Vannak szolgálatok, amelyek csendben, a nyilvánosság számára szinte láthatatlanul végzik munkájukat, mégis emberi életek sokaságában hagynak maradandó nyomot. A Telefonos és Internetes Lelkigondozás ilyen szolgálat: a meghallgatás, az odafordulás és a keresztyén szeretet gyakorlásának különleges területe. A vonal másik végén sokszor magány, bizonytalanság, veszteség vagy éppen kimondhatatlan fájdalom húzódik meg, a szolgálatot végzők pedig figyelemmel, türelemmel és a hitből fakadó reménységgel fordulnak a segítséget kérők felé. E küldetés jegyében gyűltek össze október 14-én a szolgálat munkatársai, önkéntesei és meghívott vendégei a budapesti Missziói Központunkban, hogy közösen adjanak hálát az elmúlt évekért, és Isten gondviselésére bízzák a folytatást.

Hálaadás az elvégzett szolgálatért

Az ünnepi istentiszteleten Isten igéjét Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdette az 1Jn 4, 11-16. igeversek alapján. 

“Hála legyen a társadalmi missziók minden szolgálatáért és hála legyen ez a napon a Telefonos és Internetes Lelkigondozás szolgálatért. Azokért, akik létrehozták, azért a vezetőért, dr. Révész Jánosnéért, aki szentlelkes odaadással, hűséggel évtizedeken át vezette ezt a rendkívül fontos szolgálatot, és áldott legyen az Isten az új vezetőért, Donhauzer-Drabik Rózsáért, aki átveszi a munkát” – mondta.

“Annyira vágynak az emberek arra, hogy meghallgassák őket: ezekben a telefonos, lelkigondozói beszélgetésekben is a szeretethiány kiált. Áldott legyen az Isten, hogy ez a szolgálati terület ezt direkt végzi: életmentő fontosságú. Minden egyes beszélgetés arról szól, mint a mai ige lényege is: így szeret  bennünket az Isten. Szent lelkének adománya az, hogy hitet ajándékoz” – emelte ki.

A hálaadó alkalmon Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója is köszöntötte a jelenlévőket az Ézs 65, 24 igeverssel. Köszöntőjében hangsúlyozta a lelkigondozói szolgálat jelentőségét és az abban résztvevők elkötelezettségét.

“Láthatatlan kísérő. Isten kinyújtott karjai vagyunk. Van valaki, akire tudunk hagyatkozni. Akitől elkérhető a segítség, a látás. Ez a szolgálati terület annak a jele, hogy mielőtt még beszéltetek volna, már valaki meghallgatott: Isten megadja a választ a kérdésekre. S mennyire más úgy lelkigondozni, hogy nemcsak szakmaiság van mögötte, hanem a hit is” – zárta szavait.

Az ünnepi istentisztelet egyik meghatározó pillanata dr. Révész Jánosné nyugdíjba vonuló misszióvezető búcsúztatása volt. A jelenlévők hálával tekintettek vissza arra a szolgálatra, amelyet hosszú időn át hűséggel, felelősséggel és szeretettel végzett. Munkája során nemcsak a segítséget kérők felé fordult figyelemmel, hanem a lelkigondozói közösség életében is fontos szerepet vállalt. Bizonyságtételében dr. Révész Jánosné visszatekintett a szolgálatban eltöltött időszakra, az átélt örömökre, kihívásokra és mindazokra a megtapasztalásokra, amelyekben Isten vezetését és megtartó kegyelmét ismerhette fel.

Az alkalmon a Telefonos és Internetes Lelkigondozás szolgatársai és önkéntesei is bizonyságot tettek. Dudás Erika, a LESZ elnöke, valamint Szakolczainé Éva személyes gondolatai a közösség erejére, a szolgálatban megélt tapasztalatokra és a lelkigondozói hivatás szépségére irányították a figyelmet. A hálaadás és az emlékezés pillanatait Zanathy-Pintér Márk zenetanár csellójátéka tette még ünnepélyesebbé.

Új kezdet Isten áldásával

Az istentisztelet folytatásában Donhauzer-Drabik Rózsa lelkipásztort beiktatták a misszió új vezetőjeként szolgálatába. A misszióvezetői fogadalomtétel és a palástos lelkipásztorok áldását követően az új misszióvezető személyes bizonyságtételben osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

Az ünnepi alkalom lehetőséget adott a visszatekintésre és az előretekintésre. A búcsúzásban ott volt az elvégzett munka iránti hála, a beiktatásban pedig a folytatás reménysége. Mert bár a szolgálattevők személye időről időre változik, a küldetés ugyanaz marad: szeretettel fordulni a segítségre szorulókhoz, meghallani a kimondott és kimondatlan kéréseket, és a keresztyén hit reménységét közvetíteni azok felé, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

A Magyar Református Szeretetszolgálat hálát ad dr. Révész Jánosné hűséges szolgálatáért, és Isten gazdag áldását kéri Donhauzer-Drabik Rózsa munkájára, valamint a Telefonos és Internetes Lelkigondozás valamennyi munkatársának és önkéntesének életére.

Az alkalom egyszerre szólt az elkészült kötetekért érzett örömről, a Vakmisszió múltjáról és jelenéről, valamint mindazokról, akik munkájukkal, szolgálatukkal és támogatásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a Szentírás a látássérült emberek számára is minél több formában elérhető legyen.

A hálaadó alkalom apostoli köszöntéssel és közös énekkel kezdődött, majd Doktor Katalin imádsága után Hajdú Zoltán Levente főigazgató hirdette Isten Igéjét a Jn 8, 12-15. alapján.

“Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik”: ezek mi vagyunk, akikhez Jézus szól. Mekkora kegyelem: Jézus újra meg újra próbálkozik velünk. Nem mond le rólunk. Nem sommás ítéletet hoz, hanem újra szól és szólít, újabb és újabb dolgokat vet be. Hátha valahogy mégis rádöbbenünk arra, hogy Ő mit mond és merre vezet. Hogy a szó átvitt és konkrét értelmében is mi lesz célravezető számunkra. Jézus szava mindig indít és inspirál” – mondta. “Mennyire belső és lelki az a fajta látás, amiről Jézus beszél. A lélek szerinti vezetés: “lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága”. Nem a külső fényforrásokról van szó, hanem a lélek szerinti, Isten vezetésére bízott életről”- emelte ki. “Én nem ítélkezem senki felett” – pontosan látja, hogy a testi valóságunk olyan különböző. Egymást és önmagunkat is képesek és hajlandóak vagyunk skatulyákba zárni. De az Ő üzenete, az Ő lélek szerinti szava éppen ebben szólít meg, ebből akar újra meg újra új világosságra vezetni és hívni bennünket. (…) A mi Krisztusban kegyelmes Istenünk mindig a lélek szerinti látásra hív, ami az örök élet világossága” – zárta szavait.

A kiadvány létrejöttét a Magyarországi Református Egyház Zsinata négymillió forinttal támogatta. A hálaadó alkalmon Dr. Mező István Mózes, a Zsinati Hivatal vezetője is köszöntötte az egybegyűlteket, majd Dr. Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat elnöke szólt a jelenlévőkhöz.

“Az ilyen kezdeményezések messze sugárzóan viszik Krisztus jó illatát.” Az 1Kor 14-15 igeversekkel köszöntötte a jelenlévőket, kiemelte, hogy az tart össze bennünket, hogy lelki módon tudjuk értelmezni a világot. “Akkor nyílik fel igazán a szemünk, ha engedjük hogy Isten fénye átragyogjon bennünket: ebben a jelenlétben ismerünk magunkra” – mondta. A lelki látás egyik alapvetése a segítés, a diakóniai szolgálat, s az ige olvasása az, ami a legtöbb esetben fel tudja nyitni a szemünket” – zárta szavait.

„A református Vakmisszió szolgálata napjainkban sem más, mint korábban volt, hiszen a legfontosabb célunk az, hogy hirdessük Jézus Krisztus szeretetét, az evangéliumot a látássérült embereknek” – fogalmazott köszöntőjében Nógrádiné Kovács Alexandra, a Vakmisszió vezetője.

A Vakmisszió történetében különös jelentősége van annak, hogy éppen most készülhetett el a teljes pontírásos Újszövetség. Magyarországon Matolcsy Miklósné Éberling Pálma 1925-ben, Farmoson kezdte el a pontírásos Biblia nyomtatását. A háborúban megvakult katonákat Braille-olvasásra tanította, először bibliai igeverseket, később teljes bibliai könyveket készítve számukra. Száz évvel később, 2025-ben a Református Vakmisszió munkatársai ismét hozzáfogtak az újszövetségi könyvek pontírásos kiadásához.

A szolgálatot 1934-ben Ravasz László püspök karolta fel, támogatásával megalakult a Vakok Világossága Társasága, később pedig Jakab Miklós lelkipásztor vezetésével hivatalosan is elindult a református vak- és siketmisszió. Már akkor egyértelmű volt az a gondolat, amely ma is meghatározza a Vakmisszió munkáját: a látássérült embereknek ugyanúgy helyük van a gyülekezetekben és a keresztyén közösségekben, és ugyanúgy szükségük van Isten Igéjére, lelki közösségre és lelkigondozásra.

A misszió ma Budapesten, Debrecenben és Pécsett szervez rendszeres közösségi alkalmakat, ahol látó és látássérült emberek együtt énekelnek, imádkoznak és hallgatják Isten Igéjét. Országszerte évente több mint 250 lelki alkalmat tartanak, heti áhítataikkal pedig több mint 1500 embert érnek el. Öt munkatárs mellett több mint harminc önkéntes segíti a szolgálatot. A közösségi alkalmak mellett lelkigondozással, szemléletformáló foglalkozásokkal és a látássérült emberek gyülekezeti bekapcsolódásának támogatásával is foglalkoznak.

A most elkészült pontírásos Újszövetség ennek a munkának kézzelfogható része. A kötetek létrehozása hosszú és aprólékos folyamat volt. A bibliai szöveget először elektronikusan kellett feldolgozni és a Braille-nyomtatáshoz megfelelően előkészíteni, majd megtalálni azt a papírt, borítót és kötési technikát, amely egyszerre tartós és jól használható. A Braille-lapok vastagsága miatt még a spirálozás is külön eljárást igényelt: a spirálokat kézzel tekerték be és igazították a kötetekhez.

A 450 kötet elkészítéséhez mintegy 50 ezer lapot használtak fel. A munkatársak 135 méternyi spirált tekertek be kézzel, 900 spirálvéget hajtottak be fogóval, 450 spirált vágtak méretre, a borítók aranyozásához pedig körülbelül 50 méternyi fóliát használtak fel. A több mint 2500 munkaóra ráadásul nem tartalmazza az előkészítés, a szükséges szakmai tudás megszerzésének, a tesztelésnek és az adminisztrációnak az idejét.

Nógrádiné Kovács Alexandra külön is köszönetet mondott azoknak, akik ezt a hosszú folyamatot végigkísérték. Almádi Balázs és Sulyok Péter a nyomtatás és kötés jelentős részét végezte, Nyerges Andrea önkéntesként végigolvasta a mintapéldányokat, hogy kiszűrjék az esetleges nyomtatási hibákat, míg Tóth Dalma és Farkas Natália az adminisztrációban segített. Durgonics Tamás és Szakáll Zsombor eközben a Vakok Intézetének telephelyein folytatta az igei és lelkigondozói szolgálatot.

A pontírásos Biblia ugyanakkor csak az egyik út, amelyen keresztül a Szentírás hozzáférhetővé tehető. Nem minden látássérült ember olvas Braille-írást, és vannak, akik számára az ujjbegyek érzékenységének csökkenése miatt a pontok kitapintása nehézséget jelent. Éppen ezért a Vakmisszió arra törekszik, hogy többféle lehetőséget biztosítson. A pontírásos Újszövetség mellett nagybetűs és hangos Biblia is rendelkezésre áll, a teljes Szentírást pedig elektronikus, képernyőolvasó programokkal jól használható formában is elkészítették. Létrejött a BRF-formátumú változat is, amely Braille-kijelzővel olvasható.

A hálaadó alkalmon Sulyok Péter látássérült munkatárs személyes bizonyságtételében adott számot hitéről és szolgálatáról, a Vakmisszió munkatársai pedig közös énekkel szolgáltak. Az istentiszteleten közreműködők és a misszió munkatársai ajándékokat vehettek át, az alkalmat közös éneklés, a Himnusz, majd szeretetvendégség zárta.

A szeptember 28-i istentisztelet így nem csupán egy nagyszabású munka befejezésének ünnepe volt. Annak az évszázados törekvésnek a folytatásáért adtak hálát, amelynek középpontjában kezdettől ugyanaz az emberi és keresztyén meggyőződés áll: a látássérültség nem lehet akadálya sem az Isten Igéjéhez való hozzáférésnek, sem a gyülekezeti közösségben való teljes értékű jelenlétnek.

A munka pedig nem ért véget az Újszövetséggel. A Vakmisszió tervei között szerepel az ószövetségi könyvek pontírásos kiadása is.

„A teljes Írás Istentől ihletett, hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra és az igazságban való nevelésre” – idézte Pál apostol Timóteushoz írt második levelét Nógrádiné Kovács Alexandra. Majd egy másik igével foglalta össze mindazt, amiért ezen a napon hálát adhattak: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”

A Braille-pontokból így nem pusztán betűk és mondatok állnak össze. Ige lesz belőlük, amelyet az olvasó a saját kezével érinthet, betűről betűre olvashat – és amely ugyanazt az örömhírt hordozza mindenki számára.

A Vakmisszió közösségét vendégül látta a Gundel Étterem, melyet ezúton is hálás szívvel köszönünk!

A Magyar Református Szeretetszolgálat a jubileumi évforduló alkalmából hálaadó ünnepséget tartott a Zsinati székházban. Főtiszteletű Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke Ézsaiás próféta könyvének 52. fejezete 7. verse alapján a békesség és kedvesség örömére hívta fel a figyelmet.

A bűnöktől való lelki szabadulás, az evangéliumi örömhír és a kedvesség az az ajándék, amit át tudunk adni a fogvatartottaknak. De a krisztusi kedvességet átadni nemcsak a börtönökben, hanem idekint is a legfontosabb feladatunk. Egyre indulatosabb, durvább, harciasabb világban élünk, pedig ebből nagy baj lehet. Nekünk azt a kedvességet kell képviselni és átadni, ami nem más, mint a krisztusi szeretetből és szelídségből következő figyelem a másik ember felé.

Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója hálaadással tekintett vissza az elmúlt negyed évszázadra, és kifejezte örömét, hogy a Szeretetszolgálat társadalmi missziójaként működő Börtönlelkészi Szolgálat valódi szabadulást hozhat el a fogvatartottak életében, és segíthet a dolgozóknak is letenni lelki terheiket. „A börtön falai láthatóak, de mindannyian hordozunk láthatatlan falakat, úgy mint a félelem, szégyen, bűntudat. A ki nem mondott fájdalmak néha erősebben tartanak fogva minket, mint egy vasrács. Egy rab ez mondta: „itt bent legalább tudom, hogy hol a fal, de odakint, a szabad életben nem tudtam, mi tart fogva”. Ez is mutatja, hogy a szabadulás nemcsak fizikai, hanem lelki folyamat is, melyben óriási szerepet vállalnak a börtönlelkészek.”

A jelenlévőket köszöntötte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága képviseletében Schmehl János vezérőrnagy. „Amikor a huszonöt évről beszélünk, a mai nap mellett egy másik születésnapot is említeni kell, ez pedig a 13/2000. jogszabálynak a születése. Ennek a jogszabálynak köszönhetően számos strukturális változás következett be, de változatlan, hogy az egyház és a büntetés-végrehajtás autonóm szervezet, de élő kapcsolatban lévő entitás, amely most együtt adhat hálát az elmúlt 25 évért.” Köszöntője végén Schmehl János bv. vezérőrnagy köszöntötte a Belügyminisztérium által miniszteri elismerő oklevéllel kitüntetett Pál Tamás lelkipásztort, valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága kiemelkedő szakmai tevékenységük elismeréseként jutalomban részesítette Darvas Szilárd, Gottfried Richárd, Mészáros Barna Péter, Oláh László, Ritter Nándor és Virágh György börtönlelkészeket.

Gottfried Richárd, a Református Börtönlelkészi Szolgálat misszióvezető lelkipásztora kifejtette: a lélekmentés szenvedélyével szolgálnak huszonöt éve a lelkipásztorok a börtönökben. Visszaemlékezett arra, amikor szolgálata elején a börtön dolgozói kérték a segítségét, hogy egy-egy nyugtalan fogvatartottal próbáljon beszélni. A beszélgetés hatásának híre ment, és ezt követően érezhette: megérkezett a Büntetés-végrehajtási intézet közösségébe. Ezek a történetek mostantól nyomtatott formában is megmaradnak az utókor számára, hiszen a jubileum alkalmából kiadvány készült Jézussal a börtönben címmel. „Nemcsak az aktívan szolgáló lelkipásztorok, hanem a nyugállományban lévő kollégák is írtak a kötetbe, és azoktól a börtönlelkészektől is tartalmaz egy-egy írást a kiadvány, akik már visszaadták lelküket a Mindenhatónak. A börtönlelkészek számtalan nehéz sorsot és történetet megismernek a szolgálat során, de ezzel együtt megannyi áldást is megtapasztalnak a börtönök falai között. Ezeket a történeteket gyűjti össze ez a kiadvány, amely nemcsak egy múltba való visszatekintés, hanem a jövőt is segíti a tudás és tapasztalatok átadásával.”

