Heti útravaló – 33. hét

„Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!”

Zsolt 33, 22

Az idei nyári táborokban gyakran játszottunk úgynevezett bizalomjátékot a gyerekekkel. A feladat egyáltalán nem volt bonyolult. A gyerekek egy kört alkottak és egyvalaki beállt a kör közepére. Ez a gyermek kapott egy szemkötőt is. Miután megbizonyosodtunk afelől, hogy nem lát semmit, a kör tagjainak az volt a feladata, hogy álljanak szorosan a kör közepén állóhoz közel, nyújtsák ki a kezüket és kapják el őt, amikor elengedi magát. Nagyon sok esetben az volt a tapasztalat, hogy aki a kör közepén állt, nem merte, nem tudta igazán elengedni magát, mert mint ahogy elmondták, nem bíztak abban, hogy el fogják kapni a csoporttársai. A feladat sokkal könnyebb lett volna, ha nincs bekötve a szeme, mert akkor látta volna milyen közel állnak a többiek és ami még fontosabb, látta volna ki kapja el.

Ez az ártatlan játék igen jól tükrözi, hogy sokszor felnőttként is hogyan állunk hozzá az élethez. Abban bízunk, ami előttünk van, amit látunk, amit ki tudunk számolni, amit jól ismerünk. Pedig a segítség, a támasz, a mankó lehet ott van, annál van, akit nem látunk, de egészen biztosak lehetünk afelől, hogy igen közel van hozzánk.

Milyen jól tudjuk, milyen sokszor emlegetjük, hogy Istenhez kellene fordulni. Akkor miért nem tesszük? Mert nem ismerjük, nem hiszünk igazán abban, amit Ő ígér a számunkra. Bizalmatlanok vagyunk, mert nem ismerjük Őt igazán. És nem azért nem ismerjük, mert Ő ne akarná megismertetni magát velünk, vagy, hogy Ő rejtőzködő Isten lenne. Egyszerűen azért nem ismerjük, mert nincs meg bennünk igazán a vágy, hogy megismerjük Őt. Ilyenkor persze milyen jól jönne a segítség. De amikor úgy rendben voltunk, amikor úgy békében, megnyugvásban voltunk, vajon akkor kerestük-e Őt imádságban, tudtunk-e hálát adni a békéért, az egészségért? Ne csak akkor vágyakozzunk Isten után, ha épp segítségre szorulunk, hanem életünk minden napja legyen egy Hozzá vágyakozó, az Ő közelségébe vágyó élet.

A zsoltáros szívéből, mint hitvallás tör fel ez a kérés. Mi magunk is előbb keressük a vele való közösséget, vágyjunk az Istenismeretre, hogy mint szívből származó fohász imádkozhassuk mi is: „Maradjon velünk, Urunk, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!”