A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács által működtetett nemzeti összefogás vonalán eddig több mint 266 millió forint felajánlás érkezett, amelyből a hat nagy karitatív szervezet – köztük a Magyar Református Szeretetszolgálat – nyújt majd segítséget a koronavírus miatt nehéz helyezetbe került rászorulóknak.
Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár jelezte, hogy a koronavírus-járványban, az elmúlt 11 hét alatt a karitatív szervezetek mind a 19 megyébe, illetve Budapestre is juttattak el az adományokból. Csaknem ötszáz intézménybe és több százezer embernek sikerült segítséget nyújtaniuk – fűzte hozzá.
Közölte: több mint 100 ezer maszkot sikerült eljuttatni 140 intézménybe, 103 ezer ellátottnak, valamint csaknem 20 ezer liter fertőtlenítőt közel 170 intézménybe, így kórházakba is, emellett 33 ezer doboz immunerősítőszert osztottak ki több mint 130 ezer embernek.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a gépjárműadományokat főleg karitatív szervezetek kapták meg a munkájukhoz, de orvosok és ápolók is kaptak autót azért, hogy minél kevesebbet utazzanak tömegközlekedéssel.
Révész Máriusz, az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport vezetője a Caola cég 5000 literes kéz- és felületfertőtlenítő-szer adományának átvételekor kijelentette, a járványban Magyarországon eddig még soha nem látott összefogás bontakozott ki, a kis- és középvállalkozások, a nagyobb hazai cégek és a multinacionális nagyvállalatok is igyekeztek odafigyelni a bajbajutottakra.
Hozzátette, mindent beleszámítva – az adományokat, az önkéntességet és a digitális szolgáltatások értékét is – az adományozás mértéke meghaladta a 30 milliárd forintot.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore informationA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg: