5,5 millió forint értékben, országszerte 25 helyszínre juttat el higiénés csomagokat a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül az Essity Hungary Kft. Az adomány 256 karton pelenkát, 180 szappan-adagolót és 960 liter fertőtlenítő folyékony szappant tartalmaz.
Több mint ötmillió forint értékű kézfertőtlenítő folyékony szappan és adagoló, valamint pelenka adománnyal segíti a hazai gyermekgondozó és oktatási intézményeket, valamint az idősápolás szereplőit az Essity Hungary Kft. Az adományokat országszerte összesen 25 intézményben osztja ki a Magyar Református Szeretetszolgálat.
Az Essity Hungary Kft. által forgalmazott Tork kézfertőtlenítő folyékony szappanból és adagolóból többek között a Bethesda Gyermekkórház, a Csongrád Megyei Vakok Otthona, valamint az MRSZ-Felzárkózó települések programban résztvevő óvodák és általános iskolák, míg a Libero márkájú gyermekpelenkákból a sérült gyermekeket gondozó debreceni Immánuel Otthon és az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthon Fogyatékosokat Ápoló és Gondozó Intézmény is részesül.
A Bethesda Gyermekkórházba szervezett átadó Balog Zoltán református lelkész, társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos köszöntőjével indult.
„A koronavírus-járvány első hulláma sokkolta a társadalmat, de a baj nagyon sok emberből előhozta a jót, a segíteni akarást. Jó volt látni, hogy akik meglátták a szükséget, azok meglátták a lehetőséget is, és helyi közösségek, vállalatok, intézmények sora találta meg kreatívan a segítségnyújtás lehetőségeit. A második hullámra a legtöbben elfáradtak, megkeseredtek, és talán nem látják értelmét, hogy aktív szerepet vállaljanak a védekezésben, ezért külön öröm, hogy vannak, akik a második hullámra is készen álltak a segítséggel” – hívta fel a figyelmet a református lelkész.
Balog Zoltán megjegyezte: örül annak, hogy a felajánlás egyik kedvezményezettje a Bethesda Gyermekkórház, hiszen ez az intézmény is az önkéntességnek köszönheti létét. A Hold utcai németajkú református egyházközség tagjai alapították, látva, hogy szükség van Pesten egy olyan kórházra, amelyik a legszegényebb emberek gyógyítását is vállalja.
A világ piacvezető higiéniai és egészségügyi termékeket gyártó vállalatai közé tartozó Essity felajánlásával a hazai gyermekgondozó és oktatási, illetve idősápolás intézményeit szeretné támogatni, ezzel is csökkentve a szociális és egészségügyi intézmények kiadásait.
Venter Zoltán, az Essity Hungary Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt években megtanulták, a segítség mindenhol kell, és soha nem elég. Hozzátette: adományukkal kisebb költségvetésű, nehezebb helyzetű intézményeket szerettek volna támogatni, ezért kérték a református szeretetszolgálat segítségét, hiszen ők tudják, hol van a legnagyobb szükség a támogatásra.
A sajtónyilvános átadón a Bethesdának szánt adományokat Dr. Velkey György, az intézmény vezetője vette át, aki elmondta: az adományozó céggel hosszú ideje működik együtt a kórház, és külön érték a segítségnyújtásuk mögött lévő közös gondolkodás.
„Az elmúlt napokban érezhetően emelkedett a koronavírusos megbetegedések száma. A most kapott higiénés szerek, eszközök éppen ezért még nagyobb szolgálatot tesznek majd a fogadó intézményekben. Hálás szívvel juttatjuk el őket az időseket, sérült gyermekeket ápoló otthonoknak, kórházaknak és a nehéz anyagi körülmények között nevelkedő gyerekek számára” – mondta el Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója.
Fotók: Kalocsai Richárd/ Magyar Református Szeretetszolgálat
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore informationA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg: