A Magyar Református Szeretetszolgálat a jubileumi évforduló alkalmából hálaadó ünnepséget tartott a Zsinati székházban. Főtiszteletű Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke Ézsaiás próféta könyvének 52. fejezete 7. verse alapján a békesség és kedvesség örömére hívta fel a figyelmet.

A bűnöktől való lelki szabadulás, az evangéliumi örömhír és a kedvesség az az ajándék, amit át tudunk adni a fogvatartottaknak. De a krisztusi kedvességet átadni nemcsak a börtönökben, hanem idekint is a legfontosabb feladatunk. Egyre indulatosabb, durvább, harciasabb világban élünk, pedig ebből nagy baj lehet. Nekünk azt a kedvességet kell képviselni és átadni, ami nem más, mint a krisztusi szeretetből és szelídségből következő figyelem a másik ember felé.

Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója hálaadással tekintett vissza az elmúlt negyed évszázadra, és kifejezte örömét, hogy a Szeretetszolgálat társadalmi missziójaként működő Börtönlelkészi Szolgálat valódi szabadulást hozhat el a fogvatartottak életében, és segíthet a dolgozóknak is letenni lelki terheiket. „A börtön falai láthatóak, de mindannyian hordozunk láthatatlan falakat, úgy mint a félelem, szégyen, bűntudat. A ki nem mondott fájdalmak néha erősebben tartanak fogva minket, mint egy vasrács. Egy rab ez mondta: „itt bent legalább tudom, hogy hol a fal, de odakint, a szabad életben nem tudtam, mi tart fogva”. Ez is mutatja, hogy a szabadulás nemcsak fizikai, hanem lelki folyamat is, melyben óriási szerepet vállalnak a börtönlelkészek.”

A jelenlévőket köszöntötte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága képviseletében Schmehl János vezérőrnagy. „Amikor a huszonöt évről beszélünk, a mai nap mellett egy másik születésnapot is említeni kell, ez pedig a 13/2000. jogszabálynak a születése. Ennek a jogszabálynak köszönhetően számos strukturális változás következett be, de változatlan, hogy az egyház és a büntetés-végrehajtás autonóm szervezet, de élő kapcsolatban lévő entitás, amely most együtt adhat hálát az elmúlt 25 évért.” Köszöntője végén Schmehl János bv. vezérőrnagy köszöntötte a Belügyminisztérium által miniszteri elismerő oklevéllel kitüntetett Pál Tamás lelkipásztort, valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága kiemelkedő szakmai tevékenységük elismeréseként jutalomban részesítette Darvas Szilárd, Gottfried Richárd, Mészáros Barna Péter, Oláh László, Ritter Nándor és Virágh György börtönlelkészeket.

Gottfried Richárd, a Református Börtönlelkészi Szolgálat misszióvezető lelkipásztora kifejtette: a lélekmentés szenvedélyével szolgálnak huszonöt éve a lelkipásztorok a börtönökben. Visszaemlékezett arra, amikor szolgálata elején a börtön dolgozói kérték a segítségét, hogy egy-egy nyugtalan fogvatartottal próbáljon beszélni. A beszélgetés hatásának híre ment, és ezt követően érezhette: megérkezett a Büntetés-végrehajtási intézet közösségébe. Ezek a történetek mostantól nyomtatott formában is megmaradnak az utókor számára, hiszen a jubileum alkalmából kiadvány készült Jézussal a börtönben címmel. „Nemcsak az aktívan szolgáló lelkipásztorok, hanem a nyugállományban lévő kollégák is írtak a kötetbe, és azoktól a börtönlelkészektől is tartalmaz egy-egy írást a kiadvány, akik már visszaadták lelküket a Mindenhatónak. A börtönlelkészek számtalan nehéz sorsot és történetet megismernek a szolgálat során, de ezzel együtt megannyi áldást is megtapasztalnak a börtönök falai között. Ezeket a történeteket gyűjti össze ez a kiadvány, amely nemcsak egy múltba való visszatekintés, hanem a jövőt is segíti a tudás és tapasztalatok átadásával.”

