Heti útravaló – 9. hét

„Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm, megszabadítasz az erőszaktól.”
2Sám 22,2-3.

Dávid földi élete során megélt elérhetetlennek hitt magasságokat és elképzelhetetlen mélységeket egyaránt. A pásztorfiúból, ki a legkisebb volt testvérei között a nép királya lett. Átélt vérszomjas üldöztetéseket, de volt, hogy pompás dicsőségben sütkérezett. Voltak győzelmes csatái, de voltak szörnyű veszteségei is.

Élete végéhez közeledve visszaemlékszik mind arra, amit élete során átélt. Ebben a visszaemlékezésben arra a következtetésre jut, hogy mindazért, amit elért, minden csodálatos szabadulásért egyedül az Atyának mondhat köszönetet, aki védő jobbjával, oltalmával átölelte. Megszabadította ellenségei és Saul kezéből, kik gyilkos indulattal tekintettek rá.

Ebben a szörnyű és válságos helyzetben is, amikor sokan menekülni kényszerülnek a gyilkos indulat elől, annyi minden bizonytalan, és a bizonytalanság félelemmel tölti el az embert. Ilyenkor fontos, hogy meg tudjunk kapaszkodni abban, ami biztos. Ez a biztos támasz, ez a kőszikla a világot teremtő és a világot hordozó Isten. Dávidhoz hasonlóan ezért jó, ha magunk is tudunk hozzá fordulni, tőle erőt, bátorságot, békét kérni.

Az ember többféle módon is segíthet ebben a veszélyhelyzetben. Akár anyagiakkal, akár szállással, fuvarral. De amit mindannyian meg tudunk tenni és meg is kell tennünk, az a fohász! A másokért, a szenvedőkért, a menekülőkért, a rettegésben élőkért való könyörgés. Mert tudjuk jól, hogy „nagy az ereje, az igaz ember buzgó könyörgésének.”

Imádkozzunk ma azokért, akiknek el kellett hagyni otthonaikat. Imádkozzunk azokért a családokért, kiket elszakítottak egymástól. Imádkozzunk a határokon szolgálatot teljesítő embertársainkért és mindenkiért, akik szeretettel próbálnak segíteni a szükséget szenvedőkön. Imádkozzunk a békéért, mert Isten úr a nemzetek, népek felett is!