Hogyan vezetett az utad Magyarországra?

Az international social work (nemzetközi szociális munka) szakon tanulok, és inclusive society (befogadó társadalom) képzésre szakosodtam, amelynek keretében külföldön kell végezni gyakornoki munkát. Már beutaztam a világot: 26 országban jártam, 4 országban éltem, és ugyan magyar nyelven beszélek a családommal, de mindezidáig sosem éltem itt.

Úgy éreztem, hogy muszáj megragadnom ezt a lehetőséget! Nemcsak azért, hogy végre itt éljek, hanem a munka szempontjából is, mivel az anyanyelvem a magyar, jobban tudok kapcsolódni az emberekhez, mintha egy dél-amerikai országba mentem volna szolgálatra.

Hogyan találtál rá a Magyar Református Szeretetszolgálatra?

Amikor eldöntöttem, hogy Magyarországra jövök, sok helyre jelentkeztem. Fontos szempont volt, hogy ne csak irodai és adminisztratív munkát végezzek, hanem legyen gyakorlati része is – terepre szerettem volna menni és szemtől szembe találkozni az ellátottainkkal, így találtam rá a Magyar Református Szeretetszolgálatra. Egy szakmai konferencián ajánlották, így kötöttek össze Nagy Gábor ügyvezető igazgató-helyettessel és Szilágyi Kinga szociális és adománykoordinációs szolgálatvezetővel, ennek pedig már majdnem tíz hónapja.

Mivel telnek a mindennapok?

Részt veszek adminisztratív, irodai munkában is, segédkezem a pályázatoknál, így az UNICEF egyik projektjénél is. Szeretném az elejétől a végéig átlátni a folyamatokat, így amikor kezdődött a munka, ellátogattam Ózdra és környékére (ahol fizikailag zajlik a projekt megvalósítása), és ott töltöttem egy kis időt, hogy testközelből megismerjem a terepet, az ott dolgozó kollégákat és az ott élőket.

Nagyon szeretek a szervezetnél dolgozni: kiváló szakemberekkel dolgozhatok együtt, és van egyfajta közösségi összetartás, családias hangulat is, ami áthatja a mindennapokat.

A második félévben próbáltam inkább a koordinációs részét átlátni a projekteknek. Heti 2-3 napot vagyok bent az irodában, és adminisztratív feladatokat látok el, de mivel fontos számomra, hogy megmaradjon az emberekkel való kapcsolat, így terepre is rendszeresen járok. Nehéz és megindító élettörténeteket ismerhetek meg. Fontos, hogy láthatom és megélhetem ezeket a helyzeteket. Örülök annak is, hogy a szociális munkának láthatom ezeket a részeit és területeit, mert Hollandiában minden sokkal másabb és központosítottabb.

Mit tanultál a szeretetszolgálatnál töltött idő alatt, melyek azok a dolgok, amelyek biztosan életre szóló muníciót jelentenek neked?

Amit innen tanultam: nem számít, hogy mennyire különbözünk, az empátiára és az ítélkezésmentes segítségnyújtásra mindig meg van a lehetőségünk. Látom a munkatársaimon is, hogy ezt gyakoroljak minden nap. Nem számít, hogy ki vagy, honnan jöttél, milyen vallású vagy – mi segítünk, nekem ez a legnagyobb lecke.

Gondolatban utazzunk vissza egészen a kezdetekig. Hogyan jött létre a Magyar Református Szeretetszolgálat?
2005-ben kért fel Bölcskei Gusztáv püspök úr a feladatra, hogy a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodáját vezessem. A Szeretetszolgálati Iroda hagyományosan a Zsinat által alapított diakóniai intézmények fenntartását, működtetését végzi. Akkoriban új intézmények alakultak, valamint a meglévőeket is át kellett szervezni, tehát rengeteg feladatunk volt, de már 2005 őszén megfogalmazódott az a cél, hogy a gyülekezetek diakóniai munkáját is nagyban segíteni tudná, ha az egyház társadalom felé kinyújtott kezeként egy saját segélyszervezetet alakítanánk. Ennek az első koncepcióját 2005 szeptemberében írtam meg. Bölcskei püspök úr először csak hümmögött, és megállapította, hogy hozzáértő szakember nélkül nem lehet ilyen tevékenységet elkezdeni. 2006 februárjában találkoztam Fodor Gusztáv nagytiszteletű úrral, akinek hasonló elképzelések éltek a fejében, azzal a különbséggel, hogy neki gyakorlata is volt az adománykoordináció tekintetében. Az ötletelések, az egyeztetések már folyamatban voltak, amikor az Úristen elindította a történetünket: 2006 tavaszán jött a tiszasasi árvíz, így ez a katasztrófa és az azonnal szükségessé váló adománygyűjtés és segítségnyújtás ki is billentett bennünket a tervezgetés fázisából. Tulajdonképpen ebben a pillanatban kezdte meg működését a Szeretetszolgálat, amire aztán a Zsinat is rábólintott.

