Anda Judit lelkipásztor igemagyarázata – Jn 20,1-10
A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették. Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. A tanítványok ezután hazamentek. (Jn 20,1-10)
Nemrég egy konferencián az előadó egy képet mutatott a hallgatóságnak és azt kérdezte tőlük, hogy mit látnak. A képen mint kiderült, több kép is el volt rejtve, így volt, aki egy idős hölgyet, más valaki egy fiatal nőt és olyan is volt, aki egy fészkelő sast látott. Az élet eseményeivel – betegség, anyagi veszteség, hátráltatás – kapcsolatban is előfordul, hogy ugyanazt látjuk, mégis más a látásmódunk és az értelmezésünk.
János evangéliumának huszadik fejezetének az első tíz versében összesen négyszer szerepel a „látott” ige, melyre az eredeti nyelvben három különböző szó szerepel.
Magdalai Mária „látta, hogy a követ elmozdították a sírtól”. A sírhoz előbb érkező János „látta az otthagyott lepedőket”. Aztán megérkezik Péter, aki szintén „látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta”. És mindezek után János ismét bement, „látott és hitt”. Mindhárman ugyanazt látták, mégis más volt a látásmódjuk, az értelmezésük és a következtetésük.
Míg a sírhoz elsőnek kijutó Mária és először János is csak a szembetűnő, a pillanatnyi, a kiragadott képet látják, a külső tényeket konstatálják, addig Péter már többet látott a tényeknél: bemegy a sírba, nem rohan ki sietve, ott marad, alaposan körülnéz, vizsgálódik, eltűnődik, elgondolkozik a látottakon.
Mindeközben János látásmódja megváltozik: a kezdeti felületes, felszínes látás helyett elkezdi a dolgok (látható) mögött felfedezni Isten győzedelmes ekkor még láthatatlan titkát, a feltámadást.
A látott dolgokat, eseményeket Istennel, a feltámadott Jézus Krisztussal kapcsolja össze, amely hit látását szüli meg benne.
János látása arra hív minket, hogy a tényekben vagy jelekben ismerjük fel: mindig Istennel van dolgunk.
Imádság:
Istenünk köszönjük, hogy te vagy a látás Istene, aki minket arra hívsz, hogy hozzád kapcsolódva a látás embereivé váljunk, akik nemcsak felismernek, hanem imádnak is Téged.
Ámen
Anda Judit lelkipásztor




