Heti útravaló- Advent 2. vasárnapja

„Isten könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő nap a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak.” Lk 1,78-79a

Napfelkelte. Talán az egyik legszebb természeti jelenés. Ahogy feltűnik a Nap a horizonton, különleges fényekkel, színekkel tölti meg a tájat. Az idők során nem hiába ihletett már meg ez a látvány annyi festőt, zeneszerzőt. Nem csak a gyönyörű látvány miatt. Hanem azért is, mert a Nap első sugara, ahogy véget vet az éjszaka sötétének, mintha üzenetet hordozna magán. A felkelő nap magában hordozza egy új nap, egy új kezdet lehetőségét. Az éjszaka elmúltának ténye magán hordozza a remény, a szabadság üzenetét. Ma már nehéz elképzelnünk azt, hogy régen, több száz évvel ezelőtt mit is jelentett az éjszaka. Az éj sötétjében számos veszedelem rejtezett. Nem csak az éjjeli vadak, hanem banditák, tolvajok, gyilkosok lesték, hol csaphatnak le.

A bűn ugyanígy leselkedik az emberre. Sötétbe borítja a lelket, az ember kapcsolatait, egész életét. Vannak olyan bűnök, amiket gyakran akaratlanul is elkövetünk és ezen bűnök árnyékot vetnek ránk, árnyékot vetnek az Istennel való kapcsolatunkra is. Mert amíg engedjük, hogy a bűneink irányítsanak, addig olyan az életünk, mint akik „a sötétségben és a halál árnyékában lakoznak.” De Isten egy olyan erős fénysugarat küldött a Földre, ami minden ilyen homályt elűz. Ahol Krisztus fénye megjelenik, ott nincs helye a bűnnek. A bűn a sötétséget szereti, ahol láthatatlan maradhat és már csak a tettekből származó következmények válnak láthatóvá. Ahogy a tolvaj leselkedik áldozatára, úgy leselkedik az árnyak közt a bűn az emberre. Azonban ha Krisztus megjelenik, akkor minden homály elmúlik és már nem lesz helye a bűnnek. Krisztus szeretetének a fényében az ember szabaddá válik a bűnök terhétől!

Ugyanígy sötétségként borulhat az emberre az Isten iránti bizalom hiánya, vagy éppen elhalványulása is. Mert ki ne tapasztalt volna még gyászt, testi és lelki fájdalmakat, olyan előre meg nem gondolt eseményeket, amik sok-sok kérdést szültek bennünk? Hányszor volt már, hogy megingott a hitünk Istenben? Ezek is mind-mind sötétbe borítják az ember életét. Jézus Krisztus szeretetének a fénye azonban ezt a homályt is áttöri. A gyászban vigasztalást, a terhekhez erőt, a bizonytalanságban bizonyosságot, hitet ad. A reménytelenségből remény lesz, amikor Krisztus fénye bevilágítja szívünket.

Advent időszaka azért is olyan csodálatos, mert ahogy közeledünk a Szentestéhez egyre biztosabbak lehetünk afelől, hogy közeledik a homályon, a sötétségen győzelmet arató Jézus Krisztus. Szívünk sötétségét Ő űzheti el kifogyhatatlan szeretetének a fényével és emlékeztet bennünket arra, hogy bármekkora is életünkben a homály, a fájdalom, a szenvedés, Ő hatalmasabb és erősebb mindezeknél. Keressük Adventkor ennek a mennyi fénynek forrását, Jézus Krisztust, hívjuk őt segítségül!

 

1.A sötétség szűnni kezd már,

Az a csillag eljő hozzánk,

Véget ér a gyász, a sóhajtás.

2. Ahol az a csillag kigyúl,

A többi mind elhalványul,

Őelőtte minden térdre hull.

3. Ahol annak fénye árad,

A halálból élet támad,

A gonosznak híre sem marad.

4.Ébredj föl hát, aki alszol,

Támadjál föl a halálból

S fölragyog majd néked a Krisztus.