Heti útravaló- 23. hét

„Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam, sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak. Mindezekben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” ApCsel 20, 33-35

Egy búcsú sohasem egyszerű, főleg akkor nem, ha olyan embertől kell elbúcsúznunk, akit szerettünk, tiszteltünk, élveztük a társaságát. Pál a szolgálatai során kapott hideget és meleget is egyaránt, de azt érezzük és látjuk, hogy az efezusi gyülekezet igencsak a szívébe zárta az apostolt. Nehezükre esik elengedni. Nehéz az elengedés, amikor valaki ilyen alázattal, szeretettel, példamutató élettel jár előttük. És itt talán már össze is foglaltuk, miért szerette Pált annyira a gyülekezet. Természetesen nem lehet azt mondani, hogy az apostol mindezen tulajdonságai születésétől kezdve vele voltak. Hanem miután megkapta a Lélek ajándékát, eltöltötte őt a Szentlélek, felkészítette őt a missziói útra, utána lett ezen kiemelkedő erények birtokosa.

Pál tanítása sokakat megérintett. Helyesebb talán úgy mondani, hogy a Szentlélek tanítása, ami rajta keresztül elhangzott, sokak szívében gyökeret vert. Sokak életében, akik hallgatták őt, elkezdődött valami új, valami életet átformáló folyamat. Igen, ez a Lélek ajándéka, a hit megszületése és megerősödése, a Jézus Krisztusba vetett reménység.

Még most utoljára, mielőtt eltávozik tőlük (ugyanis a Lélek más helyekre hívta, hogy ott is hirdesse az evangéliumot), még megemlékezik a köztük végzett szolgálatról és arról, hogy mindaz, amit tett, legyen példa a gyülekezet számára.

Bizony, hogy Pált is érték olyan vádak, miszerint anyagi haszonszerzés miatt járja a városokat. Ezt cáfolandó hangzik el igénk első mondata. Nehogy bárki is azt higgye, hogy ő a szolgálatot a saját maga javára végezte. Épp ellenkezőleg. Mindazt, amit a Lélek rábízott, a gyülekezet épülésére tette, mások javára, mások megsegítésre és Isten dicsőségére tette. Isten Lelke tud arra indítani embereket, hogy önzetlen módon a mások javát szolgálják. Az anyagias világ számára érthetetlen, sőt, bolondság ez az indulat. Isten elhívottai számára azonban ez az alázatos, másokra odafigyelő élet éppen hogy a szeretetben nyer értelmet, hiszen a hit gyümölcseként megszületik Isten gyermekeiben.

Ehhez az Istentől jövő élethez párosul az a kemény munka, az a másokra odafigyelő, szeretetből táplálkozó indulat, ami a mások megsegítéséért, az elesettek felemeléséért történik. Pál ebben is példával járt a gyülekezet előtt. Ennek a törekvésnek pedig komoly alapjai vannak, hiszen maga Krisztus tanította az övéit arról, hogy: „nagyobb boldogság adni, mint kapni.”

Ez a fajta segítségadás nem illemből van, nem is azért, hogy az ember elhallgattassa saját lelkiismeretét, hanem az Istentől jövő szeretetből, ami átjárja az embert és arra buzdítja, hogy ezt a szeretetet másokkal is megossza. Ekkor élheti át az ember azt, amiről Jézus is beszél, hogy örömmel tölti el, ha adhat.

Ennek sok formája lehet. Hiszen úton, útfélen találkozunk olyan emberekkel, akik hiányt szenvednek valamiben. Valakik anyagiakban, ételben, ruhában, egyéb mindennap használatos eszközökben. Vannak, akik látszólag jól élnek, mégis hiányuk van szeretetben, emberi kapcsolatokban.

Akit Isten Lelke már elhívott, aki Jézus Krisztusban élete megváltóját látja, az egyúttal meghívást kapott arra is, hogy megossza másokkal is azt a szeretetet, amit maga is Istentől kapott. Csupán szeretetadással is lehet életet menteni!

Ha teheted, oszd meg másokkal, amid van és tapasztald meg adakozásban, segítségadásban rejlő örömöt! Szeretetet adsz és szeretetben gazdagodsz!