Nagypéntek

„Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.” Jn 19,30

Szinte felfoghatatlan az a rengeteg szenvedés, amit Jézus a kereszten megélt. Mégis tűrt. Tűrte a folytonos verbális megaláztatást és tűrte a fokozódó fizikális fájdalmat. Tűrt azért, hogy feladatát elvégezhesse és az ember számára esélyt, reményt, szabadságot adjon.

Sötét volt az az óra. A halálos csendet csupán a haláltusájukat vívók nyögései, a gúnyolódók érces megjegyzései és a hozzátartozók sírása töri meg. A hosszas küszködés után, egy hang hallatszik a keresztről: „Szomjazom.” A római katonák vízzel hígított ecettel kínálták Jézust (ezt ők maguk is gyakran fogyasztották), így próbáltak enyhíteni szomjúságán. Ezt követően hangzik el az utolsó szó: „Elvégeztetett.” A mű befejeződött. Teljesítette mindazt, amivel az Atya megbízta. Minden úgy lett, ahogy az Írások megírták korábban.

A nagypénteki események önmagukban nagyon sötét képet festenek. A Húsvét, a feltámadás nélkül nem is lehetne megérteni azt. A halál után nem lenne élet, a gyászt nem követné a vigasztalás. Csupán a kereszt borzalmai tárulnának a szemünk elé. Azonban tudva, ismerve a következményeket, a húsvéti eseményeket érthetjük meg igazán, még a Nagypéntek is Krisztus szeretetére irányítja a figyelmünket. Korábban ezt mondta Jézus az övéinek:

„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek.” Jn 15,13-14.

Jézusban ekkora szeretet volt. Életét adta az övéiért. Azokért, akik követik őt, akik szeretik őt, akik szomjaznak az igazságra. Megfizette az árt, ami bűneink miatt bennünket terhelt! Szabadságot adott, hogy megbánt bűneink terhe ne nyomasszon bennünket! Jézus kereszthalála egy új kezdetet, egy új lehetőséget adott az embernek! Lehetőséget, hogy része legyen az örök életben!

Ma, Nagypénteken erre az áldozatra emlékezünk. Az áldozatra, ami megváltoztatta az egész világot!