Heti útravaló – 36. hét
„Áldott az Isten, a mi urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.”
2Kor 1,3-5
Akkor érezzük igazán mekkora erő rejlik a vigasztaló szavakban és tettekben, amikor magunk is nagy nyomorúságban, nagy bánatban vagyunk. Talán nincs is olyan ember a világban, aki ne szenvedett volna lelki sebeket, akit a bánat, a szomorúság ne küldött volna a padlóra. Pál apostol missziói útját se mindig az örvendezés jellemezte. Voltak útjai, amik igencsak nagy bánattal, szorongással, olykor félelemmel terhelték meg őt. Azonban hittel tudott bizonyságot tenni minden szorongattatás közepette, hogy Isten vigasztaló kegyelme vele volt. A nagy nyomorúság közepette is megtapasztalhatta Isten gyógyító szeretetét. Ez a bizonyságtétel vigasztalásul szolgálhat mindazoknak, akik hasonló mód meg vannak terhelve. Isten vigasztaló kegyelme nyomán az ember is megvigasztalhat másokat.
Isten kegyelme olyan formán is megmutatkozhat életünkben, hogy bár a vigasztalás forrása belőle származik, de rajtunk keresztül is elérhet másokat. Mily nagy szükség van erre a szolgálatra is! Milyen sokan vannak, kik bánattól, szomorúságtól megterhelten remény nélkül élik napjaikat és nincs, aki vigasztaló szóval, vigasztaló szándékkel közelíteni feléjük. Isten az Ő megváltottjait arra is hívja, hogy vigasztaljunk meg másokat. Van, hogy életünk egy-egy példája is már erőt adhat másoknak, amikor látják egy nehéz élethelyzetből hogyan mentett ki az Úr, hogyan állított talpra. Van, hogy nekünk kell odalépni másokhoz, hogy letöröljük a könnyeket és elmondjuk, hogy a valódi vigasztalás Jézus Krisztusban van!
Urunk, küldd el hozzánk vigasztaló Lelkedet!
