Heti útravaló – 24. hét

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.”

Préd 3,1

„Mindennek megvan a maga ideje…” – szoktuk gyakran emlegetni. Furcsa dolog ez, mert mindenki máshogy áll hozzá ehhez a kijelentéshez. Valaki laza könnyedséggel legyint erre, beletörődik abba, hogy bizony vannak dolgok, amik felett nincs hatalmunk. Mások éppen ellenkezőleg, talán szoronganak ezen állítás hallatán, mondván: „félelmetes belegondolni abba, hogy egyszer valami véget érhet; hirtelen, váratlanul bekövetkezhet egy nem várt esemény.” Biztos vagyok benne, hogy szinte mindenkinek megfordult már a fejében egy váratlan eset bekövetkezte után, hogy: „Miért pont most?” Sokat töprenghet az ember ezen a kérdésen, de valamiért kielégítő választ mégsem kap. Akkor talán félnünk és rettegnünk kellene, hogy bármelyik pillanatban gyökeresen megváltozhat az életünk? Kellene, ha nem lenne Istenünk és nem lenne Megváltó Krisztusunk, aki nem csak az idők felett uralkodik, de egyúttal gondot visel az övéiről. Milyen jó, hogy gondviselő Atyánk van!

A prédikátor ezzel a kijelentéssel nem csupán saját megfigyeléseit foglalja össze, hanem egyúttal bizonyságot tesz arról, hogy maga az idő körforgása is Isten kezében van. Isten uralkodik az idő felett is, hiszen Ő maga az idők felett áll, örökkévaló, egyszerre van jelen a múltban, jelenben és eljövendőben egyaránt. Amikor azt olvassuk, hogy mindennek megszabott ideje van, akkor rá kell jönnünk, hogy nem tudjuk teljes mértékben uralni a körülöttünk lévő világot, nincs arra hatalmunk, hogy az élet körforgását teljes mértékben uraljuk, megszakítsuk, vagy befolyásoljuk. Vannak, akiknek rémisztő lehet ez a gondolat, hogy vannak dolgok, amikbe nem szólhatunk bele; és amibe nem szólhatunk bele, azon a téren ki vagyunk szolgáltatva. Hogy lehet ezt az állítást akkor félelem nélkül, jó szívvel elhordozni? Úgy, ahogy a prédikátor is tette: hittel. Egyedül hittel vagyunk képesek elfogadni és megnyugodni abban, hogy mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje mindennek az ég alatt.

Most különleges időket élünk. Sokak számára az elmúlt néhány hónap a félelem, a bezártság, talán a reménytelenség ideje volt. Azonban most itt az újrakezdés ideje. Újat kezdeni azokkal, akiktől talán elhidegültünk egy kicsit, újat kezdeni kisebb/nagyobb szeretetközösségeinkben. És nem utolsó sorban újat kezdeni Istennel, újra meglelni a vele való kapcsolatot.

Isten a te életed, a te időd felett is Úr!

Molnár Norbert, a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkipásztora