Heti útravaló – 21. hét

„Szüntelen hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjétek őt.”

Ef 1,16-17.

Az, hogy milyen jókívánságokat szoktunk egymásnak mondani, sokat elárul rólunk. Talán egy kicsit lelkünket is tükrözi a nagyvilág felé, hogy mi minden jót szeretnék látni mások életében, hogyan tudunk, szeretnénk gyönyörködni mások örömében. Persze meg kell azt is jegyeznünk, hogy mindez csak akkor igaz, ha jókívánságaink szívünkből fakadnak. Lehet szép napot kívánni megszokásból is, de lehet úgy is, hogy valóban azt szeretnénk, ha valakinek szép napja lenne.

Aztán a jókívánságoknak van egy következő szintje: amikor kéréseinkkel az Atyához fordulunk. Amikor a másik ember életét az Atya gondoskodó szeretetére bízzuk. Igen, ez az a szint, amikor másokért, mások öröméért, mások egészségéért, mások biztonságáért imádkozunk. Amikor szívünkből kívánjuk, és hittel hisszük, hogy az Atyának van arra hatalma, hogy embereket oltalmába vegyen, hogy az erőt megújítsa, hogy az egészséget megőrizze.

Talán legtöbbször, ha másokról van szó, ha szeretteinkről van szó, ezeket szoktuk kérni az Atyától: békét, egészséget, biztonságot. Pál ebben a néhány versben azonban valami egészen különlegest kér Istentől. Az efézusi gyülekezetért könyörög és azt kéri, hogy erősítse meg őket hitben, lélekben, hogy Isten lelke megadja nekik a bölcsességet, hogy kinyilatkoztassa magát azért, hogy a gyülekezet egyre inkább megismerhesse Őt. Pál annyira szereti a gyülekezetet, hogy a hívek lelki épüléséért könyörög. Miben is nyilvánul meg az apostol szeretete? Abban, hogy a lehető legjobbat kéri a gyülekezetnek, a híveknek: a hit drága ajándékát. Mert ha hitben megerősödnek, ha egyre közelebb kerülnek Istenhez, úgy egyre jobban rá tudják magukat bízni Isten gondviselő szeretetére, így életük megújul és Jézus Krisztus közelségében terheik könnyebbülnek. Pál a lehető legjobbat, legszebbet kívánta, kérte az efézusi gyülekezetnek.

Igen, kívánságaink tükrözik lelkünket. Pálban ott munkálkodott a Szentlélek, így a Lélektől vezérelve tudott kérni is az Atyától, ahogy meg van írva: „Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” Róm 8,26. Ahogy hitünk erősödik, úgy ismerjük meg egyre jobban az Atyát és egyre inkább látjuk azt miért is kell könyörögnünk, akár rólunk, akár másokról van szó. A Szentlélek tanít minket könyörögni, hálát adni, kérni: imádkozni.

Imádkozzunk hát ezen a napon egymás hitéért is, hogy egyre jobban megerősödhessünk a Szentháromság Isten ismeretében!