Programunk egyik fontos eleme, hogy a mentorok maguk is diákok. Ennek egyik oka, hogy a kamaszok jellemzően inkább társaikkal osztják meg élményeiket. Szívesebben beszélgetnek...
A bevezető információk után ismerkedéssel indítottuk a napot. Az ezzel együtt járó feszültséget szorongást – hiszen a fiatalok jó része kiskamasz volt – sok játékos...
A három napos képzés alkalmával rengeteg lehetőségünk nyílt, hogy egy szakember segítségével alaposan áttekintsük a program különböző szegmenseit. A programban együtt...
Az MRSZ csapata is nagyon várja, hogy elkészüljön Ózdon az okostanterem. A terem elkészülte után a mai digitális kor kihívásainak nagyrészt meg fog felelni. Itt...
Márciustól a veszélyhelyzet miatt a Válaszút program a digitális kompetenciákat kihasználva, az online térben igyekezett a fiataloknak segíteni a tanulásban. Mindenkivel...
Decemberben a Szeretetszolgálatnak lehetősége nyílt, hogy családokat, gyerekeket elvihessen Budapestre az Arénába, hogy egy karácsonyi ünnepségen vegyenek részt. A...
2018. december 12-e örömteljes nap volt a szociális mentorok számára. A kollégákkal a karácsonyi ajándékozást készítettük elő. Nagyon vártuk a délutánt, hiszen hatvan...
2019. július 22- én Poroszlón voltunk kirándulni. Erre a kirándulásra azokat a tanulókat vittük el, akik az év folyamán jól teljesítettek. Különböző kategóriákat...
Szeptember. Iskolakezdés. Nem mindenki számára vidám gondolat. Tudtad, hogy az Ózdi járásban minden harmadik tanulót fenyeget a lemorzsolódás? (forrás: oktatási hivatal) ...
Bakos Zsuzsa szakmai vezetőnk Kocsis Juliannával beszélgetett – 2021. novemberében – Ózdról, az ottani szolgálatunkról és azon belül a Válaszút programról. Szakmai...
A sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Adatvédelmi szabályzat
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg:
Válaszút hírek
LÉGY E-MENTORUNK!
Programunk egyik fontos eleme, hogy a mentorok maguk is diákok. Ennek egyik oka, hogy a kamaszok jellemzően inkább társaikkal osztják meg élményeiket. Szívesebben beszélgetnek...
Közös tábor
A bevezető információk után ismerkedéssel indítottuk a napot. Az ezzel együtt járó feszültséget szorongást – hiszen a fiatalok jó része kiskamasz volt – sok játékos...
Kortárssegítő képzés 2019. augusztus 14-16.
A három napos képzés alkalmával rengeteg lehetőségünk nyílt, hogy egy szakember segítségével alaposan áttekintsük a program különböző szegmenseit. A programban együtt...
Kezdetek: az MRSZ csapat oktatása
Az MRSZ csapata is nagyon várja, hogy elkészüljön Ózdon az okostanterem. A terem elkészülte után a mai digitális kor kihívásainak nagyrészt meg fog felelni. Itt...
Karantén alatt
Márciustól a veszélyhelyzet miatt a Válaszút program a digitális kompetenciákat kihasználva, az online térben igyekezett a fiataloknak segíteni a tanulásban. Mindenkivel...
Karácsonyi koncert
Decemberben a Szeretetszolgálatnak lehetősége nyílt, hogy családokat, gyerekeket elvihessen Budapestre az Arénába, hogy egy karácsonyi ünnepségen vegyenek részt. A...
Karácsony a Válaszútban
2018. december 12-e örömteljes nap volt a szociális mentorok számára. A kollégákkal a karácsonyi ajándékozást készítettük elő. Nagyon vártuk a délutánt, hiszen hatvan...
Jutalomkirándulás Poroszlón
2019. július 22- én Poroszlón voltunk kirándulni. Erre a kirándulásra azokat a tanulókat vittük el, akik az év folyamán jól teljesítettek. Különböző kategóriákat...
Jelentkezz e-mentornak!
Szeptember. Iskolakezdés. Nem mindenki számára vidám gondolat. Tudtad, hogy az Ózdi járásban minden harmadik tanulót fenyeget a lemorzsolódás? (forrás: oktatási hivatal) ...
Interjú ózdi szolgálatunkról a Magyar Református Egyház honlapján