Heti útravaló – Pünkösd vasárnap

„Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.”

ApCsel 2,1-4

Azok, akik játszanak valamiféle hangszeren tudják jól, milyen fontos az összhang, a harmónia, és ezek megszületéséhez elengedhetetlen a megfelelő hangolás. Egy zenekarban ha az egyik hangszer csak egy kicsit is el van hangolva, azonnal megbontja a harmóniát, rögtön lehet hallani, hogy valami nem oké. Ezért van az, hogy a zenészek egy-egy koncert vagy próba előtt olyan sokáig hangolnak, hogy megszülessen a harmónia és a hangok hihetetlen egymásba simulásából valami egészen csodálatos szülessen: a zene.

A kezdet kezdetén, a világ teremtésekor Isten hasonló módon, mint bölcs zeneszerző, a világ elemeit harmóniába teremtette meg. Minden mindennel összhangban volt, és ahogy együtt rezdültek, mint egy többszólamú kórus, összhangban voltak és a melódia, amit együtt alkottak békesség volt. Békesség a teremtett világban, békesség az Alkotóval, Istennel. Aztán egy ponton történt valami. Valami megzavarta ezt a harmóniát. A bűn diszharmóniát okozott, egy idegen hang, ami nem illett bele az összképbe és a békét megtörte. Ez a különleges hangszer, amit Isten ember formába öntött és a főszólamot vitte volna, elhangolódott. Próbálta magát az ember újrahangolni, hogy ismét összhangban legyen a többi hangszerrel és karmesterrel is, de nem ment neki.

Végül Isten meglelte a megoldást. Ő maga jött le a földre először emberként, majd pedig Lélek formájában, hogy az embert, ezt a számára igen drága hangszert újra hangolja. Pünkösdkor ez az újrahangoló, új életet adó Szentlélek érkezett meg.

Ez a Szentlélek az ember lelkét Istenre hangolja. Figyelmünket Őrá fordítja, gondolatainkat ráhangolja. Amíg az ember nem tudja megtapasztalni a Szentlélek munkálkodását, addig csak a sötétben tapogatózik. Keresi Istent, keresi az utat felé, próbálja megismerni, de minden hiába, kudarcot vall. Amikor azonban a Szentlélek lakozást vesz az ember lelkében, akkor hirtelen mindenre fény derül, a korábbi keresgélést felváltja a csodálatos felismerés, hogy könyörülő Istenünk van. A bennünk lakó lélek, ami korábban csak vegetált, hirtelen kivirágzik és az Isten szeretete hirtelen betölti az egész életet.

A Szentlélek nem csak Istenre hangolja az embert, hanem egymásra is, testvért a testvérre. Megmutatja, a szívünkbe rejti, hogyan szóljunk, hogyan viseltessünk egymás iránt. Mint ahogy a tanítványok szájába adta a szavakat, ahogy a sokaságnak megadta azt a csodát, hogy mindenki a maga nyelvén hallhatta az evangéliumot, a bizonyságtételt. Mint ahogy az első gyülekezeteteket vezette és szívükbe adta az indulatot, hogyan éljék meg keresztyén hitüket a mindennapokban.

Ez a Szentlélek ma ugyancsak jelen van a világban és munkálkodik gyülekezeteinkben, keresztyén testvéreink közösségében. Ezért a Lélekért adhatunk ma hálát, aki összehangol bennünket az Atyával és összehangol bennünket egymással is, hogy együtt, közösen szolgálva, a szeretetre, békére hangolva újra melódiát alkothassunk!