Heti útravaló – 34. hét

„És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.”

Lk 15, 20

A tékozló fiú hazatér. A fiú, aki szabadságra, örömökkel teli éltre vágyott, de nem azt kapta, amire számított, most hazatér. A fiú nem számolt éhínséggel, vagyonára bízta magát, amire úgy tekintett, mint szilárd alap, melyre új, tékozló életét felépítheti. De nem ez jött. A számításai kudarcba fulladtak, amikor pénze elfogyott, és a hirtelen jött barátok magára hagyták. A fényűzésből hirtelen nagyon mélyre került. Ebben a mélységben született meg benne a bűnbánat. És a bűnbánat alázatot szült benne. Elhatározta, hogy hazatér az atyai házba, de nem fellengzősen, nem méltóságát fitogtatva, hanem gyermeki alázattal, számolva az atyai feddéssel, kiabálással, sőt, akár még kitagadás lehetőségével is. Nem is mert egyebet kérni, mint hogy szolgaként kapjon szállást atyja házában.

Milyen érdekes, hogy sokszor az ember a nagy mélységben eszmél fel. Amikor igazán nagy bajban van, amikor azt látja, hogy kicsúszik az élete a keze közül. Amikor nem tud továbblépni, leragadt egy ponton és elgondolkodik azon, hol a segítség, hol van a megváltás? Erre a válasz: Istennél! Mert Ő kegyelmes Úr, aki meghallgatja a szenvedő ember imáját. Merj benne bízni, mert Ő hatalmas, kegyelme nagy és képes emberi életeket megváltoztatni.

A fiú hazatér, de nem abban a fogantatásban részesül, mint amilyet várt.  A szigorú, kioktató, földig leteremtő atya helyett egy féltő, szeretettel túláradó édesapa fogadta, aki fia elé szaladt, mikor meglátta. Bizony, elészaladt! A zsidóság körében az előkelő férfiak nem szaladtak, mert ez nem illett tekintélyükhez. Az apa mégis fia elé szalad, ráadásul olyan gyermek elé szalad, aki végül is szégyent hozott rá. Talán haragudott? Nem tudjuk. De azt tudjuk, ha így is volt, sokkal nagyobb volt benne a szeretet, mint a harag. Sőt azt se engedte, hogy a fiú letérdeljen és megcsókolja apja lábát. Átölelte és szeretetével biztosította arról, hogy örül, hogy hazatért. Sőt! Ünnepi alkalom ez! Hatalmas nagy mulatságot rendeztek és a fiút a legdíszesebb ruhába öltöztették.

A fiú szégyenében nem tartotta magát többre, mint hogy apja szolgája legyen. Bűnbánattal érkezett haza. De a fejmosás helyett megdöbbentő szeretetnek lett a tanúja és elszenvedője. Igen, ilyen az Isten szeretete. Ez a szeretet hatalmasabb bármilyen bűnnél, amit az ember képes megtenni. Ő ugyanígy szeret mindenkit, aki Őt keresi. Bizony, méltatlanok vagyunk erre a szeretetre, erre a kegyelemre. Ó, ha Isten az emberi jogrend szerint ítélne bennünket, ha mindenkinek jogosan kellene vétkei, hanyagsága, hűtlensége miatt elszenvedni a büntetést, már nem élne ember ezen a földön. De Isten azt mondta, hogy az én szeretetem nagyobb és erősebb, mint a ti vétkeitek. Ha igaz bűnbánattal keressük őt, Ő karjába zár bennünket, mint az elveszett és megtalált fiút.

Ez az Isten szeretete! Ragadd meg te is, hiszen Isten feléd is nyújtja kezét, neked is jut az Ő kegyelmes szeretetéből!

Áldás, békesség!

Molnár Norbert, a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkésze