Heti útravaló – 7. hét

„Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte a kenyereket, a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.” Mt 14,19

Aki hívott már az otthonába vendégeket, tudja jól, mennyi teendője van a házigazdának, milyen sok dologra kell egyszerre odafigyelnie. Egy jó házigazda figyel a vendégeire és szándékában áll, hogy mindazok, akik betértek otthonába, jól érezzék magukat.

A Szentírás egy igazán különleges vendéglátásról számol be. A sokaság, aki egész nap kitartóan követte Jézust, az est közeledtével elfáradt és bizonnyal megéhezett. Mivel lakatlan helyen voltak, nem jöhetett számításba, hogy gyorsan elszaladnak venni valami harapnivalót. A gyakorlatias tanítványok előálltak azzal a tervvel, hogy Jézus küldje el ezt a hatalmas sokaságot, hogy a környező falvakban enyhítsék éhségüket és fáradságukat. Jézus azonban nem várt válasszal állt elő: „Ti adjatok nekik enni!” Természetesen a tanítványok megdöbbentek ezen a kérésen, tudván azt, milyen kevés ételük volt. Ennek ellenére Jézus leültette a sokaságot, elkérte azt a kevés kenyeret és halat, megáldotta, majd a tanítványok kezébe adta, hogy szétosszák az emberek között.

Jézus tanítványai nem számoltak Mesterük hatalmával. Ebben a váratlan szituációban, amikor Jézus azt mondja nekik, hogy ők adjanak ennek a sokaságnak enni, őt kihagyva próbáltak megoldást lelni. A megoldásban nem számoltak Jézussal.

A mindennapi életben sok sikertelenségnek is ugyanez a forrása. Jézus nélkül próbálunk boldogulni. Nélküle próbálunk megoldásokat lelni. Aztán csodálkozva kérdezgetjük: „De Uram, miért nem segítettél?” Onnantól kezdve, hogy Jézus Krisztus az életünk részévé vált, nem lehet az életünknek olyan szelete, amiből őt kihagyhatnánk. Ezért vigyük elé imádságban terveinket, vágyainkat, kéréseinket, örömeinket és bánatunkat egyaránt. Mert Ő tud és akar segíteni az emberen! De ezt a segítséget olykor egy-egy másik emberen keresztül valósítja meg.

Szép példája ez a történet annak, az ember hogyan tud segíteni másokan és ehhez honnan kaphat erőt. Hiszen miután Jézus az ételt megáldotta, nem a sokaságnak adta, hanem tanítványainak, akik utána szétosztották.

Jézus Krisztus ma is elhív embereket arra, hogy kegyelmének és szeretetének az eszközei legyenek ezen a világon. Ma is hív el magának tanítványokat, akik az ő parancsait nem csak a saját életükre nézve tartják fontosnak, hanem azon munkálkodnak, hogy ezeket megismertessék másokkal is. Azon dolgoznak nap, mint nap, hogy minden jó cselekedettel Krisztusra mutassanak, akitől kapták az elhívást és az erőt, a lelkesedést, hogy neki szolgáljanak.  Ahogy Jézus a tanítványok kezébe adta a kenyeret és a halat, hogy másoknak odaadják, úgy ad ma élő tanítványai kezébe is olyan lehetőségeket, amikkel másoknak segíthetnek, másokat felemelhetnek, reményt vihetnek ez életükbe. Micsoda igazság rejlik Jakab szavaiban, aki ezt írja: „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.”

Ezért akár jót teszünk, akár jót tesznek velünk, az egyedüli hála magát a Szentháromság Istent illeti!