Könyvajánló – A Kálvin Kiadó nyári ajánlata

AHOL A KINCSED VAN – Szólások és közmondások a Bibliából

II. Ferenc pápa egyszer a „bibliai szegénységet”, vagyis a Biblia nem ismerését, elhanyagolását tekintette a mai keresztyénség legnagyobb hiányosságának. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy a „bibliai műveltség” soha nem látott mélyponton van, holott az általános műveltség része a Biblia ismerete, amely nélkül nagyon nehéz tájékozódni az irodalom, a történelem és a művészetek világában. Ezzel a kis kötettel az a célunk, hogy olyan gyermekeket, legfőképp az általános iskolás korosztály tagjait érjük el, akik nem bibliaolvasó családokból jönnek, nem járnak templomba, és nagy eséllyel nem is ismerik ezeket a „közkeletű” fordulatokat, szólásokat és közmondásokat, vagy ha igen, nem tudhatják, hogy eredetileg a Bibliában fordultak elő.

Arra törekedtünk, hogy a fiatal olvasóknak megfelelő szintű és bonyolultságú magyarázatokat tartalmazzon ez a kiadvány: először a betűrendben található szólás/közmondás mai jelentését adjuk meg, illusztrálva azt egy-egy mai közbeszédből, sőt az internetről vett példával és szövegkörnyezettel, majd bemutatjuk, milyen jelentésben, hol és hogyan fordul elő a Bibliában. Szeretnénk, ha ezekkel a még használatos, de a mindennapi életben a forrásuktól már elszakadt kifejezéseket csokorba szedett gyűjteményünkkel újra rámutathatnánk a Biblia fontosságára, így szerény eszközeinkkel mi is hozzájárulhatnánk a „bibliai szegénység” felszámolásához. (Részlet az Előszóból)

Méret: Fr/5
Oldalszám: 100
Megjelenés éve: 2021
A kötet megrendelhető a Kálvin Kiadó oldaláról.

NYILAK AZ ERŐS KEZÉBEN – Bibliai szövegválogatás fiataloknak

Lehet, hogy sokan elmondták már, hogy ki vagy, hogy mi a célja az életednek, hogy miben és kiben kellene hinned, azt is, hogy mi tesz képessé arra, hogy helyt állj a mindennapokban, hogy kik az igazi barátaid, és persze azt is, hogyan lehet jó kapcsolatod a szüleiddel. De arról is biztosan hallottál már sokat, hogyan hozzál jó döntéseket. Mégis, ha nem győztek meg az eddigi tanácsok, és kíváncsi vagy arra, hogy Isten mit mond mindezekről a Biblia történetein keresztül, olvasd el ezt a kis füzetet.

Méret: Fr/5
Oldalszám: 96
Megjelenés éve: 2018
A kötet megrendelhető a Kálvin Kiadó oldaláról.