Válaszút blog

  • Összes törlése

Heti útravaló- 40. hét

„Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön...

Heti útravaló- 39. hét

„Zarándokének. Salamoné. Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök.” Zsolt 127,1 A zsoltáros...

Vezérige

„Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk.” (Róma 15,1) Honnan van ereje egy édesanyának, aki egyedül...

Érintés helyett a lélekhez szólni

Adományt vittünk a Juhász Zsófia Református Szeretetotthon Fogyatékosokat Ápoló és Gondozó Intézménybe, ahová velünk tartott önkéntesként Vargáné Sántha Szilvia, Varga...

Heti útravaló- 35. hét

Ugyanígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste által, s ezért másé vagytok: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk...

Heti útravaló- 38. hét

Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy intselek, mint szeretett gyermekeimet. 1Kor 4,14 Pál apostol mindent megtesz annak érdekében, hogy a...