Heti útravaló- 4. hét

„Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” Jn 7,37-38

Az ünnep utolsó napján, nagy sokaság volt Jézus körül. Nyilvánosan tanít a templomban, a tanítást nem rejti véka alá, nem tartja meg egy szűk kör számára, hanem azt olvassuk: „így kiáltott”. Itt Jézus nem csak nyilvánosan tanít, de egyúttal nyilvánosan is úgy mutatkozik be, mint aki nem e világból való („Még egy kis ideig veletek vagyok, de elmegyek ahhoz, aki elküldött engem” – mondja). Úgy mutatkozik be, mint aki mennyei erő és hatalom birtokosa, mint aki úgy tanít, akinek hatalma van. Ezért hangozhat oly erőteljesen az ő parancsa: „Aki szomjazik, jöjjön énhozzám és igyék!” De hát ki az, aki nem szomjazik? – kérdezhetjük. Ki az, akinek nincs szüksége erre az éltető vízre, a Lélek ajándékára, melyet kínál azoknak, akik benne hisznek? Minden embernek szüksége van erre a ki nem apadó forrásra, csupán valaki ezt tudomásul veszi, valaki pedig önmagát is becsapja azzal, hogy ellenkezik Jézus tanításával. Hiszen ki az, akit a gondok, a bánat, a nehézségek olykor ne küldenék a padlóra? Ki az, akinek ne lenne szüksége a mennyei örök életre? A fájdalmak csak akkor enyhülnek, a gondok csak akkor kisebbednek, a terhek csak akkor könnyebbülnek, ha az ember megkapja a Lélek ajándékát. Ez az a bizonyos víz, amiről Jézus tanít. Mert Ő a Szentlelket adja azoknak, akik hisznek, bíznak benne. Hány és hány meggyötört ember lehetett ott akkor körülötte? És hány meggyötört élet van jelenleg is a világon? Hány olyan élet, aki nem csak a testet éltető, hanem a lelket erősítő vízre szomjazik?

Számunkra, ma élő emberek számára, akik a mindennapi gondoktól, a járvány okozta félelemektől, a sok bizonytalanságtól vagyunk megterhelve, ugyancsak örömhír lehet az a vízforrás, amit Jézus Krisztus kínál és nyújt nekünk. Ne bizonytalanítson el bennünket, hogy ezek a történetek a régmúltban történtek! Hiszen Krisztus nem fárad bele megváltó, megújító munkájába. Az a vízforrás, az a Lélek, amit ma is kínál, ugyanolyan erővel bír, mint egykoron. Azokat, akik ma is rá merik bízni az életüket, ma is igencsak megerősíti. Az ember ma is belőle meríthet reményt. És milyen jó, hogy nekünk is biztos és szilárd reményforrásunk lehet! Hiszen ma, amikor annyi minden kiszámíthatatlan, ma, amikor annyi minden bizonytalan a jövőt illetően, Krisztus, mint erős sziklaszál áll meg előttünk! Az élet számos területéről kérhetünk tőle bíztatást, megerősítést. Hányszor elmondjuk mi magunk is a Szeretetszolgálat irodájában, ha Krisztustól nem nyernénk erőt, ha Ő nem támogatna bennünket erős lélekkel, bizony, nagyon hamar megfáradnánk, feladnánk egy-egy szituációban. De Ő mellettünk van, hogy kézen ragadjon, előttünk van, hogy vezessen, mögöttünk van, hogy támogasson és bennünk van lelkével, hogy meg ne feledkezzünk a sok áldás forrásáról. Ő ugyanilyen áldásforrássá válhat mindazoknak, akik hittel keresik őt, bizalommal, nem pedig kívánságlistával, követelőzve, szemrehányóan.

„Szüntelenül imádkozzatok” – olvassuk Pál thesszalonikaiakhoz írt első levelében. Erre van ma nagyon nagy szükségünk, hogy a bajban Jézushoz forduljunk. Mert aki kéri az Ő lelkét, azt az éltető vizet, abban az emberben elkezd munkálkodni a Lélek. „Annak belsejében élő víz folyamai ömlenek” – mondja Jézus. Egy másik helyen azt mondja: „Aki abból a vízből iszik, amit én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”Erre a vízre ugyanolyan nagy szükségünk van, mint arra, ami a test szomját enyhíti. Ha nem tápláljuk lelkünket, az ugyanúgy megszomjazik és várja a felüdülést. Nem hiába példálózik ezzel a képpel Jézus! Mint ahogy a bolygón fellelhető víz az élet forrása, úgy az Ő lelke az örök élet forrása. Nélküle nincs örök élet!

Aki elfogadja Krisztust, aki hittel jön felé, abban Ő maga kezd el munkálkodni Lelkén keresztül és késszé tesz bennünket az örök életre. Ő maga munkálkodik, és Ő maga lesz a reménység forrása bennünk! Ámen!