Heti útravaló- 8. hét
„Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.” Jn 12,26-27
Jézus tanítása nagyon radikálisnak hangzik, de ha megértjük, akkor máris nem tűnik olyan ijesztőnek. Természetesen ezzel nem azt akarja mondani, hogy utáljuk ezt a földi életet. Hogyan is várná el az utálatot valami iránt (az élet iránt), amit az Atyától kaptunk ajándékba. Ő indított el ezen a földi vándorláson és bizonnyal azt is szeretné, ha mi boldogok lennénk vele. Így az élet gyűlölete alatt azt kell értenünk, hogy ne ragaszkodjunk túlzottan földi kincseinkhez és legyünk tisztában azzal az örök igazsággal, hogy: „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.” Jakab 1,17. Az élet gyűlölete alatt azt értjük tehát, hogy tudjunk mindent, helyesen, Krisztus tanítása szerint kezelni. Ha őt követjük és neki szolgálunk, akkor megtartjuk az életet olyan formán, hogy a földi életet a mennybéli örök élet követi. Aki viszont túlzottan a földi élet élvezeteinek él, aki nem látja meg Krisztust, nem tud vele, általa és őt követve élni, az elvész az örök élet felé vezető úton.
Földi életünk olyan, mint egy hatalmas vándorút, kalandokkal, buktatókkal, rengeteg szépséggel és nehézséggel. Meglehet ezt az utat tenni célzottan, tiszta, egyértelmű célokat kitűzve magunk elé, előre látva (vagy éppen csak sejtve) magát a célt. De lehet céltalanul is bolyongani, tervezés nélkül, arra menni, amerre éppen kedvünk tartja. És igen, mondhatjuk erre, hogy megvan a maga varázsa ennek is, de egyszer meg kell állni, egyszer vége lesz az útnak és ott áll az ember azzal a kérdéssel a fejében: van-e tovább? És ha igen, akkor merre?
Még a céltalan vándor is hoz döntéseket, ha elágazás elé kerül. Jobbra vagy balra? És ha választ is irányt, akkor a fejében összeáll egy szempontrendszer, hogy mi alapján szimpatikusabb egyik vagy másik irány. Még ha érmét dob fel, az is egy szempont, hiszen a szerencsére bízza magát.
A keresztyén ember számára az elsődleges és legfontosabb szempont: Jézus Krisztus. Ő lesz a mérce, az irányjelző egy-egy fontosabb mérföldkőnél. Ő lesz az, aki után érdemes menni, akit érdemes követni, mert figyelmeztet a buktatókra, szól, ha épp meg kell állni, megvigasztal, ha elcsüggedünk, megbíztat, ha elfáradunk és már az elején megmutatja mi a cél, ami felé haladunk. Ez a cél pedig az örök élet. Megmutatja, hogy ha lejár az idő, ha vége a vándorlásnak, akkor igazából még sincs vége, mert átlépve azt a bizonyos kaput, van folytatás vele, az Atyával, a szentek közösségével.
Sokszor a szolga, szolgálat alatt valami negatívra gondolunk: kiszolgáltatottság, a szabadság hiánya… De Krisztusnak szolgálni sohasem negatív, vagy megalázó. Hiszen az ember igazán szabad csak Krisztus szolgálatában lehet, mert a neki való szolgálat biztonságot és békét jelent. A vele való kapcsolat révén lelki nyugalommal, békével és biztonsággal lehetünk gazdagabbak. Fontos itt kihangsúlyozni azt, hogy ezek lelki ajándékok, hiszen manapság egyre több gyűlöletet tapasztalhatunk sok embertársunktól. Sokak számára a krisztusi értékek nem elég modernek és szemben állnak a „haladó”, „modern” ember gondolkodásával. Így számtalan kritika, gyűlöletbeszéd éri Krisztus ma élő nyáját.
Krisztusnak szolgálni azt jelenti, hogy a vele való szeretetkapcsolatomat megélem embertársaimmal is. Odafigyelek másokra, felkarolom az elesetteket, a békére törekszem és szeretet adóvá válok. Ezen szempontrendszer által válhat valódi szolgálattá mindenféle munka: legyen az irodai, fizikai, tudományos és bármi, amire tehetséget adott az Úr.
Jézus eléd tár egy útvonal-tervet. A kérdés, hogy elindulsz-e rajta, vagy újra-tervezést kérsz, és másik úton indulsz el?
