Heti útravaló- 36. hét

„Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” Zsolt 34,9

Van az úgy, hogy az ember eljut arra a pontra, amikor szíve szerint világgá menne. Maga mögött hagyna minden gondot, minden terhet. Van, hogy a mindennapok terhe, gondja, baja annyira felgyülemlik, hogy már-már azt érezzük, teljesen beborítanak bennünket és a padlóra küldenek. Van, hogy félünk a sikertelenségtől, félünk a kudarctól. Van, hogy a „mi van, ha…” kérdések sortűzként csapódnak az elménkbe.

Nehéz ilyen állapotban elcsendesedni. Nem a szánkkal, hanem lélekben… Nehéz ilyenkor lélekben elcsendesedni és úgy igazán odafigyelni arra, mit üzen ebben a helyzetben Isten. Milyen jó, hogy ebben az állapotban nem nekünk kell görcsösen a megoldásra törekedni. Hanem Isten lesz az, aki elcsendesíteni a szívünket, az elménket, a lelkünket. Ő az, aki nyugalmat, békességet ad nekünk. Krisztus azt mondja: „az én békességemet adom nektek”. Amikor Isten szava a szívünkig hatol, akkor Ő maga kezd el bennünk munkálkodni. Így lesz képes elvenni félelmeinket, aggodalmainkat.

Dávid király megtapasztalhatta Isten csodálatos szabadítását. Tele volt a szíve félelemmel, rettegéssel. Menekülnie kellett, hiszen életveszélyben volt. Számomra annyira szívbemarkoló, hogy honnan-hova jutott Dávid és milyen körülmények között. Gondoljunk arra, hogy mennyire szerette őt a nép, mennyire tisztelte. És Saul, a féltékeny király miatt menekülnie kellett, azok mellől, akik szeretik őt. És nem tudja mi vár rá. Nem tudja mi lesz a sorsa az idegen emberek között. De minden viszontagság, minden mélység ellenére Isten kihozta ebből a nyomorból. Megmentette őt. Dávidban megmaradt a reménység szikrája, minden nyomor, fájdalom és félelem mellett. Onnan kért és várt segítséget, aki már korábban is többször megbizonyította, hogy van hatalma életeket megváltoztatni. Azt olvassuk a zsoltárban: „Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem”.

Isten felfoghatatlan és olykor teljesen váratlan módon képes az embernek szabadítást, szabadságot adni. Ez a hálaadó zsoltár erről a csodáról tesz bizonyságot számunkra. Dávid öröme, hálatelt szavai bennünket is reményre sarkallnak. Ő rá tudta magát bízni az Úrra. Sokszor nekünk is eszünkbe kell idézni, hogy a teendők, a gondok, terhek tengerében mi is tegyük ugyanezt, mert akik az Úrhoz folyamodnak, nem nélkülözik a jót.

Ezért induljunk ma neki ennek az új napnak a zsoltáros szavával a szívünkben, aki ezt mondja: „Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.”