Egresi Lászlóné lelkipásztor igemagyarázata – 2Krón 32,24-33

Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. De imádkozott az Úrhoz, aki szólt hozzá, sőt csodát tett vele, Ezékiás azonban nem volt hálás az iránta tanúsított jótéteményért, mert felfuvalkodott, ezért az Úr haragja sújtotta őt meg Júdát és Jeruzsálemet. Ekkor azután megalázta magát a felfuvalkodott Ezékiás Jeruzsálem lakóival együtt, és nem érte őket többé az Úr haragja Ezékiás idejében. Ezékiás igen gazdag volt, és nagy tiszteletben állt. Kincstárat készíttetett az ezüstnek, aranynak, drágakőnek és balzsamnak, a kerek pajzsoknak és mindenféle értékes tárgyaknak; továbbá raktárakat a gabonatermésnek, a bornak és az olajnak, meg istállókat a különféle állatoknak és aklokat a nyájaknak. Városokat is épített; sok juhnyája és marhacsordája is volt, mert az Isten igen nagy vagyonnal ajándékozta meg. Ezékiás elzárta a Gíhón felső forrásának a vizét, és Dávid városának a nyugati részére vezette le. Ezékiásnak minden sikerült, amihez csak hozzáfogott. De amikor a babiloni vezető emberek elküldték hozzá megbízottjaikat, hogy megkérdezzék, milyen csoda történt az országban, elhagyta az Isten, hogy próbára tegye, és kitudódjék, mi lakik a szívében. Ezékiás egyéb dolgai és kegyes tettei meg vannak írva Ézsaiás prófétának, Ámóc fiának látomásában meg a Júda és Izráel királyairól szóló könyvben. Azután Ezékiás pihenni tért őseihez, és azon a dombon temették el, ahol Dávid fiainak a sírjai voltak. Halálakor tisztelettel adózott neki egész Júda és Jeruzsálem lakossága. Utána a fia, Manassé lett a király. (2Krón 32,24-33)

Ezékiás, Júda egykori uralkodója, úgy áll előttünk a Szentírásban, mint egy eszményi király, aki istenfélelmével, engedelmességével jó példát adott.  Majd halálosan megbetegedett. Alázatos imádságára feleletül Isten „meggondolta magát”. Megtoldotta életét még 15 esztendővel. Hálaadása azonban elmaradt és szíve felfuvalkodott. Emiatt népével együtt szenvednie kellett. Majd megalázta magát és Isten mindent jóra fordított, minden vállalkozásában gazdagon megáldotta.

Csodálatos felgyógyulásának, gazdagságának, fejlesztéseinek híre ment. Jöttek is Babilóniából a követek. Hadd halljuk azokat a csodákat, melyek országodban, életedben végbementek!

Itt a nagy alkalom, hogy Ezékiás boldogan hitvallást tegyen az Úrról. Ezt más nem teheti meg helyette. Csak Ő, akit kérdeznek. Ez az ő felelőssége. Ebben még az Isten sem segít neki. Így olvassuk: „...elhagyta az Isten, hogy próbára tegye, és kitudódjék, mi lakik a szívében.” (31.v.)

Hogy Ezékiás Istennek tetsző módon adott-e válaszokat az őt kérdezőktől, nem tudjuk.

Ám, most itt az alkalom, hogy emlékezzünk és kérdezzük meg a magunk lelkétől: tudtál-e boldogan hitvallást tenni az Úrról, amikor kérdeztek? Az igazi, mély kérdésekre adtál-e igazi, mély válaszokat? Rá tudtál-e mutatni életed csodás dolgaiban az élő Úrra? Vagy nem tanulván a korábbi lecké(k)ből ismét felfuvalkodtál, és saját sikereidről kezdtél mesélni?

Nagyon úgy néz ki, hogy mielőtt az Úr magához venné gyermekét, számonkéri tőle a benne élő reménységet. Megpróbál bennünket. Legyünk kész mi is erre!

Imádság:

Nincs és nem is lehet nekünk másban dicsekvésünk, mint Tebenned , drága Krisztusunk! Ebben a hitben erősíts meg, hogy a próbák ideje alatt a mi bizonyságtevésünk által is felmagasztaltathassál!

Ámen.