Az ünnepi alkalmon a börtönlelkészek életére és szolgálatára egy-egy igeverssel kértek áldást a Magyarországi Református Egyház püspökei. Főtiszteletű Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke Gottfried Richárd, Kovács István, Oláh László, Pál Tamás és Ritter Nándor, Főtiszteletű Fekete Károly tiszántúli püspök Darvas Szilárd Levente, Demeter János, Mészáros Barna Péter és Petró Béla, valamint a Tiszáninneni Református Egyházkerület képviseletében Főtiszteletű Kolumbán Gábor püspökhelyettes kérte Isten áldását a Sátoraljaújhelyen szolgáló Tóth Viktória börtönlelkész szolgálatára.

Hangszeres kísérettel zengő dicsőítő énekek, terített asztal, egymással vidáman társalgó csoportok – akár egy gyülekezeti családi napon is lehetnénk, de a helyszín és az egyenviselet mégis jelentősen eltér a megszokottól. A pulpitus mögött szögesdrót kerítés, az elítélteken szürke rabruha, a munkatársakon a szolgálati uniformis látható, de ebben a helyzetben valahogy ezek sem hatnak olyan elrettentően, mint elsőre gondolná az ember.

A Fogvatartottak Országos Imanapján valóban Isten Igéje áll a központban, nem csupán az együttlét és a kimozdulás lehetősége. Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető-helyettese, társadalmi missziókért felelős lelkipásztora Ézsaiás próféta könyvének versével köszöntötte a jelenlévőket: „Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid…” (Ézs 49,16) Hozzátette: ahhoz, hogy megváltozzon az életünk, össze kell tudni roskadni Isten előtt. „Mindenkinek megvannak a saját mérföldkövei az életében, amikor rá kell döbbennünk, hogy amiket korábban erősségnek véltünk, azoktól meg kell tudnunk válni, és Isten elé kell borulnunk, hogy Ő megváltoztathassa az életünket. A markába metszett fel bennünket. Nem összeszorított vagy eldobott, hanem szabadságot adott arra, hogy ami belülről kínzott, rombolta az életünket, az el tud távozni belőlünk, hogy benne élhessünk és Ő mibennünk élhessen” – zárta köszöntőjét Katona Viktória.

A Büntetés-végrehajtási Intézetek egymás után mutatkoztak be és szolgáltak a fogvatartottak között. A dicsőítő énekek, bűnbocsánatért fohászkodó imák és versek mellett talán a legnagyobb erővel a bizonyságtételek bírtak. Volt, aki elmondta: ő maga sem szívesen lenne egy cellában azzal az emberrel, aki a büntetése kezdetén volt: „Korábban kerestem a bajt, és meg is találtam. Emberölés, súlyos testi sértés, drogbirtoklás. Odakint egy nagyhangú szószóló voltam, de megváltoztatta Isten az életemet. Kiegyensúlyozott és boldog vagyok, és hálás vagyok a családomért, akikkel hat hónap múlva együtt lehetek. Teljesen megváltozott az értékrendem, és ha nincs ez az ítélet, ez a változás nem jött volna el. Nekem a mélybe kellett zuhannom, hogy fel tudjak nézni Istenre” – tett bizonyságot hitéről a 43 éves férfi.

A bizonyságtételeket végighallgatva Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát igehirdetésében kitért arra: sokszor képtelenek vagyunk jól élni a szabadságunkkal. „Egy börtönben különleges hangzása van a szabadság szónak, mert ez hiányzik a legjobban. A szabadságért egy egész nép is harcolhat, ahogyan tette a történelem folyamán többször is nemzetünk. De Pál apostol nem erről a szintjéről beszél a szabadságnak: ha ugyanis úgy akarunk célt elérni, hogy azzal kárt okozunk a másiknak, akkor visszaélünk a szabadságunkkal. Ráadásul nemcsak a kezünkre, de a bűn a szívünkre is bilincseket helyez, melyeket csakis Isten oldhat le rólunk. Szabadnak lenni tehát annyit jelent, hogy Jézus lelkületével élünk, és megszabadulunk az Isten nélküliségtől.” – helyezte a hallgatóság szívére a főapát.

