Mikor lett nyilvánvaló az életében, hogy az énekléssel, a zenével szeretne foglalkozni? Hogyan kezdődött az énekesi pályája?

Nálam ez nagyon természetesen alakult. Anyukám mindig azt mesélte, hogy annyira szerves része volt az életemnek – már egészen kiskoromtól kezdve – a zene, az éneklés, hogy az első szavaim helyett inkább énekhangok jöttek ki a torkomból. A felmenőim közt a nagyszüleim mind jó hangú, jó fülű emberek voltak, a zene a vérükben volt, még ha nem is professzionálisan művelték. Hála Istennek ez a tehetség rám is „átruházódott”. Úgy ötéves lehettem, amikor elszántan magyaráztam az anyukámnak, hogy én énekesnő leszek, így a szüleim beírattak a zeneiskolába, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Zongorázni kezdtem, népi éneklést tanultam, versenyekre jártam, minden ment a maga útján, és sosem fogalmazódott meg bennem, hogy esetleg nem ezzel szeretnék foglalkozni. Mindig tudtam, hogy a zenével kapcsolatos lesz a hivatásom, amit szívből szeretek és az egész életemet erre tettem fel.

Fotó: Rákossy Péter

Miért nem lett végül zongorista?

A zongorázás ötéves koromtól elkísért egészen tizenkilenc éves koromig. Sokáig az volt a fejemben, hogy mind a kettőt, az éneklést és a zongorázást is tudom csinálni egyszerre, de végül választanom kellett és én arra mentem, amerre a szívem húzott: az éneklés felé.

Kik voltak a legfontosabb mentorok az életében?

Elsősorban a szüleim, akik minden támogatást megadtak és óriási áldozatot hoztak azért, hogy én megvalósíthassam az álmaimat.  A zongoratanárnőm, Czébely Katalin indított el a zenei pályán, ő volt az, aki megmutatta a zene igazi értékét, aki a muzsika szeretetét, a gyakorlás örömét nevelte belém. Hadd említsem meg a korai időszakból Pál Esztert és a Pál családot, akik megismertettek a népi éneklés csodájával. Én Kárpátalján, Visken születtem és nevelkedtem, a nagy fordulatot az életemben a debreceni tanulóévek jelentették, ahol folytathattam a zenei tanulmányaimat.

Kik kísérték tovább a „debreceni útján”?

Magyar Gabriellának köszönhetem, hogy a pályám a klasszikus éneklés felé vette az irányt. A debreceni Kodály Zoltán Szakközépiskolának és Sőrés Ildikó zongoratanáromnak pedig hálás vagyok azokért a zenei alapokért, amelyek a mai napig segítenek a pályámon. Ezután a debreceni Zeneművészeti Karra kerültem, ahol először Massányi Viktor növendéke voltam, majd Mohos Nagy Éva vett a pártfogásába a klasszikus ének szakon. Ekkor már pontosan tudtam, hogy az operaénekesi pályát választom, innentől a technikai fejlődésem volt a cél. Három évet töltöttem a Debreceni Egyetemen, majd a Zeneakadémián folytattam, ahova Pászthy Júlia vett fel opera mesterszakra, amiért örökké hálás leszek neki. Jelenleg pedig Komlósi Ildikó nagyszerű világhírű mezzoszoprán énekesnőnél fejlesztem tovább a képességeim.

Forrás: Brassói-Jőrös Andrea

Sosem bánta meg, hogy végül a népi vonal helyett a klasszikus éneklést választotta?

Nem bánom, mert nap mint nap csodás kihívások elé állít ez a hivatás. Összetett művészi hozzáállást igényel és hihetetlen kitartást, állandó fejlődni vágyást, ami lelki – és szakmai értelemben is betölti az életem.

A fiatalok körében nem örvend olyan nagy népszerűségnek az opera. Fontosnak tartja, hogy az éneklésén keresztül minél több gyermekkel megszerettesse ezt a műfajt?

