Áldozócsütörtök

„Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.”

Lk 24,50-51

Áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetelének az ünnepe a búcsú és az üdvözlés napja. Gondoljunk egy kicsit bele a tanítványok helyzetébe. Micsoda hullámvölgyeken kellett átmenniük. Tanítványai számára, kik minden napjukat vele együtt töltötték, és Őt nagyon szerették, borzalmas fájdalom és lelki gyötrődés volt látni, ahogy Mesterüket megalázzák, gúnyolják, majd kivégzik. Mély gyász vett erőt rajtuk, ahogy el kellett búcsúzni Jézustól. Aztán nem várt fordulat következett, hiszen Jézus (ígérete szerint) feltámadt, visszajött a holtak birodalmából. Így a gyászt felváltotta a csodálkozás és az öröm. Talán azt gondolták, hogy ha már Jézus ilyen csodálatos módon visszatért, akkor velük is marad. Nem is jártak messze a valóságtól, bár ők egy kicsit másképp képzelték el az együtt maradást. Ugyanis ott, Betániában ismét búcsúzniuk kellett Jézustól. De ez a búcsú más volt. Már nem lehettek vele olyan formán, mint eddig, de Jézus ígérete szerint velük maradt, nem testben, hanem lélekben.

Mitől lesz áldozócsütörtök az üdvözlés napja? Attól, ahogy Jézus felemeltetett a mennybe, áldást adva tanítványaira, végre elfoglalhatta méltó helyét az Atya jobbján. Nem csak a tanítványok, de az egész teremtett világ üdvözölhette Jézust, a királyt, aki Atyja jobbján uralkodik mindenek felett. Az Ő áldásában, amiben eddig csak azok részesülhettek, akik ott lehettek a közelében, már részesülhet bárki, aki Úrként, Megváltóként, Királyként köszönti Jézust.

Számunkra is ezért lehet áldozócsütörtök az ünneplés ideje, mert Jézus Krisztus, aki Úr, Király, a mi urunk és mi királyunk is. Azzal, hogy felment a mennybe, áldó hatalmát az egész teremtett világra kiterjesztette, átlépve az idő korlátait és uralkodása nem szűnik meg

Ünnepeljük együtt Jézus Urunkat, ki szeretetével ás áldásaival a ma emberét is keresi! Tőled sem vonja meg!