Az igazi látás kérése Istentől egy nagyon fontos döntés

– Nem fordulok el a valóságtól, a látás fájhat, ha nem csak nézek, hanem válaszolok is; ez Bartimeusnak és mindannyiunknak a története, akkor, ha komoly döntésként tekintünk a látásra, mint Istentől kapott ajándékra, lehetőségre. Erről Kocsis Antal, a Szent Matróna Görögkatolikus Ápoló-Gondozó otthon lelki vezetője beszélt igehirdetésében a Magyar Református Szeretetszolgálat Vakmissziójának ökumenikus istentiszteletén a Budapest-Kálvin Téri Református Egyházközség templomában.

Feltette azt a kérdést, hogy vak, gyengénlátó testvéreink, akiket olyan könnyen tudunk sajnálni, vajon ebben a színes világban miről maradnak le? Mennyivel vagyunk mi gazdagabbak?

– A sok-sok választási lehetőség leginkább kudarcba fullad az életünkbe, hiszen könnyelművé, unottá teszi azt. Olyan ez, mint a megszokásban élt keresztényi élet. Bartimeus bármit kérhetett volna Jézustól, de ő azt kérte, hogy láthasson. (Márk 10, 51) Ha ezt jelképesen megpróbáljuk átültetni az életünkbe, akkor sokkal fontosabb ez a látás, mint amit fizikai úton is megélhetünk, aminek hiánya miatt társaink más életmódra szervezték be életüket.

– Az igazi látás kérése Istentől egy nagyon fontos döntés – hangsúlyozta. Hozzátette: a döntésekben felelősséget vállalunk, azok általában olyan mérföldkövei az életnek, amelyek nehézségeket, kiszámíthatatlanságot hordoznak magukban.

A belső, krisztusi lelki látás tulajdonságai kapcsán a látás bátorságát emelte ki. Ha olyan kegyelmet kérünk Istentől, hogy valamiben bölcsebbek lehessünk, akkor sok dolog lehet, ami kellemtelen lesz, nem feltétlenül szeretnénk látni.

„A világos látáshoz sokszor csak a nézőpont megváltoztatására van szükség.” –  idézte Antonie Saint-Exupéry-t. Ez a nézőpont számunka legyen Jézus Krisztus – emelte ki.

– Az ökumenikus istentisztelet mindannyiunk életben megkülönböztetett jelentőséggel bír, hiszen ez mindig arra emlékeztett minket, hogy az ővéi vagyunk, és mindig bizonyságtétel a társadalomnak, amely sokféleképpen gúnyolódik a keresztények szétszabdaltságán – fogalmazott köszöntőjében dr. Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítványának kuratóriumi elnöke köszöntőjében.

Arról beszélt, hogy a társadalom el akarja hinni, és a mai alkalom alapján el is tudja hinni, hogy van egy élő Úr, aki bennünket oltalmaz, véd és táplál, ezért lehetünk egymás testvérei, és ugyanannak a testnek a tagjai.

Igei köszöntésében Mózes 4. könyvének 22. fejezetéből 23-34 versét idézte: „Amikor meglátta a szamár az Úr angyalát, lefeküdt Bálám alatt. Ekkor haragra gerjedt Bálám, és ütni kezdte botjával a szamarat…”

“Azért mellbevágó és szinte mindig megbotránkoztató ez az ige, mert azt kérdi, hogy amit látunk – politika, gazdaság, közélet, családunk, gyülekezeteink, szolgálatunk -, a sok-sok változó valóságában látjuk-e mindezeken túl a mennyei valóságot? Látjuk-e Isten szemével a valóságot, látók és látássérültek, vagy semmit nem látunk?”

Úgy fogalmazott, hogy sokszor megkísérti az egyházat is, a hívő embert is, hogy kölcsönvegye a világ szemét, hogy azon keresztül tekintsen magára és az őt körülvevő világra. Ezért is fontos ez az ige, mert kijózanít bennünket, hiszen a jövőbelátó nem látja az angyalt, az oktalan látja csak.

– Előfordul, hogy épp az nem lát spirituálisan maga elé, akinek ez a dolga, ez a hivatása, ez a kegyelmi ajándéka. Ehhez önvizsgálatra van szükség.

– Amikor megnyílik lelkileg a szemed, akkor már nemcsak áldást nyújtasz, bizonyságot teszel, nemcsak áldással leszel te magad is, hanem az egész életed és az egész szolgálatod így mutat előre – fogalmazott a kuratóriumi elnök.

– Szólíts meg minket Urunk igéd által, mert a te igéd igazság. A hála szava lehet a miénk, hogy egybe gyűjtöd a te népedet. Urunk, annyira jó megnyugodni abban, hogy mindenekelőtt te szólítottál meg minket, Te keresed a mi szívünket. Könyörgünk, hogy fordítsd a mi értelmünket, érzelmünket magad felé, hogy megszólaljon az élő Isten élő igéje a mi szívünkben, a mi életünkben is, hogy valóban megérthessük Krisztusnak titkát, megérthessük az értünk emberré lett Istennek a titkát. Megérthessük azt, hogy Te velünk együtt szenvedsz és sírsz – imádkozott a testvérekért Nagytiszteletű dr. Balogh Róbert, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető-helyettese, társadalmi missziókért felelős lelkipásztora.

Nógrádiné Kovács Alexandra, a Vakmisszió szolgálatvezető lelkipásztora arról beszélt, az ökumenikus istentiszteletnek célja, hogy a keresztény felekezetekhez tartozó testvérek az Úrjézusban hívők összegyűljenek és együtt imádkozzanak, tesszük ezt látók és látássérült emberek együtt. Hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztusban mi testvérek vagyunk.

 

Radomszki Lászlóné, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte a Vakmisszió tevékenységét, azt a csendes, de fáradhatatlan és kitartó munkát, amelynek középpontjában az evangélium áll, elérhető formában, érhető módon, személyes odafigyeléssel.

 

– A vakmisszió nemcsak hangos anyagokat készít, bibliaórákat és közösségi alkalmakat szervez, hanem reményt közvetít; azt az üzenetet, hogy az élet nem szűkül be a látás elvesztésével, és a lelki látás gyakran ép a nehézségek közepette mélyül el. Hozzátette, hogy a Vakmisszió által képviselt szemléletre társadalmi szinten is nagy szükség van.

Nagytiszteletű Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezető igazgatója, lelkipásztor személyes élményeit osztotta meg, az első látogatását a Vakmisszió nyári táborában.

– „Azt mondom nektek, van mellettem hely, álljatok a kősziklára!”  (2Móz 33,21). Ezt kívánom, az Úr mellett van hely, és együtt világítsuk be a teret!

Az istentisztelet végén áldást kért a jelenlévőkre.

Az ökumenikus istentisztelet a szolgálatban részt vett, Bieber Mária, az Együttlátók Alapítvány elnöke, Farkas Natália, a Vakmisszió munkatársa, Horváth Eszter, a Felsővízivárosi Szent Anna Plébánia Karitász csoportjának vezetője, a Bieber József plébániai kormányzó a Váci egyházmegyéből, Miklós Tibor, a Bartimeus misszió vezetője.

A kántori szolgálatot Durgonics Tamás és Erdődy Viktor látták el.