Az Operaház tagjaként számos gyermekelőadás, ismeretterjesztő koncert, „opera beavató” résztvevője vagyok. Ez egyfajta misszió is a részemről, igyekszünk kollégáimmal együtt minél könnyebben befogadhatóvá tenni ezt a műfajt. Fontosnak tartom az opera világának a megismertetését és megszerettetését a gyermekekkel, hiszen ezen előadások által kinyílik a képzeletviláguk, érzelemviláguk bővül és úgy hiszem maradandó élményekkel gazdagodhatnak, amelyek később színházszerető és zenét befogadó emberekké teszi majd őket. Olyan felnőttekké, akik a gyermekeiket is szívesen viszik ugyanilyen ismeretterjesztő előadásokra.

Miért vállalta, hogy a Nyilas Misi Ösztöndíjprogramban zsűritag legyen?

Egész életem során mindig voltak olyan emberek, akik igent mondtak rám, akik meglátták bennem a lehetőséget, segítő jobbot nyújtottak számomra, és saját tapasztalatból tudom, hogy ez mennyire sokat jelentett az életem és a pályám alakulásában. Ha valakinek azt tudom mondani a pályázatára, hogy érdemes a segítségre, ha ezzel egy pici lendületet tudok neki adni ahhoz, hogy elérje a céljait, akkor én ebben mindenképpen részt szeretnék venni. Hiszen tudom, hogy micsoda felszabadító érzés, amikor megfogják az ember kezét és vezetik az útján.

Forrás: Brassói-Jőrös Andrea

A tehetséggondozásnak ugyanakkor, mint minden éremnek két oldala van…

Én szívem szerint mindenkinek megadnám a lehetőséget, de természetesen mindenki nem kaphatja meg az ösztöndíjat, vannak nyertesei és sajnos vesztesei is a megmérettetésnek. Az elmúlt évek során, a zene kategóriában döntő zsűritársaimmal szerencsés helyzetben voltunk, mert sorra olyan gyermekek jelentkeztek, akik mind nagyon tehetségesek voltak és tényleg rászorultak a támogatásra, így nem volt kérdés a továbbjuttatásuk. Egyébként a mentorok a pályázati eredmény kihirdetése után ráírhatnak a fiatalokra és bátoríthatják a kiesetteket a folytatásra, a fejlődésre.

Melyek voltak a kiválasztás legfőbb szempontjai?

Mindig komplexitásukban nézem a gyermekeket. Amikor elküldenek egy videófelvételt akkor figyelem a fiatal kiállását, a kisugárzását, a tudását és nyilvánvalóan hallom a tehetségét, meg azt is, hogy miben tudna fejlődni. A legfontosabb szempont számomra mégis az, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem, amikor hallom őt és látom a teljes egészet. Nem is gondolná az ember, hogy egy ilyen felvételből, mennyi mindent le lehet szűrni.

A Nyilas Misi Ösztöndíjprogram nemcsak az anyaországi, hanem a határon túli tehetséges fiatalokat is támogatja, ami Önnek – aki szintén határon túli területről érkezett – talán külön érdekes lehet, mert jobban átérzi a helyzetüket…

Valóban mindig megdobogtatja a szívemet, amikor Kárpátaljáról, a Felvidékről, vagy Erdélyből látok pályázatokat. Megmagyarázhatatlanul megindul a szívem a külhoni fiatalok iránt, ugyanakkor igyekszem minden körülmények között pártatlan lenni és a tehetség, valamint a szociális háttér alapján dönteni. Egy biztos, amikor én annak idején külhoni magyarként segítséget kaptam – legyen szó mentorálásról, tehetséggondozó táborról, vagy éppen egy verseny díjazásáról –, az mindig óriási motivációt adott, hogy tovább tudjak haladni az utamon.

Forrás: Brassói-Jőrös Andrea

Mit tanácsol a „szárnyukat bontogató” tehetséges fiataloknak?

Lássák maguk előtt a célt, amit el szeretnének érni, majd rengeteg szorgalommal és gyakorlással küzdjenek érte, mert a befektetett energia mindig megtérül. Sose csüggedjenek el, ha elsőre nem sikerül, hanem megújult erővel fussanak neki megint, tanuljanak belőle és bármi is érje őket, sose adják fel!

Kisfaludy Nóra