A Fogvatartotti Imanapon mindannyian tanúi lehettünk, hogy a rabok szívére helyezett bilincseket valóban le tudja oldani a mi Istenünk. Ezt a reménységet vihetik el az elítéltekhez a Magyar Református Szeretetszolgálat égisze alatt szolgáló börtönlelkészek is, mely szolgálati területnek most további 3-4 lelkipásztorra lenne szüksége. De mi is a legkülönlegesebb a börtönlelkészi szolgálatban? „Kevesebb a képmutatás, mint egy gyülekezetben. A külsőségekben rengeteg az eltérés, de éppen emiatt a börtön egy sokkal bensőségesebb világot tár elénk, ahogyan gondolnánk. Könnyebben megnyílnak az emberek, mert tudják, hogy kifelé nem, csak befelé lehet igazán szabadulni.” – foglalta össze Szénási Jonathán Sándor lelkipásztor, a református börtönlelkészi szolgálat vezetője, aki több mint két évtizede szolgál nap mint nap az elítéltek között.

Hordozzuk imádságban a börtönlelkészi szolgálat munkáját, és fohászkodjunk, hogy hit által valódi szabadulást éljenek át a fogvatartott testvérek!

Édesanyja és édesapja is lelkész volt, nagyapja pedig presbiter. Családi indíttatás, hogy Ön is a lelkipásztori szolgálatot választotta?

Annyit még hadd tegyek hozzá, hogy anyai oldalról mindkét dédapám is református lelkipásztor volt. Azonban a családi örökség egy dolog, ezzel együtt is szükség van személyes döntésre. Édesanyám is szokta mondani, hogy „Istennek csak lelki gyermekei vannak, lelki unokái nincsenek.” A döntést erősítette bennem, hogy egy debreceni szobatársam hatására 1977 március 21-én megtértem, majd a ballagási istentiszteletünkön a nagytemplomban kaptam az ÚRtól egy jelet, hogy a teológiára jelentkezzek. Így kerültem a Budapesti Teológiára, majd teológusként exmittált segédlelkész lettem Velencén, aztán Gárdonyban voltam helyettes lelkész egy évig, végül 1981-től húsz plusz később még egy évig, Kápolnásnyéken szolgáltam.

Forrás: Kinneret photo

Hogyan lett végül börtönlelkész?

Németh Dávid tatabányai lelkipásztor fölhívott, hogy a gyülekezetéből egy fiú a baracskai börtönbe került, ahova ugyan Barta Géza bácsi (baracskai lelkipásztor) bejár istentiszteletet tartani, de akkora a korkülönbség, hogy szükséges lenne meglátogatnom a fiút. Hát nekem semmi hangulatom nem volt bemenni, de végül írtam egy levelet a parancsnoknak és meglepetésemre fogadtak. Így kénytelen voltam elmenni és kéthetente látogatni ezt a fiút kint a körletkapun, az ügyvédi tárgyalóban. Mikor egy év múltán – nagy örömömre – lejárt a penzumom, egy nevelő telefonált bentről, hogy olyan jó hatással voltak a fiúra a találkozásaink, hogy szeretné, ha bemennék a körletre és másokkal is beszélgetnék, esetleg istentiszteletet tartanék. Eleinte viszolygás volt bennem a börtönnel szemben, de 1996-tól elkezdetem rendszeresen bejárni a körletre kéthetente egyszer. Vallásos témájú hangalámondásos filmeket vetítettem, mint például a Tízparancsolat és azokat beszéltük át, de egyre nagyobb igény mutatkozott a hittel kapcsolatos kérdések megvitatására, így elmaradtak a videós filmek és hamarosan már hetente, végül hetente kétszer mentem bibliaórát és istentiszteletet tartani.

