Ha jobban belegondolok, Jóság néni csokiját valószínűleg nem nekem, a dolgozó felnőttnek készítették. Vagyis nem csak valószínűleg, hanem biztosan, hiszen a hátlapon...
„Onnan eltávozva bement a zsinagógába, ahol volt egy sorvadt kezű ember. Megkérdezték Jézustól: Szabad-e szombaton gyógyítani? – hogy vádat emeljenek ellene. Ő pedig ezt...
A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten lelke lebegett a vizek fölött.” 1Móz 1,2 Nem, nem elírás, nem is időbeli zavar. Pünkösd...
„Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is.” ApCsel 2,33 Ez az Úr...
„Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.” Mt 7,12 Úgy olvassuk a...
Mindig izgalmas és érdekes kihívás, ha egy témáról olyan ember ír, akinek szakterületéhez nem tartozik az adott téma. Jelen esetben is hasonlóval találkozhatunk, hiszen Lenox...
A sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Adatvédelmi szabályzat
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg:
Válaszút blog
Egy tábla bölcsesség – Lackfi János: Jóság néni csokija...
Ha jobban belegondolok, Jóság néni csokiját valószínűleg nem nekem, a dolgozó felnőttnek készítették. Vagyis nem csak valószínűleg, hanem biztosan, hiszen a hátlapon...
Heti útravaló 24. hét
„Onnan eltávozva bement a zsinagógába, ahol volt egy sorvadt kezű ember. Megkérdezték Jézustól: Szabad-e szombaton gyógyítani? – hogy vádat emeljenek ellene. Ő pedig ezt...
Pünkösdhétfő
A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten lelke lebegett a vizek fölött.” 1Móz 1,2 Nem, nem elírás, nem is időbeli zavar. Pünkösd...
Heti útra való- 23. hét: pünkösdvasárnap
„Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is.” ApCsel 2,33 Ez az Úr...
Heti útravaló-22.hét
„Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.” Mt 7,12 Úgy olvassuk a...
John C. Lenox: Hol van Isten a koronavírus idején?
Mindig izgalmas és érdekes kihívás, ha egy témáról olyan ember ír, akinek szakterületéhez nem tartozik az adott téma. Jelen esetben is hasonlóval találkozhatunk, hiszen Lenox...