Heti útravaló- 28. hét

„Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért.” Mk 2,27

Jézus követőit, a tanítványokat egy igazán különös vád érte. A farizeusok nehezményezték, hogy a tanítványok elkezdték tépkedni a kalászokat, miközben átkeltek a gabonaföldeken. Hamar kiderül számunkra a szövegből, hogy nem unaloműzésből, vagy éppen szándékos rongálásból tették mindezt, hanem egy sokkal hétköznapibb indok volt a háttérben: megéheztek. Nyilván egyetlen gazda sem szereti, ha a terményéből falatoznak, de a farizeusok mégsem ezt kifogásolták. A megütközés oka, hogy mindezt szombaton tették.

Érdemes azt tudni, hogy a farizeusok számára a szombatnap megünneplése még a zsidóságon belül is igen nagy hangsúlyt kapott. Nagyon komolyan vették a 3. Parancsolatra vonatkozó rendelkezéseket. Sőt, az évek során rengeteg, már-már felfoghatatlan mennyiségű szigorítás, pontosítás „épült köré”, ami szinte betarthatatlanná tette a törvényt. Nagyon pontosan meg volt fogalmazva, hogy mi számít munkának és mi nem. Tehát mi az, amit semmiféle körülmények között nem lehet megtenni, és mi az, amit lehet. Ilyen formán a kalászok letépkedése bizony munkának számított, tehát tilos volt. A farizeusok ezt vetik Jézus szemére, hogy mi mindent megengednek maguknak ezek a tanítványok…

Jézus természetesen tanítványai mellé áll és egyúttal felhívja a farizeusok figyelmét valami nagyon fontosra. Méghozzá arra, hogy a törvény eredetileg, amit Mózestől vettek át, Istentől van. És neki nem az volt ezekkel a törvényekkel a szándéka, hogy megkeserítse az emberek életét. Éppen ellenkezdőleg! Ez a törvény, a teljes 10 Parancsolat is, az emberért van. Irányadás és védelem az ember számára, hogy az ember békében és szeretetben élhessen Isten közelében, embertársai mellett.

Jézus az ember életét pártolja, mert Ő az élet ura. Ezért ellene van mindannak, ami megkeseríti, és rombolja az életet. Jézus azért is jött, hogy helyre állítsa ezt az „élet-rendet”. Azt a rendet, amit maga a Teremtő Isten szánt az embernek. Jézus egy másik helyen azt mondta: „A tolvaj azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson, én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek!” 

Jézus számára fontos az ember élete.  Te is fontos vagy számára!