Az ünnepi alkalmon a börtönlelkészek életére és szolgálatára egy-egy igeverssel kértek áldást a Magyarországi Református Egyház püspökei. Főtiszteletű Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke Gottfried Richárd, Kovács István, Oláh László, Pál Tamás és Ritter Nándor, Főtiszteletű Fekete Károly tiszántúli püspök Darvas Szilárd Levente, Demeter János, Mészáros Barna Péter és Petró Béla, valamint a Tiszáninneni Református Egyházkerület képviseletében Főtiszteletű Kolumbán Gábor püspökhelyettes kérte Isten áldását a Sátoraljaújhelyen szolgáló Tóth Viktória börtönlelkész szolgálatára.

Június 25-én, vasárnap délelőtt hálaadó istentiszteletet tartottak a Tiszta Forrás Alapítvány fennállásának harmincegyedik évfordulója alkalmából a Kispest-Rózsatéri református templomban. A református hajléktalanmisszió elindítója, Márkus Gábor ny. lelkipásztor, az Alapítvány kuratóriumának elnöke hirdette Isten igéjét az 1Thessz 3,9 alapján.

„Mindenért lehet, szükséges és kell is hálát adnunk” – szólt a jelenlévőkhöz. „A hívó ember, aki megtanul hálát adni: annál nagyobb öröm lesz a szívében. A hálaadás alapvető érték.” – mondta prédikációjában. Márkus Gábor úgy vélte, hogy a mi felelősségünk, hogy legyen közösségünk. „Az evangélium hatalom és felelősség is. (…) Pál öröme Isten elé való. Igazi krisztusi szeretettel kell végeznünk a munkánkat és a szolgálatunkat. Az Istentől való öröm nem múlik el soha, mert az örökkévaló világ része.” – zárta szavait.

Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgató-helyettese, a társadalmi missziókért felelős lelkipásztora kiemelte annak a fontosságát, hogy mindenki a saját nyelvén hallja az igét. „A misszióknak olyan szavakat, közelséget, együttérzést kell kialakítaniuk, hogy azt a nyelvet tudják beszélni, amire a gyógyulónak szüksége van.” A társadalmi missziók nemcsak az oda belépőkre, rászorulókra gyakorolnak hatást, hanem a benne szolgálók életét is átformálják, hiszen „áldás, szeretet és reménység” szövi át a mindennapokat.

A gyülekezetet Ablonczy Zsolt ny. lelkipásztor, Sándor Botond lelkipásztor, alapítványi munkatárs, Marosfalvi Ferencné Dóra, a Magyar Kékkereszt Egyesület csepeli csoportjának vezetője, Bóka László, a Magyar Kékkereszt Egyesület alag utcai csoportjának vezetője, és Pásztor Lajos missziói, gyülekezeti gondnok is köszöntötték. Bizonyságtétellel szolgált Szinyákovics Béla, és az alapítvány önkéntes munkatársai is.

A hálaadó istentiszteletet követően az alapítvány nappali melegedőjében szeretetvendégségre került sor.

„Hálás a szívünk, hogy ilyen sokan itt vagytok. Hálaadással vagyunk itt az Úristen színe előtt, s van is miért hálát adnunk: Jézus Krisztusért, kegyelméért, a szabadulásért, a gyülekezetért, a közösségért, a csoport megalakulásáért, és azért, hogy azóta is folyamatosan szolgálhatunk.” – helyezte a hallgatóság szívére Marosfalvi Ferencné Dóra.

Kéri Tamás lelkipásztor hirdetéseit követően Csepel polgármestere, Borbély Lénárd is köszöntötte a jelenlévőket, és kiemelte az értékteremtő- és mentő munka fontosságát.

Az igehirdetés szolgálatát Ordasi Zoltán, a csepeli csoport lelki vezetője látta el az 5Móz 8, 2-3. igeversek alapján. „Mert az, aki megtapasztalta Isten kegyelmét, az nem tudja elképzelni, hogy ezt a jó hírt ne adja tovább, hiszen Isten lelke élő és ható.” – mondta.

Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető-helyettese, a társadalmi missziókért felelős lelkipásztor úgy vélte, hogy tovább kell vinnünk örökségünket. „Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem” – idézte (Zsolt 18, 20).

„Erre a tágas térre kell törekednünk, és ez az út csakis Jézus Krisztus lehet, hiszen ő az igazság és az élet, és az Úr szabadító ereje segít a nehézségek leküzdésében és az emlékezethelyek átírásában” – zárta szavait.

Márkus Gábor nyugalmazott lelkipásztor, a Tiszta Forrás Alapítvány elnöke és a Református Hajléktalan Misszió korábbi vezetője kiemelte, hogy „Isten igéje örök”. Felelevenítette a kezdeteket, és azt is, hogy ebből a gyülekezetből indult el szolgálatára: a teológiára, a lelkipásztori hivatás felé. Némethné Balogh Katalin, a Református Iszákosmentő Misszió vezetője is a hazatérés képzetéhez kapcsolódott: felelevenítette emlékeit, s külön kiemelte a lelkesedés fontosságát:

„hiszem, hogy Isten lelke által az elhívás határozta meg Siklósi József szolgálatát. A tiltás után elkezdte azt, amit abba sem hagyott. Ez üzenet lehet számunkra is, hogy nem a lehetőségek, hanem az elhívás határozza meg munkánkat és szolgálatunkat – ez az örökség az, ami ránk hagyatott.”