Mikor állt hivatalosan is a börtönmisszió szolgálatába?

Az Igazságügyi Minisztérium 2000-ben megállapodást kötött a történelmi egyházak vezetőivel, hogy az ország minden büntetés-végrehajtási intézetében alkalmaznak egy börtönlelkészt. Így lettem én a Közép-Dunántúli Országos Büntetés-Végrehajtási Intézet, baracskai objektumának a börtönlelkésze. Jelenleg egyébként 13 intézetben szolgál református lelkipásztor.

A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet börtönkápolnája – Forrás: Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

Mennyiben másabb a börtönmisszió, a gyülekezeti szolgálatnál? Milyen kihívásokkal kellett szembenéznie?

Sokáig párhuzamosan hirdettem az igét a gyülekezetben és a börtön falai között. A két szolgálat legtöbbször segítette egymást. Amikor a körletben nehéz volt a helyzet, a gyülekezet adott erőt, és fordítva. Ami börtönlelkészként a legnagyobb kihívást jelentette számomra: az a hallgatóságomon sokszínűsége. Körülnéztem és azt láttam, hogy ott ül egymás mellett egy orvosprofesszor, egy analfabéta cigány ember, egy banki középvezető, egy traktoros, akinek épphogy megvan a nyolc osztálya, meg egy lelkipásztor… mert sajnos olyan is előfordult. Hát hogyan hirdessem az igét, hogy a legegyszerűbb ember is megértse és a legmagasabban képzett is úgy érezze, kapott valamit az istentiszteleten? Ilyen szélsőségekkel a gyülekezeti közegben, én még nem találkoztam.

Baracskán a fogvatartottak közül hányan fordulnak Önhöz és keresik Isten közelségét?

Ez egy nagyon összetett kérdés. A karácsonyi időszakban a fogvatartottak majdnem fele megjelenik. Halottak napja tájékán és Húsvét körül is elég sokan eljönnek, de évközben gyakoriak a hullámvölgyek. Aztán vannak olyanok, akik rendszeresen járnak istentiszteletre, de külön nem jönnek be beszélgetni. Végül vannak, akik még karácsonykor sem jelennek meg istentiszteleten, de hozzám bekopogtatnak lelki, vagy családi problémáikkal. Szóval változó.

A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet börtönkápolnája – Forrás: Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

Jellemzően az egyházi kötődésű, vallásos emberek fordulnak Önhöz?

Minden ember egy külön egyéniség. Minden embernek más az induló háttere és a bekerülési körülménye. Ha mégis valami általánosságot kellene megfogalmazni, akkor azt mondhatnám, hogy akik bent vannak, azoknak a háromnegyede úgy élt, hogy nem az volt a kérdés, hogy bekerül-e, hanem csak az, hogy mikor. Rájuk nem jellemző a komoly gyülekezeti kötődés. A fogvatartottak negyede pedig teljesen normális életet élt eddig, csak elnézett egy közlekedési-táblát, vagy egy jogszabályt; meggondolatlanul, vagy hirtelen felindulásból cselekedett, és a börtönben kötött ki. Rájuk már inkább jellemző a vallásos háttér.

Hogyha az ember börtönben van a fizikai tere beszűkül, gondolom egy idő után a tudatállapota is. Sokan keresnek odabent fogódzót, menekülő utat Isten felé?

Nekem hála Isten tényleges életfogytiglanosokkal nincsen dolgom. A mi intézetünkben van „előzetes ház”, „letöltő ház” és „enyhített végrehajtási szabályozású ház”. Az előzetesben levők, mivel csupa bizonytalanság minden körülöttük – hogy meddig vannak előzetesben, mikor döntenek róluk, mi lesz az ítélet – sokkal feszültebbek és sokkal jobban igénylik az egyéni lelkigondozást. A letöltő házakban levők már alapvetően kiegyensúlyozottak, mert van róla egy papírjuk, hogy milyen hosszú az alagút és onnantól fogva kalibrálni tudják magukat. Vannak olyanok, akik ebben az időszakban tényleg beszűkülnek, mert a hozzájuk hasonszőrűekkel semmi másról nem beszélgetnek, mint arról, hogy ki miért van bent, mit rontott el és a többi. A társaság másik része szeretné megtalálni az egyensúlyt, közöttük vannak olyanok, akik nekiállnak rendszeresen sportolni, olvasni, vagy éppen elkezdenek istentiszteleti és missziós alkalmakra járni.

Fotó: Kalocsai Richárd – Forrás: reformatus.hu

Milyen problémákkal fordulnak Önhöz az emberek? A saját bűnük kérdésköre érdekli őket, vagy egyszerűen csak Isten igéjét szeretnék hallgatni?

A börtönbe egyetlen ember sem a bűnei miatt kerül be, hanem azért, mert bűncselekményt követ el. Kevesen tudják, hogy mi a különbség a bűn és a bűncselekmény között. A bűn az, amit az Isten igéje bűnnek mond, a bűncselekmény pedig az, amit az állami törvények büntetni rendelnek. Rengeteg olyan bűn van, amit az állami törvények nem büntetnek és időnként lehet bűncselekmény olyasmi is, ami nem bűn.

Gondoljunk csak arra, hogy a második világháború idején, ha valaki megpróbált elrejteni egy üldözött zsidót, az halálos bűncselekmény volt. Az se feltétlen igaz, hogy a bűnt megbüntetik a törvények alapján, mert például, ha valaki beoson a szomszéd házába és ellopja a tüzelőjét, akkor azért lecsukják. Viszont, ha elcsábítja a szomszéd házastársát, akkor azzal tönkre tehet egy családot, pénzben ki nem fejezhető károkat okozhat, még sincs olyan bíróság, ami ezért elítélné. Sőt szenzáció lesz belőle és a bulvárlapok szeretettel csámcsognak rajta!

Sok szempontból kifordult világban élünk…

Számomra nincs különbség aközött, hogy a börtönön kívül, vagy belül hirdetem az igét. Mindannyian emberek vagyunk, ugyanazokkal a problémákkal és kísértésekkel küzdünk, csak van, aki jobban ellen tud állni, van, aki kevésbé. A bűncselekmény kategóriája állandóan változik. A bűn azonban több mint háromezer éve ugyanaz, szó szerint kőbe lett vésve.

A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet börtönkápolnája – Forrás: Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

Mennyire mélyülhet el az emberek hite odabent? Mi a tapasztalat, tovább viszik a kinti világban?

Sokan vannak olyanok, akiknek az ige tényleg elér a szívükig. A nagy kérdés inkább az, mi lesz velük, amikor szabadulnak? Volt olyan fogvatartottam, aki szabadulása után elment az egyik református gyülekezetbe, mert vágyta vallásos közegben megélni a hitét. Először mosolyogva köszöntek neki, aztán amikor kiderült honnan jött, akkor hirtelen egy 3 méteres kör lett körülötte és onnantól a közelében az asszonyok mind magukhoz szorították a retiküljüket. A megoldás a „félutas ház” lenne, egy hely azoknak, akik már elindultak az úton, de foglalkozni kellene velük, segíteni az integrációjukat a társadalomba, hogy el ne kallódjanak újra.

Ilyen erős a megbélyegzés az emberekben?

Hadd meséljek el egy emlékezetes történetet. Pár éve, Karácsony előtti este tudatosult bennem, hogy a nagy börtönmissziós munka közepette, még nem vásároltam be az ünnepi asztalra. Úgyhogy este miután kijöttem a börtönből, elmentem egy budaörsi bevásárlóközpontba. Őrült tömeg volt, alig találtam parkolót, nehezen szereztem bevásárlókocsit és a zöldséges pulthoz sem fértem oda. Ekkor egy cigány fiú elkiáltotta magát: „Jó estét, Szénási úr!” Fölnéztem, az egyik fogvatartott üdvözölt boldogan, aki most szabadulhatott, mert nemrég még odabent találkoztunk. A meglepetéstől, hogy már kint van, nem szólaltam meg azonnal, úgyhogy újra elkurjantotta magát: „Mi van már, meg se ismer? Tudja Baracskáról a börtönből!” Erre mindenki nekiállt méregetni minket és úgy eltűntek körülőlünk, hogy én nyugodtan bepakolhattam mindent a kosárba, amire szükségem volt. Mindig mondom: az Úristennek fanyar humora van!

