feledkezik meg, hanem Isten elé viszi őket.

A mai napon ezt az egy mondatot vigyük magunkkal és ennek fényében gondoljuk végig, hogy mi kit/kiket viszünk Isten elé. Imádságban hordozzuk-e gyermekeinket? Isten elé visszük-e őket? Mind lélekben, mind pedig „kézenfogva” és együtt menvén a templomba.

Kiüresedő templomokról, elöregedő gyülekezetekről beszélünk. A kegyes és gazdag szülő, Jób előttünk jár a példában: Isten elé vitte gyermekeit. Tőle kérte el az irgalmat számukra és rábízta őket. Kérjük mi is Isten irgalmát gyermekink életére. Legyünk közbenjáró szülők! Ámen.

 

Imádság:

Uram, kérlek bocsásd meg a vétkeinket és adj áldás gyermekeink lépteire, tanulására, munkájára, pihenésére és hitbeli megújulására.

Ámen.

 

 

Perpékné Papp Éva kórházlelkész