Az istentiszteleten került sor az emléktábla megkoszorúzására, majd a szeretetvendégséget követően, a délután folyamán közös együttlétben, előadásokkal, beszélgetésekkel, bizonyságtételekkel elevenítették fel az elmúlt évtizedek alakulástörténetét. Záró áhítattal Benedeczky Attila lelkipásztor szolgált.

Az igehirdetés szolgálatát Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke látta el az ökumenikus imahét vezérigéje alapján: „Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra” (Ézs 1:17).

Prédikációjában felidézett egy néhány évvel ezelőtti sporteseményt, ahol Tamással, a látássérült fiatalemberrel futott együtt tíz kilométert. „Ki tett jót kinek? Hogyan kell ügyelni a másikra? Tamás megtanított arra, hogyan kell figyelni, vigyázni a másik lépésére, és rálelni a közös ritmusra” – mondta.

Püspök úr kiemelte, hogy nemcsak a látássérült emberek, hanem a gyermekek, az idősek, és a kiszolgáltatottak esetében is figyelnünk kell erre. „De nemcsak azok sebezhetőek, akiken ez látszik: így vagyunk teremtve, minden ember sebezhető” – helyezte a gyülekezet szívére. „Akkor ki fog gyógyítani?” – tette fel a kérdést. „Azért vagyunk így együtt, keresztyének, mert hiszünk abban, hogy Jézus képes gyógyítani a mi sebeinket, a lelkünket, és így mi is képesek vagyunk jót tenni és gyógyítani” – mondta. A gyógyításból és a jó cselekedetből pedig mi is képesek vagyunk töltekezni. „Jézus nekünk enni adott, inni adott, szeretetet adott, és mi azért vagyunk, hogy ezt megtanuljuk és továbbadjuk, ez az imahét üzenete” – zárta szavait.

Az istentisztelet keretében köszöntőt mondott dr. Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat elnöke. „A világ világossága vagyok” (Jn 9, 5) – idézte. „Jézus odaállt a tanítványi csoportba, és nincsen ennél felszabadítóbb és örömtelibb üzenet, hogy itt van mellettünk, és együtt végezzük a küldetést. S mi a feladatunk? Egyrészt a szembesítés, hogy ráébresszük arra a társadalmunkat, hogy lelki sötétségben vagyunk. Ezt követően Krisztushoz kell vezetnünk az embereket, hogy rá tudjanak csodálkozni Isten valóságára. Ha megnyílnak a szemek, megmutathatjuk azt, hogy mit jelent Jézus szemével: irgalmas szemmel, átölelő szeretettel látni a világot” – zárta szavait.

Az istentiszteleten továbbá Nógrádiné Kovács Alexandra, a református Vakmisszió vezető lelkipásztora, Bieber Mária, az Együttlátók Alapítvány elnöke, dr. Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője, Bieber József, Plébániai kormányzó, Kapin István, a Szent Matróna Görögkatolikus Ápoló-Gondozó Otthon lelki igazgatója, Miklós Tibor, a Bartimeus misszió vezetője, Horváth Eszter, a Felsővízvárosi Szent Anna Plébánia Karitasz csoport vezetője szolgált. Akadálymentesítés és ökumenizmus címmel tartott előadást dr. Laurinyecz Mihály tanszékvezető, a Reménykör tagja. Zenével szolgált Stolmár Barbara és Gál András, verset mondott Borsodi Zsuzsa. Áldást mondott Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezető-helyettese. A kántori szolgálatot Durgonics Tamás és Erdődy Viktor látta el.

Az istentiszteletet követően szeretetvendégségre került sor.

A Vakmisszió rendszeresen szervez alkalmakat látássérült testvéreknek, ahol Isten szeretetét és vigasztalását közvetítik számukra. Krízis-feldolgozó alkalmat tartanak azoknak, akik nemrégiben vesztették el látásukat, továbbá támogatják őket Braille-írásos Bibliával, nagybetűs bibliai könyvekkel, evangéliumi hangoskönyvekkel, valamint lelkigondozói beszélgetésekkel.

A református egyház szolgálati területe közel sem ér véget a templomok, valamint az egyházi intézmények falai között: társadalmi missziós területein keresztül képes elérni, támogatni, valamint Isten igéjével megismertetni olyan közösségeket is, akikkel ritkán találkozhatunk a hagyományos istentiszteleti keretek között. Ennek hátterében többféle ok meghúzódhat: az evangélium akadálymentesítését végzik a Vakmisszió és Siketmisszió munkatársai, a nehéz élethelyzetbe került betegek számára lelki támaszt nyújtanak a Kórházlelkészi Szolgálat lelkipásztorai, és a társadalom perifériájára került személyek számára reményt, gyógyulást és esélyt teremtenek a Református Hajléktalan Misszió, illetve a Magyar Református Szeretetszolgálat fenntartásában működő Iszákosmentő Misszió szolgatársai.

Szeretetszolgálatunk karácsony hetében közel 2 millió forint értékű tárgyi adománnyal segítette az elesettek között szolgáló missziókat. Az MRSZ ügyvezető igazgatója, Juhász Márton kiemelte, hogy külön öröm számára, hogy az idei adventi időszakban ellátogathatott azokhoz, akikre karácsonykor talán a legkevesebben gondolnak:

Jézus azt kérdezi: hiszed-e, hogy meg tudsz gyógyulni? A Református Iszákosmentő Missziót azok a szenvedélybetegek keresik fel, akik hisznek ebben, így örömmel segítjük a gyógyulásukat. A Hajléktalan Misszió munkatársai pedig azok között végzik szolgálatukat, akik a társadalom perifériáján élnek, és akikre legkevesebbszer gondolnak még karácsonykor is. A rászoruló gyerekeknek, időseknek vagy fogyatékkal élőknek könnyebb támogatást gyűjteni, de a hajléktalanokkal szemben előítéletei vannak a társadalomnak, inkább elfordulunk tőlük, és a missziós szolgatársak pedig pontosan értük, az elesettekért, a kitaszítottakért szolgálnak, akik erre a legjobban rászorulnak a krisztusi parancs szerint. Számunkra ezért fontos, hogy részesei lehetünk az adventjüknek és támogathatjuk a munkájukat. – ismertette az adományozás hátterét Juhász Márton.

Márkus Gábor, a Református Hajléktalan Misszió vezetője megköszönte a több mint egymillió forint értékű adományt, amely azonnal fogyasztható élelmiszereket, konzerveket, valamint egy mosógépet is tartalmazott. Az adományok átvételekor elmondta, hogy evangéliumi közösségükben együtt hallgatják Isten igéjét a hajléktalanokkal, akiket a karácsonyi időszakban egy-egy gazdag szeretetcsomaggal is megörvendeztetnek az MRSZ adományából. A többi élelmiszert az utcai szociális ellátás során adják át az aluljárókban, parkokban meghúzódó hajléktalanok számára. „Az Úr Jézus Krisztus a legnyomorultabbakat szereti a legjobban. Isten igéje szerint nekik vannak a legkülönb angyalaik, akik szüntelenül láthatják a mi Mennyei Atyánk arcát. Hatalmas áldás számunkra, hogy a köztük végzett szolgálatunk által mi is minden nap Isten legkülönb angyalává változhatunk.” – mesélt a Hajléktalan Misszió szolgálatáról Márkus Gábor.

Hasonló hiánypótló szolgálatot lát el az alkoholproblémákkal küzdő szenvedélybetegek körében a több mint 40 éves múltra visszatekintő Iszákosmentő Misszió, amely 2022 óta a Magyar Református Szeretetszolgálat fenntartásában végzi munkáját. A misszió az alkoholizmust lelki-testi betegségnek tekinti, Isten segítségét a mögöttes lelki terhek megoldásában keresi. „A Református Iszákosmentő Misszió egy olyan átmeneti otthonban segíti Dömösön a szenvedélybetegek, elsősorban alkoholisták gyógyulását, akik rossz fizikai állapotuk miatt nemcsak lelki segítségre, hanem testi erősítésre is szorulnak. A szeretetszolgálat adventi adománya, így az élelmiszerek és a vitaminok az ő ellátásukat fogják szolgálni a háromhetes gyógyító rehabilitáció során, amit hálásan köszönünk magunk és ellátottjaink nevében is.” – mondott köszönetet az adományért Némethné Balog Katalin, az MRSZ Református Iszákosmentő Missziójának vezetője.

A jubileumi ünnepség kezdetén Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke tartott áhítatot Pál apostol Filippibelieknek írott első levelének 18. verse alapján: „Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.”

„A kórházlelkészségről való gondolkozás közben a határhelyzetek jutnak eszembe. Nem is csak a haldoklók lelkigondozásáról van szó, hiszen a kórházi lét, a betegség önmagában egy határhelyzet. Ezekben a helyzetekben elvékonyodik a burok, így azt az üzenetet is képes befogadni az ember, amire máskor süket. Ezekben a határhelyzetekben nemcsak a ránk bízottak, hanem a mi lelkünk védőburka is elvékonyodik. Milyen jó, hogy így tudjuk közel engedni a másik embert és az ige üzenetét. Ez a kettő találkozik, és ez a kórházlelkészi szolgálat áldása és lehetősége.” – foglalta össze a kórházlelkészi szolgálat lényegét Balog Zoltán. „A betegágyon fekve feltehetjük kérdéseinket: lesz itt új élet? Mi a tanulsága a történteknek? Hogyan folytatódik tovább életünk? De a keresztyén ember számára a legfontosabb, hogy ezekben a helyzetekben a legfőbb kérdés ne az legyen, hogy mi okból történt, hanem helyette az, hogy mi célból történt mindez. – zárta szavait.

Gál Judit, a Református Kórházlelkészi Szolgálat misszióvezető lelkipásztora elmondta, hogy nemcsak a betegek tudnak gyengévé válni, hanem a szolgálatot végzők is megfáradnak, de „az áldó szó ereje tovább segíthet bennünket.” Így az ünnepség keretében az egyházkerületek püspökei megáldották a náluk szolgáló kórházlelkészeket: Balog Zoltán a Dunamelléki Református Egyházkerületben, Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerületben, Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerületben, valamint Pásztor Dániel a Tiszáninneni Református Egyházkerületben szolgálatukat végző lelkipásztorokat.

„TE PEDIG MOST ÁLLJ MEG, HADD MONDJAM EL NEKED AZ ISTEN IGÉJÉT!”

Dr. Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat elnöke Sámuel első könyvének versei alapján köszöntötte a szolgálattevőket. „Mi volt az ígéret? Mi volt az elhatározás? Kitől kaptátok az elhívást? Mivel indultatok?” – tette fel a kérdést.

„Ma megállunk, hálát adunk Istennek és megköszönjük a testvéreknek szolgálatukat. A megállás és a megállítás csendjében hadd tudjon Isten igéje felerősödni! A harminc év nem csupán visszatekintés, hanem üzenet arra vonatkozóan, hogy szükség van lelki támogatásra a diagnózissal való szembenézéskor, a nehéz döntések idején, és foglalkozni kell nemcsak a betegekkel, hanem a hozzátartozókkal, gyógyítókkal, ápolókkal. Így kell helytállnunk ebben a világban. Az elmúlt időszakban tovább erősödhetett ez a szolgálat – ez pedig azoknak köszönhető, akik ezt a munkát végzik.” – emelte ki.