Személyes viszony kialakulhat a börtönben a fogvatartottak és Ön között?

Empátia nélkül nem lehet az emberekkel foglalkozni. Ugyanakkor érdemes távolságot tartani, már csak azért is, mert a tisztánlátáshoz szükséges. Édesapám szokta mondogatni általános bölcsességként: „Minden ember, olyan, mint egy festmény. Megvan az a távolság, ahonnan élvezni lehet a szépségét.”

Egyéni lelkigondozás a fogdasoron – Forrás: Szénási Jonathan Sándor

Mindig sikerül megőriznie a távolságot?

Nagyon fontos, hogy ne hozzám próbáljon kötődni egy fogvatartott, aki elindul a hitben, hanem az Úrhoz. Visszatérő probléma, hogy szabadulás után több hónappal próbálnak utolérni, hogy hallgassam meg őket, segítsek, mert sehol nem talál otthonra, lelki szinten.

A megtértek közül kevesebben kerülnek újra vissza a börtönbe?

Sajnos vannak olyanok, akik számára a hit nem kapcsolódik össze a bűntudattal vagy a bűnbánattal. „Imádkoztam Istenhez, aztán mégis elkaptak minket a második nyaralónál” – típusú emberekre gondolok itt. Aztán vannak olyanok is, akik végső elkeseredésükben, mentsvárként térnek vissza a börtönbe, mert nincs mit enniük, nincs fedél a fejük fölött odakint, így inkább gyorsan ellopnak valami jelentéktelen dolgot, csakhogy bekerüljenek.

Lehetséges odabent esküdni, keresztelkedni, konfirmálni?

Elvileg igen, de én nagyon nem vagyok a híve. A 22 év alatt egyetlen alkalommal kereszteltem a börtönben, akkor is egy fogvatartott gyermekét. Ezek az események kiemelten fontosak az ember életében, nem szabad a börtönhöz kötődni velük.

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, fogvatartotti betlehemes játék – Forrás: Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

Azt hallottam, hogy a baracskai börtönben van egyedül olyan, hogy betlehemest játszanak karácsonykor az apák a gyermekeiknek. Igaz ez?

Ezt a betlehemes játékot még az édesapám rakta össze 1954-ben. Vannak gyülekezetek, ahol előadják a gyerekek, de tudomásom szerint egyedül nálunk játsszák az apák a gyermekeiknek. Megrendítő látvány, ahogy a fiatalok szeme csüng a betlehemest játszó apjukon … A pannonhalmi főapátot is annyira megérintette, hogy az elmúlt két évben meghívott bennünket, hogy játsszuk el a gimnazistáknak az apátság dísztermében.

Mi motiválja a fogvatartottakat, hogy betlehemesezzenek és dicséreteket zengjenek?

Hogy a feleségüknek és gyermeküknek ezt adhassák Karácsonyra. Engem pedig az ösztönöz, hogy közben megtanítsak egy sor egyházi éneket, onnantól kezdve, hogy Krisztus urunknak áldott születésén, egészen odáig, hogy Csendes éj, szentséges éj.  Hogyha ezek közül csak kettőt elénekel jövő Karácsonykor otthon a fa körül, és előveszi a Bibliáját, hogy fölolvasson belőle, akkor szerintem már megérte, mert ez a Szenteste igazi üzenete.

Hitet adni nem tudok! Viszont szeretnék minél több olyan dolgot megtanítani, ami hitre tud indítani, ha a Szentlélek harmata megöntözi!

Kisfaludy Nóra