Heti útravaló- 41. hét

„Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, bíztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez.”
1Thessz 5,14

Ahogy olvasgatjuk, tanulmányozzuk nap, mint a nap a Szentírást, újra és újra rádöbbenhetünk arra, hogy milyen nagy hangsúlyt kapott már a kezdet kezdetén is a diakóniai szolgálat, a diakóniai lelkület az első gyülekezetekben. Visszatekintve Jézus Krisztus személyére, az Ő tanításaira fontosnak tartották a rászorulók, az elesettek, a kiszolgáltatott helyzetben lévők megsegítését. Pál is fontosnak tartotta, hogy a levél végéhez közeledve mindezekben megerősítse a thesszalonikai gyülekezet tagjait, még annak ellenére is, hogy a beszámolók alapján a gyülekezet élen járt mindezen szolgálatokban. Ha visszalapozunk a levél elejére, akkor ott olvashatjuk, hogy milyen hosszan magasztalja Pál a gyülekezetet hitükért, Krisztus mellett való szilárd elköteleződésükért. Szinte az a benyomásunk támad, hogy az ideális gyülekezet képe áll előttünk, amikor a thesszalonikai gyülekezetről olvasunk. De még itt is szükség van az intésre, a figyelmeztetésre, az emlékeztetésre. Mindezek nem a bizalom hiányát tükrözik az apostol részéről, hanem a szeretetét. A szeretetét, amit a gyülekezet tagjai iránt érez. Egyfajta atyai szeretet ez. Erről ő maga ír, amikor azt mondja: „mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként intettünk és buzdítottunk…”. Ebből az atyai, apai szeretetből születnek meg a levél végén olvasható intések is, köztük a diakóniai szolgálatra, a szeretetszolgálatra való buzdítás is.

Milyen szolgálatra hívja a gyülekezet tagjait Pál, és hosszú korokon átívelve bennünket is? Inteni a tétlenkedőket, bíztatni a bátortalanokat, felkarolni az erőtleneket és türelmesnek lenni mindenkivel. Olyan jó lenne mindezen szolgálatokban megerősödni! Olyan jó lenne, ha mindezek még nagyobb hangsúlyt kapnának a mindennapi életünkben. Lehet, most valaki azt kérdezi magában: „Na de miért pont nekem kellene ezekkel törődni? Miért én legyek az, aki ezekben elől jár, amikor azt látom, hogy velem szemben más emberek nem így viselkednek?” Azért, mert ha már kaptál elhívást, ha már része vagy Krisztus testének, mint az Ő megváltott gyermeke, akkor te és én is lehetünk Isten szeretetének az eszközei. Mert neki terve van veled! Mi, akik már hallottuk az örömhírt, akik már megtapasztaltuk a megváltás csodáját, mi is lehetünk olyan eszközök, akiken keresztül mások eljuthatnak Krisztusig. Rajtunk keresztül is épülhet Isten országa itt a földön, amikor valaki kap néhány bátorító szót, amikor valaki kap egy kis reményt, amikor valaki könyörületet él meg. Szeretetszolgálatot végezni nem csak nagy és drága adományokkal lehet. Hanem néhány vigasztaló szóval, egy baráti öleléssel, néhány kedves, szeretetteljes gesztussal. Úgy válhatunk valódi szeretetadókká, ha előtte mi magunk is feltöltekezünk belőle, és ennek a szeretetnek pedig kimeríthetetlen forrása az az Isten, aki úgy szerette ezt a világot, hogy Egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Kérjük Istent, hogy megtapasztalt valósággá válhasson mindannyiunk életében az, amit Krisztus tanított, miszerint: nagyobb boldogság adni, mint kapni!