A kezdeti időkben mit tartott legfontosabb célkitűzésének a szervezet?
Egyik legfontosabb célja az MRSZ megalapításának az volt, hogy a gyülekezetek diakóniai kapacitását növelje. Nyilvánvaló, hogy minden gyülekezetnek, minden élő helyi közösségnek vannak olyan tagjai, akik látják a nélkülözőket, a terheket cipelő embereket maguk körül, és szeretnének is tenni értük, de nem biztos, hogy mindig tisztában vannak azzal, miként fogjanak hozzá. Fontos volt tehát, hogy legyen egy olyan szervezet országosan, ami olyan programokat hirdet, amelyekhez minden gyülekezet külön-külön tud kapcsolódni, ezzel mobilizálva a helyi erőforrásait. Mindezt nem azért, hogy egy központba beküldjék támogatásukat akár anyagi, akár cipősdobozokba csomagolt adományok formájában, hanem hogy helyben megkeressék azokat, akik rászorulnak a segítségre. A szeretetszolgálat legfontosabb küldetése volt, hogy ráébressze a református gyülekezeteket különböző felhívásain keresztül arra, hogy a nekik adatott kegyelmi ajándékokon keresztül miként tudnak szolgálni egymásnak. Így alakult ki a nagy önkéntes programunk, a Szeretethíd, majd követte a Nyilas Misi cipősdoboz-gyűjtő akció. Előbbi célja, hogy ki tudjunk lépni a templom falain kívül, és meg tudjuk mutatni a világ számára, hogy mit tehetünk azért a környezetért, ahová az Úristen rendelt minket. A Nyilas Misi programon keresztül pedig meg tudjuk tanítani gyermekeinknek, hogyan lehet jól adni, hogyan lehet jól adományozni: nem a feleslegből, hanem a javából. A másik fontos célunk volt, hogy az embereknek meg tudjuk mutatni, hogy olyan társadalmi szerepvállalási formákat is el tudunk indítani, melyekre korábban nem volt példa. Egyre többen kapcsolódtak a szervezethez, köztük önkéntes orvosok és tűzoltók, és rövid időn belül orvoscsoportunk elindulhatott Haitiba a földrengés károsultjainak segíteni. Harmadik legfontosabb célunk a kárpát-medencei magyar reformátusság ügye volt. Akkor már erősen dolgozott a református egyház azon, hogy létrejöjjön az egységes Magyar Református Egyház, és fontos volt az első perctől kezdve, hogy mind a tíz kárpát-medencei egyháztest diakóniai felelősei összefogjanak, rendszeresen találkozzanak és figyelemmel kísérjék, hogy hol milyen problémákkal küzdenek a helyiek, és lehetőségeink szerint próbáljunk segíteni egymásnak.