KULTÚRÁK TALÁLKOZÁSA A KÓRHÁZAKBAN

A kórházlelkészeket köszöntötte dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, az MRE Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, aki előadásában a kórházakban találkozó különböző kultúrákra hívta fel a figyelmet. Az egészségügyben a hatásosság, az eredményesség és a méltányosság jelentik a mércét, míg a betegek szempontjából a hitelesség, a bizalom, a hozzáférhetőség és az ellátás színvonala jelentik az igazi értéket. Emellett a két, sokszor feszültségekkel teli találkozásban a szeretetszolgálati kultúra képviseli a harmadik oldalt. „Amikor a szakértő eredményességet, hatékonyságot, míg az ellátott biztonságérzetet és érthetőséget akar, ezeket úgy lehet valójában megadni számára, ha fel tudjuk mutatni neki Isten gyógyító kegyelmét. Ebben fontos azoknak a jelenléte, akik tudatosan végzik ezt a szolgálatot, akár orvosként, ápolóként vagy kórházlelkészként. Ennek a kegyelemnek a birtokában lehet a holisztikus szemléletet és diakóniai kultúrát közvetíteni.” – emelte ki a szolgálat lényegét dr. Velkey György. „Mit tehet tehát a kórházlelkész? Jelen van. Vigasztal. Reményt ad és közösséget teremt. Köszönet a lelkipásztoroknak, akik mindezt alázattal és hűségesen végzik.” – tette hozzá.

A KÖZÖSSÉGBEN LÉT GYÓGYÍTÓ EREJE

A lelkigondozás és a pszichológia hasonló terület, ám mégis különböző helyzetben találkoznak a betegekkel vagy hozzátartozóikkal. A kórházlelkészeknek közvetlenül a betegágy mellett kell meghallgatni és vigaszt nyújtani, míg a pszichológusokat csak később keresik fel kérdéseikkel a páciensek. Tapolyai Emőke pszichológus a két legnehezebb érzésről és azok feloldásáról mesélt a hálaadó alkalmon: „A bizonytalanság az egyik legnehezebben elviselhető emberi érzés, a másik pedig a magány. A bizonytalan ember azt kérdezi: mi lesz velem? Kiben bízhatok? Ki ért ahhoz, ami bennem történik? Egyáltalán ki ért meg engem? Ezzel együtt jelentkezhet a magány, amit a betegágyon érezhet talán legerősebben az ember. Ilyenkor felerősödnek identitási kérdéseink és megjelenik a bűntudat: mit tettem rosszul? A legfontosabb feladatunk elvenni a betegektől, hogy az identitásuk egyenlő azzal, hogy szenvedés. Nem lehet egyenlő. Krisztus szolgálóiként egyik legfontosabb feladatunk megmutatni azt, hogy az identitásod több, mint a szenvedésed, az identitásod több, mint a diagnózisod.” – adott iránymutatást Tapolyai Emőke a kórházlelkészek számára.

30 ÉV, 30 TÖRTÉNET

A jubileumi alkalmon a szolgálattevőket köszöntötte az országos esperesi kar nevében Hella Ferenc, a Somogyi Református Egyházmegye esperese, a Magyar Református Szeretetszolgálat nevében pedig Juhász Márton ügyvezető igazgató és Katona Viktória ügyvezető-helyettes, társadalmi missziókért felelős lelkipásztor, akik külön köszöntötték Gál Juditot, a Kórházlelkészi Szolgálat misszióvezető lelkipásztorát. Az alkalom zárásaként dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mutatta be a 30 év, 30 történet című kiadványt, melyben a kórházlelkészek az elmúlt évtizedek egy-egy emlékezetes történetét jegyezték le, ezzel is bemutatva a szolgálat sokszínűségét: „A jelenlét sokkal fontosabb, mint a szép szavak, de ha vannak szép szavak és jelenlét, az a legszebb együttállás!”

Megtelt a kápolna a domb tetején. Első ránézésre semmi különbséget nem lehet felfedezni más áhítatokhoz képest, hiszen orgonaszó kíséri az éneket, majd mindenki figyelmesen hallgatja a lelkipásztort, aki a krisztusi Boldogmondások lényegéről szól. „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” – olvassa Máté evangéliumának versét Nógrádiné Kovács Alexandra misszióvezető lelkésznő.

Érdekes ezt hallani, hogy boldogok, akik sírnak. Mindnyájan tudjuk, hogy vannak az életünknek olyan meghatározó pillanatai, amikor valóban örömünkben sírunk, mert annyira boldogok vagyunk. De Krisztus nem erre gondolt, amikor azt mondta, hogy boldogok, akik sírnak. Ő nem tesz különbséget a sírások között, hiszen az igevers folytatása az igazán lényeges. Lehet sírni, mert van vigasztalás. Lehet sírni, ha veszteséget kell megélnünk, ha egy egészségügyi vizsgálaton rossz hírt kapunk, vagy ha elveszítjük egy szerettünket. Lehet sírni. De ha szívünkben ott van az Úr Jézus, akkor tudjuk, hogy a vigasztalás is tőle jön, és ez adhat nyugalmat és boldogságot életünk nehézségei közepette.

– magyarázta a második boldogmondás üzenetét a misszióvezető lelkész.

Ahogyan közös énekléssel folytatódik tovább Isten dicsőítése, néhány érdekesség mégis megtapasztalható. Az első sorokban a székek lábánál sárga és fekete labradorok fekszenek nagy nyugalomban. A kántor előtt nincsen se korálkönyv, de még egyszerű kotta sem: az énekek kísérete fejből, hallás után történik. A táskák mellett pedig ott hevernek a fehér botok, amelyek elengedhetetlen segítséget nyújtanak az önállóan közlekedő vakok számára. A közös napindító áhítat után a tábor 73 résztvevője kisebb csoportokban tovább beszélget Isten igéjéről. „Nekem most az a boldogság, hogy itt lehetek sorstársakkal együtt, jókat beszélgethetünk, és megerősít bennünket, hogy nem vagyunk egyedül.” – fejezte ki háláját a közös beszélgetés során a tábor egyik résztvevője.

