Válaszút blog

  • Összes törlése

Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. De imádkozott az Úrhoz, aki szólt hozzá, sőt csodát tett vele, Ezékiás azonban nem volt hálás az iránta tanúsított...

Huszonöt éves volt Jótám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Jerúsá volt, Cádók leánya. Azt tette, amit helyesnek lát az...

A hetedik évben nekibátorodott Jójádá, és szövetkezett a századosokkal: Azarjával, Jeróhám fiával, Jismáéllal, Jóhánán fiával, Azarjával, Óbéd fiával, Maaszéjával,...

A Kórházlelkészi Szolgálat önkéntes beteglátogatók számára szervezett eseményén ünnepélyes keretek között vehették át okleveleiket azok, akik sikeresen teljesítették a...

Uralkodása harminckilencedik évében megbetegedett Ászának a lába, és a betegsége egyre súlyosbodott. Ám betegségében sem az Úrhoz folyamodott, hanem az orvosokhoz. (2Krón...

Ekkor mindegyik fogta a maga ruháját, leterítették alá a csupasz lépcsőre, megfújták a kürtöt, és ezt kiáltották: Jéhú a király! (2Kir 9,13) Agyonhajszolt...