A szeretet nyelvét kellene megtanulnunk használni, hogy megszűnjenek a szakadékok az emberek között

„Mennyire képesek a siketek helytállni a társadalomban? Mennyire tudnak teljes életet élni? Ez mindig a társadalmon is múlik, hogy mennyire van felkészülve az ő fogadásukra” – meséli Járay Loránd, a Református Siketmisszió vezető lelkésze, akit a jelnyelvi világ kihívásairól, az egyház akadálymentesítéséről és a társadalom érzékenyítéséről kérdeztünk a Hallássérültek világnapján.

Hogyan lett lelkipásztor?

Istenfélő családba születtem, gyülekezetbe jártam, az egyház világa sohasem állt távol tőlem. Talán így tudnám megfogalmazni.

Ha jól tudom, nem Ön választotta a Siketmissziót, hanem a szolgálat talált rá Önre. Mi miatt lett mégis a szívügye és maradt ott 1997 óta?

Karácsonykor elhívtak maguk közé egy istentiszteletre, január 2-án már szolgálatba álltam náluk. Sokáig azért maradtam, mert nem láttam rá lehetőséget, hogy utódot találjanak helyettem. Utána meg már… nem tudtam elszakadni. Egy ilyen különleges szolgálatba kerülni egy életen át tartó speciális tanulást jelent.  A feladat varázslatos: egy gyönyörű vizuális világba átvinni Isten örömüzenetét. Ugyanakkor rettentő nehéz egy halló ember számára, mert meg kell tanuljon úgy gondolkozni, élni, mint ők, hogy a közösség megértse, hogy át tudja nekik adni mindazt, ami rábízatott. Az ember mindig kicsinek érzi magát a feladat nagyságához.

Nehezebb kihívás egy siket, vagy nagyothalló embernek igét hirdetni?

Laikusként kerültem ebbe a világba, minden személyes érintettség nélkül. A nulláról kellett megtanulnom a jelnyelv használatát. A mi egyházi nyelvünk egy fogalmakkal teli egyházi nyelvezet, és ezt a fogalmi világot kell átvinni egy siket ember vizuális gondolkodásmódjába, ami rendkívül nehéz. Látni, elolvasni és megérteni valamit nem ugyanazt jelenti! S bár ők látják az írást, jelnyelvük teljesen más, mint a mi nyelvünk. A vizuális nyelvnek más a nyelvtana, a szórendje és a gondolkodásmódja. Egy nagyon egyszerű példa: hallássérült gyerekekkel meglátogattuk Gárdonyi Géza sírját, ahol a fejfáján ez a három szó olvasható: „Csak a teste” – utalva arra, hogy a szelleme a műveiben tovább él, a lelke a Mindenhatónál pihen. Ez egy keresztyén ember számára abszolút érthető, de egy siket azt kérdezi: „Miért, a feje hol van?” Nahát, itt a mi nehézségünk.

Mennyi siket és nagyothalló él ma Magyarországon?

A legtöbb statisztika azt közli velünk, hogy Magyarország lakosságának 10 százaléka hallássérült. Ez elsőre rettentő magas értéknek tűnik, de érdemes megnézni, hogyan tevődik össze ez a szám. Ebben a statisztikában a legnagyobb létszámmal az időskorú nagyothallók vannak, akik életük alkonyán veszítették el a hallásukat. Mellettük sokkal kisebb számban szerepelnek a született nagyothallók, akik ebben szocializálódtak, tudnak szájról olvasni, profin használnak hallókészüléket, majd végül a siketek, akik vagy úgy születtek, vagy egy tragédia miatt elveszítették a hallásukat. Az ő számukat 30 és 60 ezer közé teszik.

Miért néznek ránk ferde szemmel, ha süketeknek hívjuk őket?

A süket egy diszkriminatív, pejoratív jelleggel használt szó. „Süket vagy fiam, mint az ágyú!” – használjuk, mikor egy halló gyermek a füle botját sem mozdítja, mikor hívjuk. A siketség pedig a betegség, hallásvesztéssel járó állapot.

Ők hogyan tekintenek magukra?

Ez nagyon érdekes kérdés. Ha orvosilag nézzük, akkor azt mondjuk, hogy ez egy betegség, de maga a siket közösség ezt egy állapotnak tartja és magát egy kulturális kisebbségnek tekinti, akinek önálló nyelve, kultúrája, hagyománya van, amire büszkék.

Akik hallók, és egy betegség vagy baleset miatt elveszítik a hallásukat, őket hogyan lehet felkészíteni erre a helyzetre?
Annak idején én is jártam szájról olvasó tanfolyamra, és rögtön az első órán kiderült számomra, hogy a csoport összes tagja komoly műtét előtt áll, amelyben el fogják veszíteni hallásukat nagy-nagy valószínűséggel. Számukra ez egy felkészítő tanfolyam volt a műtét utáni időszakra, amikor már nem lesznek képesek hallani.

A lelki részére viszont nem lehet felkészíteni őket…

Nem. A lelki részét, ahogy minden más betegségnél, el kell fogadni, ami egy hosszú folyamat. Például amikor megszületik egy gyermek és kiderül róla, hogy hallássérült, akkor a család nem tudja először elfogadni, viszik mindenféle vizsgálatokra, különféle gyógymódokkal kísérleteznek, aztán végül szembesülnek vele, hogy a helyzet megmásíthatatlan. Sok esetben először a családnak kell felkészülnie lélekben erre az élethelyzetre és ebben van nagyon fontos szerepe egy lelkipásztornak. Ilyenkor a család mellé kell állnia, segíteni őket a trauma feldolgozásában, valamint feladata magát a gyülekezetet is felkészíteni arra, hogy egy leendő tagjuk hallássérült, továbbá segíteni a későbbiekben a gyermek integrációját a gyülekezet életébe.