Mi változott az elmúlt 15 évben, hol tartanak most ezek a kezdeti célkitűzések?
Folyamatosan emlékezetünkben kell tartani, hogy miért hozta létre az egyház a szeretetszolgálatot, és ezeknek megfelelően kell alakítani működésünket. Vannak arra nézve elképzelések, hogyan lehetne még élőbbé tenni a gyülekezetekkel a kapcsolatot. A testvéreket, a tanítványokat munkatárssá kell tenni és elindítani a szolgálat útján. Sokszor látjuk, hogy a gyülekezetek vasárnapi gyülekezetek, és magára marad a lelkipásztor rengeteg munkával és feladattal. Nem elég, hogy a templomban ülve táplálkozzunk a lelki táplálékkal és tanítványokká legyünk, hanem a tanítványból szolgatárssá kell válnunk. Erre nevelni és tanítani kell az egyházközségeket, és lehetőséget kell adni, hogy programjainkon keresztül megtapasztalják a közös szolgálat örömét. Amiben sokat fejlődtünk, hogy menetközben számos új szolgálati terület indult el, hiszen folyamatosan újabb kihívások érkeztek a társadalom felől. Ezek közül egyik legfontosabb azoknak az embereknek a foglalkoztatása, akik tartósan munkanélkülivé váltak. Egyik legnagyobb eredményünknek tartom a közfoglalkoztatott program beindítását, hiszen az összes adminisztrációs feladatot átvállalja az MRSZ a gyülekezetektől, akik viszont ingyen tudnak közfoglalkoztatottak számára munkát adni. Hasonló eredmény a rehabilitációs foglalkoztatás, melynek keretében egészségkárosodott és megváltozott munkaképességű emberek számára teremtünk munkalehetőséget. A szeretetszolgálat akkreditáltatta magát, mint foglalkoztató, így ezek az emberek be tudják bizonyítani, hogy értékteremtő munkát tudnak végezni egészségkárosodásuk ellenére is. De láthatjuk, hogy már nemcsak családok és gyülekezetek szintjén, hanem települési szinten is képesek vagyunk segítséget nyújtani. Ezt a célt szolgálják a különböző szociális-fejlesztési programok, valamint a 2018-ban elindított Felzárkózó települések program, ahol a 300 legszegényebb falu közül 71-ben van és lesz jelen az MRSZ. Érezzük, hogy az Úristen mindig újabb és újabb feladatokkal bíz meg bennünket. Ezek közül a legújabb, amiről idén született döntés, hogy miután a kormány befejezi a Nemzeti Eszközkezelő működtetését, 4260 család ingatlanának kezelését, valamint szociális kríziskezelését is a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös vállalkozása fogja végezni januártól. Ez a három program mind azt bizonyítja, hogy Isten mindig kinyitja az ajtókat a szervezet számára, nekünk pedig komolyan kell vennünk a küldetésünket, és hasznosítanunk kell a tudásunkat, tapasztalatunkat.

Mik a tervek a jövőre nézve? Szükség van újabb irányokra a szervezet életében?
Teljesen új irányvonalra nincsen szükség. Elsődleges feladatunk inkább az, hogy picit magunkba nézzünk. Az a szervezet, ami 15 év alatt ilyen sebességgel építi ki és bővíti szolgálati területeit, az szükségképpen belül nem tud ugyanúgy fejlődni, és a szervezeti kultúra, eljárásrend nem tud lépést tartani mindezzel. Bár Juhász Márton ügyvezető nagyon professzionálisan fejlesztette a szervezetet, de lehet látni a növekedési fájdalom jeleit. Nincs elég munkatársunk, nincs megfelelő méretű irodánk, nem tudunk annyi forrásból gazdálkodni, amennyire szükség volna. Egyik fontos feladatomnak tartom, hogy megteremtsük a munkavégzés rendes feltételeit, a belső eljárásrendeket tisztázzuk, hogy méltó módon dolgozzanak a kollégák. Másrészt kiemelt cél, hogy az eredeti célokat is szem előtt tartsuk és értékeljük. Miközben volt egy rendkívül intenzív felívelő szakasz az alapítvány életében, fontos visszatekinteni az alapra, és a gyülekezetekkel való munkát és a Kárpát-medencei szolgálatot erősítenünk kell. Úgy gondolom, hogy arra is figyelmet kell fordítanunk, hogy a programokat nemcsak csinálni kell, hanem értékelni és kutatni is az eredményeket. Nagyon sokszor a mindennapi sürgés-forgásban nem marad arra idő, hogy a konzekvenciákat levonjuk és a hatásokat elemezzük, márpedig ez kiemelt jelentőségű. Ha nem látjuk és láttatjuk a programok valódi eredményeit, és nem tanítjuk ezeket az ismereteket, akkor ez a tudás, ami felhalmozódik az alapítványnál, nem hasznosul. A programok hosszú távú fenntarthatóságát azt garantálja, ha újabb generációk számára is hozzáférhetővé válik a tapasztalat és a tudás.

