Hangszeres kísérettel zengő dicsőítő énekek, terített asztal, egymással vidáman társalgó csoportok – akár egy gyülekezeti családi napon is lehetnénk, de a helyszín és az egyenviselet mégis jelentősen eltér a megszokottól. A pulpitus mögött szögesdrót kerítés, az elítélteken szürke rabruha, a munkatársakon a szolgálati uniformis látható, de ebben a helyzetben valahogy ezek sem hatnak olyan elrettentően, mint elsőre gondolná az ember.

A Fogvatartottak Országos Imanapján valóban Isten Igéje áll a központban, nem csupán az együttlét és a kimozdulás lehetősége. Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető-helyettese, társadalmi missziókért felelős lelkipásztora Ézsaiás próféta könyvének versével köszöntötte a jelenlévőket: „Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid…” (Ézs 49,16) Hozzátette: ahhoz, hogy megváltozzon az életünk, össze kell tudni roskadni Isten előtt. „Mindenkinek megvannak a saját mérföldkövei az életében, amikor rá kell döbbennünk, hogy amiket korábban erősségnek véltünk, azoktól meg kell tudnunk válni, és Isten elé kell borulnunk, hogy Ő megváltoztathassa az életünket. A markába metszett fel bennünket. Nem összeszorított vagy eldobott, hanem szabadságot adott arra, hogy ami belülről kínzott, rombolta az életünket, az el tud távozni belőlünk, hogy benne élhessünk és Ő mibennünk élhessen” – zárta köszöntőjét Katona Viktória.

A Büntetés-végrehajtási Intézetek egymás után mutatkoztak be és szolgáltak a fogvatartottak között. A dicsőítő énekek, bűnbocsánatért fohászkodó imák és versek mellett talán a legnagyobb erővel a bizonyságtételek bírtak. Volt, aki elmondta: ő maga sem szívesen lenne egy cellában azzal az emberrel, aki a büntetése kezdetén volt: „Korábban kerestem a bajt, és meg is találtam. Emberölés, súlyos testi sértés, drogbirtoklás. Odakint egy nagyhangú szószóló voltam, de megváltoztatta Isten az életemet. Kiegyensúlyozott és boldog vagyok, és hálás vagyok a családomért, akikkel hat hónap múlva együtt lehetek. Teljesen megváltozott az értékrendem, és ha nincs ez az ítélet, ez a változás nem jött volna el. Nekem a mélybe kellett zuhannom, hogy fel tudjak nézni Istenre” – tett bizonyságot hitéről a 43 éves férfi.

A bizonyságtételeket végighallgatva Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát igehirdetésében kitért arra: sokszor képtelenek vagyunk jól élni a szabadságunkkal. „Egy börtönben különleges hangzása van a szabadság szónak, mert ez hiányzik a legjobban. A szabadságért egy egész nép is harcolhat, ahogyan tette a történelem folyamán többször is nemzetünk. De Pál apostol nem erről a szintjéről beszél a szabadságnak: ha ugyanis úgy akarunk célt elérni, hogy azzal kárt okozunk a másiknak, akkor visszaélünk a szabadságunkkal. Ráadásul nemcsak a kezünkre, de a bűn a szívünkre is bilincseket helyez, melyeket csakis Isten oldhat le rólunk. Szabadnak lenni tehát annyit jelent, hogy Jézus lelkületével élünk, és megszabadulunk az Isten nélküliségtől.” – helyezte a hallgatóság szívére a főapát.

A Fogvatartotti Imanapon mindannyian tanúi lehettünk, hogy a rabok szívére helyezett bilincseket valóban le tudja oldani a mi Istenünk. Ezt a reménységet vihetik el az elítéltekhez a Magyar Református Szeretetszolgálat égisze alatt szolgáló börtönlelkészek is, mely szolgálati területnek most további 3-4 lelkipásztorra lenne szüksége. De mi is a legkülönlegesebb a börtönlelkészi szolgálatban? „Kevesebb a képmutatás, mint egy gyülekezetben. A külsőségekben rengeteg az eltérés, de éppen emiatt a börtön egy sokkal bensőségesebb világot tár elénk, ahogyan gondolnánk. Könnyebben megnyílnak az emberek, mert tudják, hogy kifelé nem, csak befelé lehet igazán szabadulni.” – foglalta össze Szénási Jonathán Sándor lelkipásztor, a református börtönlelkészi szolgálat vezetője, aki több mint két évtizede szolgál nap mint nap az elítéltek között.

Hordozzuk imádságban a börtönlelkészi szolgálat munkáját, és fohászkodjunk, hogy hit által valódi szabadulást éljenek át a fogvatartott testvérek!

A Szentírás szava alapján beszélnek a függőségből való szabadulásról a szakemberek és egykori alkoholfüggők a református Iszákosmentő Misszió gyógyító programjain – és a mindennapi életkérdésekre is itt keresik a választ. Közösségben, elfogadó légkörben, az egymást iránti tiszteletet gyakorolva töltik el az alkoholmentes, terápiás időszakot, amely során a hitben járó értelmes életet is megismerik a betegek. A dömösi központban eltöltött hetek után sem engedik el a gyógyulók kezeit: utógondozó csoportokban, gyülekezeti közösségben folytathatják az épülést. Aki hozzájárul, azt telefonon is rendszeresen felkeresik, hogy hogyléte, sorsa alakulása felől érdeklődjenek.

Az sem ritka, hogy valaki már gyógyultként, tanúságtévőként tér vissza Dömösre. Egyikük, Bognár László most kamerák előtt is elmesélte történetét. Kiderült, hogy bár tudta, változtatnia kell az életén, eleinte maga sem hitte el, hogy sikerülhet. A kéthetes intenzív beszélgetések alatt mégis megfogalmazódott benne a vágy, hogy ő is a már „szabadultak” életét élhesse: rájött, hogy az az üresség, amelyet addig az alkohollal próbált betölteni, az Istenbe vetett hittel is megtölthető.

A Bognár Lászlóval készült beszélgetés szerkesztett változata itt vagy az alábbi videóban is megnézhető: