Béres Adrienn lelkész igemagyarázata – János 9,13-17
13 Erre elvitték őt, az imént még vakot,a farizeusokhoz. 14 Szombat volt ugyanis aznap,mikor Jézus a sarat csinálta és meggyógyította a szemét. 15 Újra kérdezték őt a farizeusok, mi módon jött meg a látása. Ő pedig azt felelte: Sarat csinált a szememre és én megmosakodtam és most látok. 16 Egyik-másik farizeus megjegyezte: nem Istentől való ez az ember, mert a szombatot nem tartja meg. Mások meg azt mondták: Hogyan tudna bűnös ember ilyen csodát tenni? És meghasonlás támadt köztük. 17 Újra szóltak a vaknak: Te mit mondasz őfelőle, hogy megnyitotta a szemed. Azt, hogy próféta felelte.
A történetben Jézus egy vakon születettnek visszaadja a szeme világát. Megdöbbentő, hogy milyen reakciókat váltott ez ki a körülötte levőkben. Képtelenek vele együtt örülni vagy hálát adni Istennek ezért. Nem a csodát látják. Vannak, akiknek fontosabb a szombat törvénye, mint az hogy megjelent közöttük az Isten kegyelme.Előfordul, hogy számunkra is fontosabbá válik a megszokott rend, hagyomány,saját igazunk elhomályosítva azt, amit Isten véghez vitt.
A farizeusok mindent tudtak Istenről, mégsem ismerték fel a köztük megjelent Megváltót. A vallásos tudás nem ad „látást”, nem gyógyítja meg a lelket. Megértés, helyett a vallási vezetők problémaként látják a vak gyógyulását, éltének megváltozását, félnek attól, hogy még többen követik majd Jézust. Csak a kontrollt akarják megtartani, bár a másik csoport ráébred, hogy ember nem tehet ilyet, mégis megrekednek és nem ismerik fel az igaz üdvösséget hozót. A betegségtől van sokkal veszélyesebb pusztító állapot, a lelki vakság.
Jelenleg is hasonlóan harc folyik Jézus köztünk való megjelenésekor a hit és a hitetlenség, a látás és a vakság, világosság és a sötétség között. Egyértelművé válik számunkra, hogy milyen ára van annak, ha valaki meglátja Jézust, lelkileg is megnyílnak a szemei és felismeri őt, mint Megváltóját. Megváltozik az élete, nyilvánvalóvá lesz Isten hatalma, azt környezete gyanakodva ellenségesen fogadja. Igazi változást csak a vakon született élt át, először a fizikai látását nyerte vissza, majd fokozatosan a lelki, hitbeli látása is megjön. Bátran, őszintén, tényszerűen mondja el, mit tett vele Jézus. Hitvallást tesz. Jézus ma is arra, hív, hogy valljuk meg, mit tett az életünkben. Életbevágó kérdés számunkra megnyíltak-e már a szemeink vagy nem. Elméleteket gyártunk, vizsgálódunk, megkeményedik a szívünk vagy leborulunk Jézus előtt.
Imádság: Urunk Jézus Krisztus, köszönjük, hogy te vagy a világ Világossága, aki meggyógyítód szemünket és új látást adsz nekünk. Köszönjük, hogy nem hagysz minket félelmeink között. Kérünk, bocsásd meg, amikor nem merjük megvallani, hogy mit tettél velünk. Adj bátorságot, hogy úgy tudjunk szólni, mint a meggyógyított ember, egyszerűen, őszintén, hálával. Használj minket tanúként ebben a világban.Tedd láthatóvá rajtunk keresztül, hogy Te élsz, gyógyítasz és ma is megváltoztathatod az emberek életét. Add, hogy lássuk, hol munkálkodsz körülöttünk. Nyisd meg szívünket, hogy befogadhassuk kegyelmedet.
Ámen.




