Dr. Dobos Ágoston református lelkész igemagyarázata – Jn 11,45-57

Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett. Némelyek pedig közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, mit tett Jézus. Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is. Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: Ti nem értetek semmit. Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen. Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért; és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt. Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevű városba, és ott maradt tanítványaival. Közeledett a zsidók páskaünnepe, és vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe az ünnep előtt, hogy megtisztuljanak. Keresték Jézust, és a templomban megállva így tanakodtak egymás között: Mit gondoltok, lehet, hogy el sem jön az ünnepre? A főpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák. (Jn 11,45-57)

 

A mai vasárnap böjtfő úrvacsorás istentisztelete a legtöbb gyülekezetben. Jézus Krisztus halálának, megváltói szeretetének, feltámadásának méltó ünneplésére készülve a lelki megtisztulást keressük bűnbánatra kész szívvel az Ige alapján. Mai textusunk megdöbbentő ellentétet mutat be. Jézus Krisztus talán legnagyobb és legszeretetteljesebb csoda tételének sötét következményét: mivel Lázárt feltámasztotta, egyre többen hittek benne, a nagytanács, a főpap elhatározták megölését.

Megdöbbentő, hogy a főpap öntudatlanul, de mégis Isten szuverén hatalma alatt, tisztéből fakadóan hatalmas igazságot fogalmazott meg, aminek ő csak kicsiny részletét, politikai vonatkozását látta, de sajnos kívül maradt Isten szívén. Emellett megdöbbentő az is, hogy itt is felhívja a figyelmünket a Szentlélek Jézus világot átölelő szeretetére. Hiszen ő Isten szétszóródott gyermekeit akarja egybegyűjteni halálával.

Imádkozzunk!

Drága Mennyei Édesatyánk, imádunk téged, aki elküldötted egyszülött Fiadat, aki szerte járt jót cselekedve, nem törődve azzal, hogy ebből ki milyen negatív következtetést fog levonni. Tégy bennünket is ilyen bátor, önzetlen szeretetet, jót munkáló gyermekeiddé!

Drága Jézus Krisztus, imádunk Téged, aki meghaltál az emberiségért, az egész népért kifizetted a kereszten bűneink büntetését, hogy nekünk örök életünk legyen és el ne vesszünk. Bocsásd meg, ha felületesen hirdetünk, imádunk, képviseljük ügyedet és nem hatja át igazából életünket megváltásod öröme, hálája.

Drága Szentlélek, töltsd el szívünket tűzzel, erővel, hogy részesei lehessünk annak a jézusi szeretetnek, amely Isten szétszóródott gyermekeit akarja a Mennyei Atyához gyűjteni közvetlen környezetünktől kezdve egészen a föld végső határáig. Segíts, hogy tudjunk e téren is valamit te dicsőségedre tenni!

Ámen.

 

Dr. Dobos Ágoston békésszentandrási református lelkész, menekültmissziós munkatárs