Beszélgetésünk zárásaként egy személyesebb kérdés: az elmúlt másfél évtizedben mi volt az az élmény, ami a legnagyobb hatást gyakorolta Önre?
Hálás vagyok az Úristennek, hogy számos személyes élményt szerezhettem már a szeretetszolgálat által. Amikor 2008-ban elindult a Nevelőszülői Hálózatunk, és megérkezett január 22-én Jancsika, az első kisfiú a református egyház nagy családjába, az rendkívül megható pillanat volt. Örömteli volt látni, hogy néhány évvel később ugyanez a gyermek volt az, aki egy nyári táborunkban a leghangosabban mondta a Mi Atyánkot. De emlékezetes maradt számomra, amikor 2008 telén egy Kecskemét melletti apró, eldugott tanyáról egy anyuka keresett meg bennünket, hogy hosszú idő óta nem tud a három gyermekének karácsonyi ajándékot vásárolni. Fogtunk néhány Nyilas Misi pakkot, beültünk az autóba és elmentünk a családhoz. Azokat a szemeket és tekinteteket az ember mélyen a szívébe vési, amikor megérkezik a hóna alatt a csomagokkal, és látja a kisgyermekeken az őszinte örömöt. De a családom közösségéből is számos emléket gyűjtöttem. Évről-évre visszagondolok rá, amikor a cipősdobozokat készítjük otthon három lányommal állami gondozott gyermekek számára. Ezen keresztül tudtam megtanítani őket, hogyan kell egy nehéz sorsú gyermeknek jól adni, akinek nem adatott meg az, ami megadatott az én gyermekeimnek, és akiknek talán nincs apukájuk vagy anyukájuk, és miként tudjuk őket imádságban hordozni és segíteni. Rengeteg nagyon izgalmas és érdekes pillanat volt az évek alatt, és mindegyikben ugyanazt tapasztaltuk meg: az Úristen arra indított minket, hogy menjünk előre, vállaljunk új szolgálatokat, mert ő előttünk megy végig az úton. Ezt szeretnénk átadni és megmutatni a gyülekezetek számára is: merjünk elindulni és belépni azokon az ajtókon, melyeket Isten nyitott ki előttünk.

Kiemelt kép: Bazánth Ivola/Reformátusok Lapja

Meséljetek nekünk a programról: milyen célkitűzései, mérföldkövei vannak a projektnek?

Bogát Enikő: Az „Érted a pénzed” projekt a Magyar Nemzeti Bank támogatásából valósulhat meg, és ahogy a nevéből is sejthető, pénzügyi ismeretek fejlesztését célozza meg. A projekt célja az ózdi, hátrányos helyzetű térségben élő fiatal nemzedék felkarolása, az iskolai lemorzsolódás megakadályozása, csökkentése, és gazdaságilag önálló élet felépítése, melyhez edukációs programok lebonyolításával, a résztvevők számára szakmai mentorálást biztosítva járulunk hozzá. A projektnek három nagy mérföldköve van. A nyár folyamán hat turnusban összesen száz fiatal vesz részt a nyári táborokban, ahol bevezetést kapnak a pénz világába, és legfőképp a családi költségvetés, háztartás-gazdálkodás témaköreivel ismerkednek meg mélyebben. A nyári táborokban legaktívabb és legügyesebb fiatalok ősztől bekapcsolódnak a szakkörökbe, melyeket kéthetente tervezünk megvalósítani személyes és digitális formában egyaránt. Ekkor már több témával is megismerkedhetnek, mint például a banki világ, a vállalkozói élet, az adó és az állami újraelosztás feladatai. A projektben résztvevő fiatalok a kezdetektől egy pontgyűjtő rendszerben versenyeznek egymással, melynek eredményeként a legsikeresebb diákok ösztöndíjban részesülnek, végül pedig jutalomkirándulással zárul a program.

A pénzügyi tudatosságra nevelést segítő programban ózdi fiatalok vesznek részt. Milyen szempontok szerint választottátok ki a résztvevőket, miért pont őket vontátok be a projektbe?