Mennyire képesek a siketek helytállni a társadalomban? Mennyire tudnak teljes életet élni?

Ez mindig a társadalmon is múlik, hogy mennyire van felkészülve az ő fogadásukra. Egy egészséges társadalomban ők minden segítséget megkapnak, hogy teljes életet tudjanak élni: speciális vagy integrált oktatást, segédeszközöket, akadálymentesített egyházat. Elődöm, Nagytiszteletű Jakab Miklós, a Református Vak- és Siketmisszió lelkésze mondta, hogy „egy gyülekezet mércéje az, hogy egy fogyatékkal élő ember mennyire tud részt venni az életében”. Tehát mennyire akadálymentes a gyülekezeti élet, ami attól lesz akadálymentes, hogyha mi magunk is teszünk érte. Tehát nemcsak azt mondjuk, hogy mindenkit várunk szeretettel az istentiszteletre, hanem adott esetben megszervezzük, hogy egy látássérült hogyan jut el a templomba, hogyan tud odabent közlekedni; a hallássérült ember számára tolmácsot hívunk, vagy a templom küszöbét úgy próbáljuk átalakítani, hogy a babakocsival meg kerekesszékkel is be lehessen rajta menni.

Hány olyan országos és budapesti gyülekezet van, ahol jelnyelvi tolmácsolással tartják az istentiszteletet?

A fővárosban a Fasori Református Gyülekezetben van rendszeresen jelnyelvi istentiszteleti alkalom, már több mint ötven éve. Országos szinten pedig Debrecenben van lehetőség nyelvi tolmácsolással részt venni az istentiszteleti alkalmakon. Ezen kívül országszerte mindenhova megyünk és szolgálunk, ahova hívnak. Jellemző a hallássérültekre, hogy nagyobb városokban csoportosulnak, oda vándorolnak, hiszen ha sok kis faluban szétszóródva maradnának, akkor teljesen elszeparálódnának a világtól és társaiktól. Így hallássérült közösségek alakultak ki Debrecenben, Miskolcon és Szegeden is.

Mikor indult a magyarországi Református Siketmisszió, és mivel ad többet egy átlagos érdekvédelmi szervezetnél?

1938. június 26-a óta létezik a Siketmisszió, ekkor volt az első református jelnyelvi istentisztelet Budapesten. Az érdekvédelmi szervezetek, mint például a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége olyan célokért küzdenek például, hogy ingyen utazhassanak a hallássérült testvérek, hogy az oktatásban legyen számukra jelnyelvi tolmácsolás biztosítva és hasonlók. A mi feladatunk a lelki „akadálymentesítés” az egyházon belül. Missziónk, hogy Isten örömüzenetét, ahogy a parancs írva vagyon, megtanítsuk minden népeknek. A siketek is Isten népéhez tartoznak, úgyhogy nekik is lehetőséget szeretnénk biztosítani az egyházi életben való részvételre, ugyanolyan eséllyel, mint az egészséges testvéreknek, megteremtve nekik minden olyan kommunikációs lehetőséget – jeltolmácsolás, indukciós hurok, stb. -, mely segíti és lehetővé teszi a vallásgyakorlásukat. A másik nagy feladatunk pedig, hogy az egyházunkat felkészítsük a hallássérült emberek fogadására. A misszióban egyébként mindösszesen négyen szolgálunk főállásban, három debreceni testvéremmel egyetemben, ezen felül önkéntesek és tolmácsok segítik a munkánkat.

Ami talán a legnehezebb, mégis legégetőbb feladat ezen a területen, az a Szentírás „akadálymentesítése”, azaz a jelnyelvi bibliafordítás elkészítése, amely 2015-ben indult útjára. Hol tart most ez a hiánypótló vállalkozás?

Ez egy rendkívül felelősségteljes feladat: Isten igéjét, a betűket vizuális nyelvre átültetni, valamint egy hatalmas közös projekt, amelyet a protestáns Magyar Bibliatársulat, azaz a protestáns egyházak együtt álmodtak és valósítanak meg. Jelenleg készen van Márk evangéliuma, a karácsonyi történet és az Apostolok cselekedetei is készülnek.

Rendszeresen járja Erdélyt és Magyarországot, hogy a hallássérült fiataloknak foglalkozásokat tartson és a hallókat pedig érzékenyítse. Miért fontos ez Önnek?

Nagyon sokat járok szerte a Kárpát-medencében különböző érzékenyítő programokkal, hogy a fiataloknak, az új egyházi generáció számára ez természetes legyen, hogy úgy induljanak el az útjukon, hogy ez a tudás, ez a fajta viselkedés a csomaguk része.

Mi a siketekkel való kulturális viselkedés, a helyes bánásmód, amit mindenkinek ismernie kellene?

Aki ebben a világban annyira nem járatos, az egy csomó apró hibát véthet tudatlanságból. Például ha egy sikettel beszélünk, véletlenül se a jeltolmácshoz beszéljünk, hanem a siket társunk felé, és eszünkbe ne jusson kiabálni, mert attól ő nem fogja jobban hallani. Ellenben fontos, hogy tagoltan, artikuláltan beszéljünk, mert a siketek gyakran szoktak szájról olvasni. Sokszor jót akarunk és végül a legrosszabbat tesszük.

Istennél nincsenek választóvonalak, nincs kommunikációs akadály, hanem mindenkihez, hallókhoz és siketekhez is ugyanúgy szól Jézus Krisztus által: a szeretet nyelvén. Nekünk is ezt a szeretetnyelvet kellene megtanulnunk használni, hogy megszűnjenek a szakadékok az emberek között.

 

Kisfaludy Nóra