Augusztus 20.
„Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették.” Mk 8,6
Azokban a napokban… így kezdődik a 4000 ember megvendégeléséről szóló történet Márk evangéliuma szerint. Azokban a napokban az emberek magával Istennel találkoztak, amikor Jézus Krisztus közelében voltak. Azokban a napokban számtalan csodálatos esemény történt: születésük óta vak emberek nyerték vissza látásukat; kezüket, lábukat mozdítani képtelenek vettek ismét tárgyakat a kezükbe vagy álltak talpra; gonosz lélektől gyötört emberek váltak szabaddá. Azokban a napokban Jézus Krisztus az élet igéjét hirdette az embereknek. És ebből sokan megéreztek valamit. Ha nem is értették őt mindig, de érezték, hogy Jézus különleges, nem olyan, mint a többi tanító, mint az írástudók. A Hegyi Beszéd végén olvassuk, hogy úgy tanít, mint akinek hatalma van. Ő, aki nem evilági, mennyből érkezett tanító, nem elégszik meg annyival, hogy az emberek szívére beszéljen, hogy vigasztaljon, erősítsen, bátorítson és reményt öntsön az emberek szívébe. Számára fontos volt a teljes ember jóléte is. Ezért töri azon a fejét, hogy megvendégelje ezt a hatalmas sokaságot, nehogy a messziről érkezettek kidőljenek a hazavezető úton.
Jézus csodát tesz. Veszi a hét kenyeret, hálát ad érte, megtöri és átadja a tanítványoknak, hogy osszák szét. Fontos, és kiemelkedő jelentőségű az a mozzanat ebben a történetben, hogy Jézus mielőtt csodát tenne, mielőtt odaadná a kenyeret a tanítványoknak, hogy szétosszák, hálát ad. Hálát ad azért a hét darab kenyérért. Nem a tanítványoknak ad érte hálát, nem is annak, aki megsütötte, nem annak, aki lisztet megőrölte, vagy a búzát learatta, hanem az Atyának. Hálát ad a 7 kenyérért, amiből megvendégeli ezt a hatalmas tömeget. Mert még a kenyér is, ami talán ma oly természetes számtalan háztatártásban, hálaadásra ad okot. Hála, hogy a mennyei Atya kegyelméből van mit ennünk. Van étel az asztalon. A 4000 emberhez képest ez a 7db kenyér elenyésző mennyiség. Ha nekünk kellene szétosztani, talán egy-egy morzsa, ha jutna mindenkinek. Jézus mégis hálát ad ezért a kevésért is, mert ez a kevés lesz a forrása a csodának.
Most, augusztus 20-án, amikor is hálát adunk az új kenyérért, a gabonáért, a termésért, amin hisszük ott nyugszik Isten áldása és kegyelme, egy kicsit érdemes azon is elgondolkodni, hogyan állunk hozzá a saját javainkhoz. Hálát szoktunk-e adni, amikor valami nagy dolog következik be, amikor valami nagy dolog áll a házhoz és hálát szoktunk-e adni az apróságokért, a kevésért is? Hálát tudunk-e adni, amikor kevesebb van valamiből, amikor be kell érni a kevéssel is, még ha nem is ehhez vagyunk szokva? Sokszor úgy ezekről megfeledkezünk. Mert hálát adunk, ha sikerül terveinket megvalósítani, ha a ránk bízott munkát sikeresen teljesítjük, ha épp szép idő van, amikor nyaralunk. De eszünkbe jut-e a hála, amikor szűkösen vagyunk, amikor lehetne több is, de nincs?
Keresztyén emberként, hitvalló emberként tudnunk kell, hogy az életem, testestől/lelkestől már az Úr Krisztus tulajdona. Éppen ezért, ha a mező virágainak oly csodálatos öltözéket adott az Úr, hát hogyne viselne gondot az Ő gyermekeiről? Ha mező madarainak van mit enniük, hát hogyne vigyázna az Atya az övéire? Amikor elmondhatod, hogy ma is felkelhettem, volt mit reggeliznem, volt mit felvennem, máris van okod a hálaadásra, mert mindez az Atya kegyelméből lehet, lett.
Ha már úgy kezdtük ezt a néhány gondolatot, hogy „Azokban a napokban”, talán stílszerű lenne azzal zárni, hogy „Ezekben a napokban”? Mit mondhatunk el „ezekről a napokról”. Azt mindenképpen, hogy az Atya ma is gondot visel az övéiről, kicsikről és nagyokról, ezért van miért hálát adnunk mindannyiunknak. Azonban vannak helyzetek, amikor nehéz a hálaadás. Amikor épp szűkölködünk valamiben, szenvedünk vagy gyászolunk. Ezek a helyzetek nem azt jelentik, hogy az Atya elhagyott, magára hagyott, vagy éppen büntetne. Hanem ezekben a helyzetekben szeretne még közelebb jönni, ezekben a helyzetekben kínálja az Ő békéjét, nyugalmát, vigaszát. Kegyelmét ekkor mutatja meg a leginkább!
Utolsó gondolatként, az ember előtt mindig nyitva van a választás lehetősége. Hálát ad azért, amilye van, vagy azért vádaskodik, amilye nincs. Ez tőlünk függ, melyiket választjuk!
Jézus arra adott nekünk példát, hogy még a kevésért is adjunk hálát, mert bizony olykor az a kevés egy hatalmas csodának lehet a kezdete!
