Mészáros Barna Péter börtönlelkész igemagyarázata – Róm 14,5-12
Van, aki az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, a másik pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg. Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad Istennek. Aki pedig nem eszik, az Úrért nem eszik, és szintén hálát ad Istennek. Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék. Akkor te miért ítéled el testvéredet? Vagy te is, miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé. Mert meg van írva: „Élek én, így szól az Úr, bizony előttem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv megvallja majd, hogy én vagyok az Isten.” Így tehát mindegyikünk önmagáról fog számot adni Istennek. (Róm 14,5-12)
A szabadság kérdése különösen élesen jelenik meg ott, ahol az ember korlátok közé kerül. Pál apostol a római gyülekezetben élő viták között mégsem szabályokat helyez a középpontba, hanem Krisztust. Vannak, akik különbnek tartanak egyes napokat, mások minden napot egyformának látnak. Vannak, akik bizonyos ételektől tartózkodnak, mások szabadon élnek velük. Az apostol nem az egyik vagy másik álláspontot emeli ki, hanem azt kérdezi: kiért teszed mindezt? „Az Úrért” – hangzik újra és újra a válasz.
A börtön falai között különösen világossá válik, milyen mély igazság ez: „közülünk senki sem él önmagának”. Az ember sokszor akkor érti meg igazán, hogy életének következményei vannak, amikor már nem menekülhet önmaga elől. De az evangélium örömhíre éppen az, hogy Isten nem mond le rólunk. Krisztus nemcsak a rendezett életű emberek Ura, hanem azoké is, akik elrontották életüket, akik terheket hordoznak, akik szégyennel és bűntudattal küzdenek.
Pál arra figyelmeztet, hogy ne ítéljük egymást. Könnyű kimondani a másikról az ítéletet, miközben saját életünk is kegyelemre szorul. Isten előtt mindannyian egyformán számadásra váró emberek vagyunk. Ez nem félelmet akar kelteni bennünk, hanem alázatra és irgalomra tanít. Aki tudja, hogy Krisztus kegyelméből él, az nem a másik embert akarja elítélni, hanem mellé állni.
Az Imádság évében különösen fontos felismernünk: az ima nemcsak kérés, hanem odafordulás az élő Úrhoz, akihez életünk és halálunk is tartozik.
Imádkozzunk!
Urunk, köszönjük, hogy életünk a Te kezedben van. Taníts minket irgalomra, hogy ne ítéljük egymást, hanem a Te szereteteddel forduljunk embertársaink felé. Add, hogy imádságainkban közelebb kerüljünk Hozzád, és kegyelmedből új életet nyerjünk.
Ámen.
Mészáros Barna Péter ov. református börtönlelkész
