Felzárkózó települések – kilenc településen végzünk szolgálatot

Felzárkózó települések elnevezéssel 2019 nyarán indult el az a hosszú távú kormányzati program, amely a következő években a legnehezebb helyzetben lévő településeket kívánja segíteni. A Magyar Református Szeretetszolgálat jelenleg kilenc településen van jelen, mely falvakban már hónapokkal ezelőtt megkezdődött a szolgálat.

A Hajdú-Bihar megyei Bagamérban például idősek és fiatalok egyaránt megtalálhatják a lehetőséget a fejlődésre. Míg az idősebbek a kiskert programmal a háztáji gazdálkodást sajátíthatják el – mely kezdeményezés már Göncruszkán is kezdetét vette –, a településen elindított Szimfónia-program keretében a gyermekek heti két alkalommal ingyenes gitárórákon vehetnek részt. A zenetanulás fejleszti a fiatalok kreativitását, az önkifejezést, erősíti a közösséghez való tartozás élményét, és mindezek pozitív hatását máris megtapasztaljuk a közös munka során. A zenei program ugyancsak nagy sikernek örvend a többi településen is – Dámócon, Tiszakarádon és Ricsén gitározni, Zemplénagárdon pedig hegedülni tanulnak az ifjak.

Átányban, a Heves megyei 1500 fős településen az egészségmegőrzés is fókuszba került május folyamán. Szemészeti szűrőbusz érkezett a községbe, ahol 245 átányi gyermek szemét vizsgálták meg. 28 esetben szűrtek ki valamilyen rendellenességet, ezek a gyerekek ingyenesen kapják meg a részükre elkészített szemüveget.

Május harmadik hétvégéjén a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd önkéntes programjához is csatlakoztak a települések munkatársai és önkéntesei: Mezőladányban a temetőkertet szépítették meg, Zemplénagárdon „Karanténkihívás” címen kiállítást szerveztek, a vilmányi Szeretethíd alkalmával pedig örömtánccal feledték gondjaikat és hirdették önmagunk és mások elfogadását a település lakói.