Bakos Zsuzsa: Elsősorban a Válaszút Programban lévő fiatalokat szólítottuk meg, mert szeretnénk minél több oldalról támogatni őket. Szeretnénk, ha a pénzügy területén is egy kicsit elmélyedhetnének. A családokkal folytatott 3 éves munka alapján láthatjuk, hogy a szüleik is kevés ismerettel rendelkeznek, és ez egy jó lehetőség, hogy a gyerekeken keresztül számukra is átadjunk egy gazdasági tudást. Sokan közülük különösen beszűkült gondolkodással rendelkeznek, és kiemelten fontosnak tartjuk, hogy tudjuk bővíteni a látókörüket.

Hogy látjátok, milyen a pénzhez való viszonya ennek a korosztálynak? Milyen kihívásokkal kell szembenézniük az ott élő fiataloknak?

Bakos Zsuzsa: Kamaszokról van szó, ahol a pénz és a rajta megvehető tárgyak a menőség fontos eszközei, amely az önértékelés fokává is válhat. Gyakran költik el pénzüket egy drágább vagy „felesleges” dologra, csakhogy „trendik” lehessenek. Különösen igaz ez a hátrányos helyzetű rétegben. Szeretnénk, ha megfontoltabbá válnának, akik nem beleugranak egy vásárlásba, hanem tudatosan átgondolják pénzügyi ismérvek alapján, hogy mi az, amit a bevételeik alapján költhetnek. Szeretnénk ezzel a programmal is tovább tudatosítani bennük, hogy kell és érdemes tanulniuk.

Számos felmérést olvashattunk az elmúlt időszakban, ami általánosságban lesújtó képet mutat a magyarok pénzügyi tudatossága terén. Egy generációkon átívelő problémát kell most újragondolni ezeknél a gyerekeknél. Milyen módszerekkel próbálja megszólítani őket a program révén az MRSZ?

Bogát Enikő: Igyekszünk a gyermekek számára minél megfoghatóbb, és a saját életükben értelmezhető és érthető témákat feldolgozni az élménypedagógia eszközeinek alkalmazásával. A program tematikája kifejezetten játékos feladatokra épül annak érdekében, hogy a fontos ismereteket észrevétlenül adjuk át.

Az MRSZ a kezdetektől fogva fontosnak tartja, hogy szociális fejlesztési projektjei, programjai hosszútávú, komplex segítséget jelentsenek a rászorulók számára. Ebben a projektben milyen lehetőségeket láttok ezen a téren?

Nagy Gábor: A pénzügyi ismeretek a mindennapjaink részét képezik, a legkisebb részelemeitől a legnagyobbakig. Gondoljunk csak bele: egy hétvégi bevásárlás során is pénzügyi döntéseket hozunk akkor, amikor eldöntjük, hogy milyen és melyik terméket vásároljuk meg. Ugyanígy döntést hozunk egy munka elvállalásánál vagy egy hitel felvétele során. Célunk, hogy a pénzügyi ismeretterjesztés eszközeivel segítsük a fiatalokat, hogy felelős pénzügyi döntéseket hozzanak életük során, és pályaorientációs, valamint pedagógiai mentorálás által a pénzügyi területen szerezhető képesítéseket vonzóvá, népszerűvé tegyük számukra, amely munkaerő-piaci elhelyezkedésük lehetőségeit bővítené.

Mikor ezt a beszélgetést publikáljuk, már a második tábor valósul meg a projekt keretében. Tekintsünk egy kicsit előre az időben. Milyen eredményekkel lennétek elégedettek a projekt zárását követően?

Bogát Enikő: A legkisebb sikernek és eredménynek is örülünk. Rövid távú cél, hogy a program végére a résztvevő fiatalok tudatosabban kezeljék a pénzügyeiket, jobban átgondolják a költéseiket és a családi gazdálkodásukban is megfontoltabbak legyenek. Hosszú távú célként pedig bízunk abban, hogy a programmal a munka világában való elhelyezkedésüket is támogatni tudjuk, és felnőtt életük megkezdésekor tudatosan kezelni tudják majd pénzügyeiket.