Államalapításunk ünnepe
„Jézus azt mondta nekik: én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” Jn 6,35
Talán még emlékszünk rá, hiszen nem is volt olyan rég, amikor a világon, ha csak rövid időre is, egyfajta pánikhangulat söpört végig. Az élelmiszerüzletek polcairól hipp-hopp nagyon sok alapvető élelmiszercikk eltűnt. Az emberek pánikszerűen spájzoltak be lisztből, élesztőből és egyéb mindennapi cikkekből. Hirtelen nagyon sokan arra adták a fejüket, hogy otthon süssenek maguknak kenyeret. Mert hát akárhogy nézzük, mégiscsak ez az az étel, ami ősidőktől fogva jelen van az ember mindennapi életében. És sokan gondolhatták azt, hogy ha szűkös hónapoknak kell elébe néznünk, akkor ha más nem is, de legalább kenyér legyen az asztalon.
Mind a mai napig a kenyér, mint szimbólum fontos jelentőséggel bír. A kenyér képe magán hordozza a mindennapi megélhetést, az életben maradáshoz szükséges javak meglétét. A kenyér képe szorosan összefügg magával az élettel. Amikor az Úri imádságban a mindennapi kenyérért könyörgünk, akkor nem csak azt kérjük, hogy legyen étel az asztalunkon, hanem ebben a kérésben benne rejlik egy komoly hitvallás is. Hiszen ezzel a kérésünkkel megvalljuk az Úr előtt, hogy Ő adhat számunkra testi javakat is. Az Ő kegyelméből és akaratából van mit ennünk és innunk, az Ő kegyelméből hajthatjuk este álomra a fejünket és kelhetünk fel reggel. Ezért lehet hálás a szívünk neki.
Most Augusztus 20-án hálát adhatunk Istennek magáért a termésért. Hálát adhatunk azért, hogy bár ez az év rengeteg nehézséget hozott magával, voltak viharok és szárazság, de az idei nyár termése után is kerülhet kenyér az asztalra. Azt gondolom, hogy nekünk, magyaroknak, akiknek életében nagy jelentőséggel bír a mezőgazdálkodás, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy kitől kaptuk az erőt, a kitartást a munkához és kinek köszönhetjük a növekedést, a termést. Nem szabad hálátlanul kezelnünk mindazt, amit a természet, környezetünk kínál nekünk, hiszen ezek mind-mind Isten ajándékai az ember számára. Ezért mindenért, mind a termésért, mind a növények gondozásába fektetett erőért egyedül Istent illeti a hála.
Mindezen gondolatokat követően, Jézus tanításában is olvashatunk kenyérről. De ez a kenyér, amiről Ő beszél, valami egészen más. Azt mondja Jézus: „én vagyok az élet kenyere…” Ő olyan étekről beszél, ami soha nem fogy el, ami nem penészedik meg, ami nem szikkad meg, hanem az ember mindig frissen veheti magához. Ez a kenyér felüdíti a lelket, erőt ad a megfáradtaknak, ez a kenyér megvigasztalja a bánatos szíveket. Ez a kenyér nem más, mint maga Jézus. Az Igében arra tanít bennünket, hogy mint amilyen nagy szüksége van az embernek a testi táplálékra, ugyanolyan szüksége van Rá is.
A nehéz időkben, a félelmekkel teli időkben még inkább megtapasztalhatjuk milyen nagy szükségünk van a lelki táplálékra is. Milyen nagy szükségünk van Jézus Krisztusra, akiben békére lelhetünk, aki Lelkével úgy megerősít, hogy még a félelmeinken is felülemelkedhetünk. Ne csak gabonából készült kenyeret, hanem lelki kenyeret is vegyetek magatokhoz mindennap, mert ez a kenyér táplálja az ember lelkét, megerősít és reménnyel tölt el mindenkit, aki eszik belőle. Ámen!