A Református Vakmisszió nyári táborában nemcsak felnőttek, de látássérült és látó gyermekek is részt vesznek, akik önfeledt nevetése messziről is jól hallható. A közös játék során a tapintásé és a hallásé a főszerep, de a feladatok így is magukban hordozzák a szórakozás örömét. A memóriajáték során a kártyák egyik oldalán domború, tapintható alakzatok kaptak helyet, így kell megtalálni, melyik kártyának hol van a lefordított párja. A futballnak egy különleges változatát is láthattuk, amikor a játékosok ülve próbálnak gólt gurítani – a látássérült kapus pedig szinte hiba nélkül ki is védi a lövéseket, hiszen a fűszálak hangjának és a csörgő labdának köszönhetően pontosan hallja, hogy melyik irányból érkezik a találat.

Az ebéd utáni csendes pihenő közben megismerkedtünk Viktorral és csoki színű labradorjával, Oreóval. Viktor koraszülöttként érkezett a világra, emiatt kisgyermekkorában elveszítette a látását. „Valószínűleg egy éves koromig valamit láthattam, mert halvány emlékem van a fényről és a színekről. Konkrétan nem tudnék felidézni egy látó emlékképet sem, csak ezeket az érzékeléseket.”. Viktor évek óta aktív tagja a vakmissziós közösségnek. Általános iskolában váratlanul tapasztalta meg Isten jelenlétét életében, és habár családja korábban nem járt gyülekezetbe, őt mégis megkeresztelték, beiratkozott református hittanra, majd rátalált felnőttként a vakmissziós közösségre, ahol mostanra szolgálatokat is vállal, így áhítatokat tart és zongorán kíséri az énekeket. Viktort mosolygós, közvetlen, kedves személyként ismerhettük meg, aki jelenleg egyedül él, de elmondása szerint tökéletesen megoldja a hétköznapi feladatokat így is. Egyetlen dolgot említ, amikor rákérdezünk, hogy mi a nehéz abban, ha valaki vakon éli le az életét: „Igazából én tényleg úgy érzem, hogy teljes életet élek. Mindent elintézek, eligazodom az online világban, hallgatom a híreket, közösségbe járok, tehát a hétköznapjaim ugyanolyan ingergazdagon telnek, mint bárki másnak. Egy dolog jut eszembe, amit olyan jó lenne, ha én is megtehetnék: hogy csak úgy beüljek az autóba vagy elinduljak sétálni cél nélkül, csupán azért, hogy nézelődjek és gyönyörködjek a világban. El tudok jutni én is bárhová, de az én útjaimnak mindig van egy célállomása, ahová könnyebben vagy nehezebben, de elérek. Olyan jól esne egyszer úgy elindulni valahová, hogy csak menni és menni, amerre visz a lábam, majd rácsodálkozni, hogy hol is vagyok.”

A gazdag és élménydús nap végéhez közeledve ismét Nógrádiné Kovács Alexandra misszióvezető lelkipásztorral beszélgetünk, aki elmondja, hogy a hét folytatása is számos remek programot tartogat a táborozók számára: esztergomi kirándulás, hajókázás, kézműveskedés és narrálással kísért moziest is része annak az ötnapos nyári programnak, amit a Református Vakmisszió kínál a látássérültek számára. Országszerte számos vakokat segítő egyesület létezik, de valamiben mégis más a Magyar Református Szeretetszolgálat gondozásában működő társadalmi misszió: „A legnagyobb plusz, amit mi adunk a vakok és gyengénlátók számára, hogy itt mindig Isten igéje áll a középpontban. Ez valóban egy misszió számunkra. A legtöbben, akik csatlakoznak hozzánk, még nem hívők, hanem keresők. A Református Vakmisszió legfőbb célja, hogy a rendszeres alkalmainkon, a közösségi programjainkon és a lelkigondozói beszélgetéseken keresztül hirdessük számukra az evangéliumot, hiszen ez a legnagyobb öröme és ajándéka a mi életünknek, hogy velünk van Istenünk.”

A Szentírás szava alapján beszélnek a függőségből való szabadulásról a szakemberek és egykori alkoholfüggők a református Iszákosmentő Misszió gyógyító programjain – és a mindennapi életkérdésekre is itt keresik a választ. Közösségben, elfogadó légkörben, az egymást iránti tiszteletet gyakorolva töltik el az alkoholmentes, terápiás időszakot, amely során a hitben járó értelmes életet is megismerik a betegek. A dömösi központban eltöltött hetek után sem engedik el a gyógyulók kezeit: utógondozó csoportokban, gyülekezeti közösségben folytathatják az épülést. Aki hozzájárul, azt telefonon is rendszeresen felkeresik, hogy hogyléte, sorsa alakulása felől érdeklődjenek.

Az sem ritka, hogy valaki már gyógyultként, tanúságtévőként tér vissza Dömösre. Egyikük, Bognár László most kamerák előtt is elmesélte történetét. Kiderült, hogy bár tudta, változtatnia kell az életén, eleinte maga sem hitte el, hogy sikerülhet. A kéthetes intenzív beszélgetések alatt mégis megfogalmazódott benne a vágy, hogy ő is a már „szabadultak” életét élhesse: rájött, hogy az az üresség, amelyet addig az alkohollal próbált betölteni, az Istenbe vetett hittel is megtölthető.

A Bognár Lászlóval készült beszélgetés szerkesztett változata itt vagy az alábbi videóban is megnézhető: