Heti útravaló 43. hét

„Ugyanígy a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivás rabjai, nem haszonlesők, hanem olyanok, akikben megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel.” 1Tim 3,8-9.

Olyan jó azt olvasni, hogy mennyire komolyan vették az apostolok, a gyülekezetek első vezetői a diakóniai szolgálatot, a diakóniai feladatokat. Azt gondolom, hogy sok más ige mellett, ez a mai is erről tanúskodik. Onnan látjuk, mennyire komolyan vették, hogy nem lehetett akárki diakónus. Nem végezhetett akárki szolgálatot a betegek, az elhagyatottak, az árvák, az özvegyek, a kiszolgáltatott helyzetben lévők között. Nem elég a tenni akarás. Hanem akik erre az útra lépnek, azoknak teljes életükkel példát kell mutatniuk. Miért? Azért mert szolgálatukkal nem a maguk a dicsőségére élnek, hanem Jézus Krisztus dicsőségére, aki maga hívja el az övéit erre a feladatra. Ha a diakónus saját maga nem tud példamutató életet élni, ha nem tud szenvedélyei rabságából szabadulni, ha nem tud mértékletesen, józanul élni, hogyan várhatná el azoktól, akiket meglátogat? Mert bizony a diakónia szolgálata nem merül ki annyiban, hogy valaki kezébe adunk egy kis élelmiszert, egy kis ruhát. Vagy nem merül ki annyiban, hogy a betegek sebeit bekötözzük, vagy az idősebbeknek segítünk a ház körüli teendőkben. A diakónia egyúttal példamutatás, példaadás, vezetés és tanítás is egyben. Ezért írja Pál, fontos, hogy meglegyen a hit titka, mert csak így tud bizonyságot tenni a Megváltó Jézus Krisztusról.

A diakóniai szolgálatban az a csodálatos, hogy nem csak mi formálunk, hanem közben mi magunk is formálódunk. Pontosabban mondva, Krisztus nem csak rajtunk keresztül formál másokat, hanem bennünket is! Formálódunk, épülünk és gyarapodunk hitben és szeretetben.

Miközben adunk, mi magunk is gazdagszunk olyan kincsekkel, amiket nem lehet sem ezüstben, sem aranyban mérni!