Balogh Róbert lelkipásztor igemagyarázata – Jn 5, 16-18
Azért üldözték a zsidók Jézust, mert szombaton tette ezt. Jézus így szólt hozzájuk: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. Ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel. (Jn 5, 16-18)
A Bethesda tavi gyógyítás története után vagyunk. S fontos azt is meglátnunk, hogy nemcsak egy egészségügyi értelemben vett gyógyítás történt nemsokkal ezek előtt az igeversek előtt, hanem a társdalomba való visszatérésének a lehetőségét is visszaadta Jézus ennek a régóta szenvedő embernek. Viszont még egy ennél is fontosabb dologra hívja fel a figyelmünket a mai ige. Mégpedig arra, hogy a legfontosabb dolog a Jézus Krisztussal való közösség, ami a valódi ÉLETET jelenti. A szombat, a hetedik nap az Istennel való közösség megélésnek a napja, ennek be nem tartását kérik számon Jézuson. Azonban cselekedetivel és szavaival Ő Isten valódi arcát kívánja megmutatni. Azt az Istent, aki az Ő megmentő szeretetével keresi a sokat szenvedett, elgyötört embert. Ezt kapta meg ez az ember Jézustól, és ennek a szolgálatában állunk mi is. Ma is nagyon sok ember keresi a testi-lelki bajaira a válaszokat, a kilátástalanságában, bizonytalanságában a bizonyosságot. Jézus válasza a mai igében bátorító és a figyelmünket is arra irányítja, ami a szeretetszolgálat szempontjából is mindenek fölött kell, hogy álljon. Isten munkálkodik, és mi az Ő szolgálatában állunk. A MRSZA teljes közösségét bátorítja Istenünk igéje, hogy nincs olyan mélység sem magasság, amiben ne a Jézus Krisztus által nekünk adott kegyelem munkálkodna. A legfontosabb dolog a Vele való közösség, mert ebben a közösségben gyógyulás van, és a mi szolgálatunk ennek az Istennek a hirdetése, aki ma is munkálkodik, és gyógyító közösségébe hív mindannyiunkat. Jézus Krisztus nyugtat, bátorít és szolgálatba küld mindannyiunkat az év elején: Ő is munkálkodik.
Imádkozzunk!
Mindenható Urunk, olyan jó megnyugodni tenálad, abban a boldog tudatban, hogy te munkálkodsz, és bár érdemtelenül, de mi is a te szolgálatodban állhatunk. Bátoríts, ints, taníts, gyógyíts, és add, hogy a te kegyelmednek hírnökei lehessünk azok között, akiket ránk bíztál! Ámen!
Balogh Róbert lelkipásztor




