Sándor Gabriella lelkész igemagyarázata – Róm 8,18-25

Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek zsengéjét kapták: mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység, hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk. (Róm 8,18-25)

A börtönben van olyan zárka, ami nincs zárva. Abból sem szabad kijönni. S hogy melyik a „nyitott” kívülről nem látszik. Viszont látszik a bent lakón. Körbenézve csupa szenvedést és bajt látunk. Mintha teljes lenne a nyomor. Belül közben mégis dicsőség és tekintély formálódik. Melyik számomra az igazi, a valóság?

A világ telve hiábavaló és felesleges haszontalanságokkal. Felüdülés valami egészen mással találkozni, mert reményt hoz. Van több. Van jobb. Van értelme. Lehetséges a szabadulás. Ez még nem a történet vége. Az alagút végén tisztánlátás, gyógyulás és helyreállítás. Már megfogant s él, bennem dobog a szíve. Elvégeztetett.

Az egészen „más” egy keresztyén, akiben már ott a kereszt áldozatának az első termése. A papok kiváltsága, hogy a hála örömében Istennek adott első termést megkóstolják s ezzel sokszorozzák meg és osszák meg a közösséggel is az „áldott vagyok” életérzést.  Aki már megízlelte a szabadulást, nem tarthatja titokban: illatozik, hallatszik, látszik rajta s kívánja, kéri is tőle mindenki. Ez a küldetése.

Lehet a kínlódás, a sóhajtozás a teljességre a kiválasztottak életének része. Jó lenne már a bennünk formálódó arcát látni, szemébenézni a teljességnek, Szabadítónknak. Amikor bűnbocsánat, üdvösség, megigazulás, gyógyulás, szabadulás, bővelkedés, megmenekülés, áldás, örökélet… ki hogy nevezi, mind lelepleződik, nyilvánvaló lesz. De még az állhatatosság, kitartás, békességes tűrés, várakozás is a mai nap küldetésének része.

Ami még ennél is meglepőbb, hogy van, aki nem nyitott zárkában él, de mégis azt látni rajta, mint azon, aki nyitott zárkában lakik. Sőt…

 

Köszönöm Uram, hogy lehet a ma mégis más Veled.

Ámen.

 

Sándor Gabriella lelkész